SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

A gyermekeknél szülői beegyezés kell majd a drogszűréshez

Családinet [cikkei] - 2014-12-13
A Fidesz általános drogtesztet szeretne bevezetni a veszélyeztetett korosztályba tartozó gyermekeknél, a politikusoknál és az újságíróknál, de a gyermekek esetében ezt csak szülői beleegyezéssel lehetne elvégezni - közölte Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője Budapesten újságírókkal.

Elmondta: a várhatóan január végére elkészülő törvénytervezetet úgy akarják megfogalmazni, hogy minden szülőnek döntenie kelljen arról, beleegyezik-e gyermeke iskolai drogtesztjébe. Megerősítette, hogy a gyermekeknél semmilyen jogkövetkezmény nem társulhatna a szűrés eredményéhez.
    
Egyes kábítószereknek a szervezetben való kimutathatóságát firtató kérdésre a frakcióvezető elképzelhetőnek nevezte, hogy a tesztet előre nem ismert időpontban végezzék el. Azt is mondta egyúttal, nem szabad feladni azt a küzdelmet, hogy az úgynevezett dizájnerdrogok is "utolérhetők" legyenek.
    
Rogán Antal megismételte korábbi érvelését, amely szerint a szervezett bűnözés a drogkereskedelemből szerzi a legnagyobb jövedelmet, "gyermekeink jelenét és jövőjét leginkább a drog veszélyezteti". S mivel Magyarországon az elmúlt években a droghasználók száma nem csökkent, a drogkereskedelem nem szorult vissza, drogpolitika helyett drogellenes politikára van szükség - mondta.
    

Ezért döntött úgy a kormánypárti frakció - folytatta -, hogy támogatja a Kocsis Máté (Fidesz-KDNP) VIII. kerületi polgármester által felvetett drogtesztet, mert azzal küzdeni lehet a szervezett bűnözés, a drogkereskedelem ellen, és meg lehet védeni vele a gyermekeket.
    


Emellett a tervek szerint a közhatalmat gyakorló politikusokra és az újságírókra terjedne ki az általános szűrés. Esetükben, ha a drogteszt pozitív, arról értesülnie kell a nyilvánosságnak és a hatóságoknak - jelezte a frakcióvezető.
    
Tájékoztatása szerint jelenleg zajlik az általános drogteszt bevezetésével kapcsolatos jogi munka, hogy azt hogyan lehet megvalósítani, mennyi pénzre van szükség hozzá.
    
Rogán Antal szerint az előterjesztés nem ütközik majd az alkotmányba. A parlamenti vita - a társadalmi konzultáció után - február végén, március elején kezdődhet - tette hozzá.

Forrás: MTI
Fotó: Mister GC/FreeDigitalPhotos.net

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Makula degeneráció kezelés: Így láttam újra élesen 68 évesen a mikroperimetriával

Anna, a 68 éves nagymama már lemondott arról, hogy valaha újra élesen lássa az unokái arcát. Az időskori makula degeneráció gyógyíthatatlan diagnózisa után azonban egy új módszer, a mikroperimetria segítségével visszakapta a látását. Dr. Ozsváth Mária szemész főorvos bemutatja, hogyan segíthet ez a forradalmian új technológia.

Három diák halt meg, miután a tanáruk hipnotizálta őket - mit tanulhatunk ebből szülőként?

Egy floridai középiskolában az igazgató évekig hipnotizálta diákjait – három tanuló halála után derült ki, milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha egy pedagógus túllépi a hatáskörét, és a szülők, gyerekek sincsenek tisztában a jogaikkal.

Fontos! Újabb babatápszert hívott vissza a Danone!

A mai napon a Danone elővigyázatosságból visszahívta egyik babatápszerét a magyar piacról. A döntés hátterében egy gyártási folyamat során észlelt esetleges minőségi hiba áll, amely bár nem jelent közvetlen egészségügyi kockázatot minden doboznál, a gyártó a babák biztonsága érdekében a teljes érintett tétel kivonása mellett döntött.

Sokkoló adat: pár nap alatt több mint harminc szabolcsi gyermek tűnt el – döbbenetes ami a rendőrségi lista mögött van

Sajnos Magyarországon nap mint nap kerülnek fiatalok a körözési listára, és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye ebből a szempontból az élen jár. Az eltűnt gyerekek többsége előkerül, de akadnak, akiket évek óta keresnek. A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy aki bármit lát vagy tud, az ne habozzon szólni, hiszen egy apró információ is életet menthet.

Megtalálták a januárban eltűnt Egressy Mátyás holttestét

Az MTI közlése szerint azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja