SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

50 éves műtőasztalok helyett újak: változhat a helyzet a Tűzoltó utcai Gyermekklinikán

Családinet [cikkei] - 2014-11-26
Valószínűleg már nagyszülők azok az egykori gyerekek, akiket az elsők közt operáltak azon a közel 50 éves műtőágyon, amely a Semmelweis Egyetem Tűzoltó utcai II. számú Gyermekgyógyászati Klinikáján most is használatban van. A teljesen elavult eszköz lecserélése mostanra halaszthatatlan feladattá vált. Az egyik, hazánkban is népszerű szárnyas ételeket árusító étteremlánc célja, hogy a beteg gyerekek jobb ellátása érdekében összegyűjtse az új, korszerű műtőasztal beszerzéséhez szükséges 5 millió forintot: ezért aki novemberben a menüje mellé választható extrát vásárol, 30 Ft-tal támogatja a Gyermekklinikát.

A Semmelweis Egyetem Tűzoltó utcai II. sz. Gyermekklinikáján egy közel 50 éves műtőasztal lecserélése vált halaszthatatlanná, ami azonban támogatás nélkül nem valósulhatna meg. Az új műtőágy beszerzéséhez szükséges 5 millió forint összegyűjtése érdekében az étteremlánc november folyamán jótékonysági akciót szervez: minden, menü mellé értékesített extra után 30 forintot adományoz a Gyermekklinikának. A cég célja, hogy a hónap végére vendégei segítségével összegyűjtse a kitűzött összeget, és így hozzájáruljon a gyerekek minél gyorsabb és hatékonyabb gyógyulásához.

A modern műtőágy sokféle operáció során használható: az új eszköz segítségével havonta 45-60 gyermek korszerű fektetése és mozgatása lenne megoldható a műtétek alatt. A gyerekek operációjának lebonyolítása közben kiemelten fontos, hogy megfelelő és kényelmes támasztékot kapjanak: a könnyen és dinamikusan mozgatható új műtőágy maximálisan megfelel a legmagasabb elvárásoknak, így az akár többórás beavatkozások során is kíméli a kis betegek ízületeit.

"Nagyon hálásak vagyunk, hogy ez az étteremlánc úgy döntött, mellénk áll, és támogatásával segít klinikánknak, hogy minél hamarabb a gyerekek szolgálatába állíthassuk az új műtőágyat" - mondta Prof. Dr. Szabó András klinikaigazgató, egyetemi tanár. "Ez nemcsak betegeink és családjuk, hanem orvosaink számára is nagy örömet jelent majd, hiszen így a lehető legoptimálisabb körülmények között, a gyerekek számára legkényelmesebb módon végezhetjük majd a műtéteket" – tette hozzá.

Az étteremlánc vendégei a menük, boxok és kosarak mellé választhatnak extra kiegészítőket (káposztasaláta, 2 Hot Wings csípős csirkeszárny, 2 Strips csirkemell csík, vajas kukorica vagy Kentucky alsócomb), amelyek megvásárlásával egyenként 30 Ft-tal járulhatnak hozzá a jótékony cél megvalósításához.

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja