SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Tavaszi zsongás!

Hidegh Sándor [cikkei] - 2011-05-03
Bármilyen hihetetlen is, de itt a tavasz. Igaz, hogy a hőmérő össze-vissza ugrál a nyugdíjasok vérnyomásával együtt. Zöldülni kezdenek a fák (már ahol a szmog nem ette meg télen). A virágok kibújnak a földből, természetesen azok legelőször, amelyek letépése minimum tízezer forint/db.
Úgyhogy egy mai legény meg sem lepheti szerelmét egy csokor mezei virággal, hacsak nem nyert egy nagyobb összeget a lottón!

Pedig most van igazán az ideje a tavaszi nagy szerelmeknek, ez még a mi időnkben is így volt, ilyenkor tartották a „kikelet és hazaszeretet  ünnepeit” (mindenkinek ki kellett vonulni és mindenki haza szeretett volna lógni). Míg az ember végigtrappolt a „Felvonulási tér és csatolt” részein, addig szerelmek bontakoztak ki az ünnepi zene pattogó ritmusára, és ezeréves mozgalmi kapcsolatok bomlottak fel az üdvözlő beszédek lelkesítő hatására.

Hála Istennek, azóta sok víz lefolyt a háborús sebektől még erősen „vérző” műemlék esőcsatornánkon. Mindenki oda és akkor mehet felvonulni, ahova és amikor csak akar (legfeljebb, jól elverik!). Az értelmesebbje slusszon kapja „friss szerzeményét” és megsétáltatja, mint Overdost trénere a bírák előtt  - had' csorogjon a haverok nyála. Amennyiben megkapják engedélyüket bimbózó szerelmük beteljesüléséhez, akkor aztán kitörhet az igazi nagy
ájlavjú": a szőke pláza-cica és a nála csak „pár évvel öregebb” ügyeletes, de zsír-gazdag választottja között.

Csak azt nem értem (valószínűleg koromból kifolyólag), hogy miért nem hall az ember olyanokról, hogy a szépségkirálynő boldog szerelemben él egy kazánkováccsal (valószínűleg azért, mert nincs kazán, amit kovácsolni lehetne). Ezek után, bármilyen hihetetlen, de vannak őszinte, igaz szerelmek. No de abban mi az érdekes? Semmiféle pletykát nem lehet írni róla, nincs min csámcsogni, mert kit  is érdekel, hogy a Kovácsék „háromdiplomás lánya” szerelmes Kisék számítógép-technikus fiába.

Mielőtt kardunkba dőlve teljesen elsiratnánk a szerelmet, azért van még remény, hála  Istennek. Még vannak feltörekvő ifjú titánok, akik azért nem engedik, hogy ez az érzés kihaljon az emberből. Mert az igaz szerelem ereje minden akadályt legyőz! (Én meg különben is vén vagyok,  mi közöm van hozzá?) De olyan jó álmodozni a régi szép időkről, amikor még én is ifjú versenyző voltam!



No, de ez kit érdekel?


                         

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

5 étel, ami pajzsmirigy-alulműködést okozhat

Sok olyan növényi élelmiszert ismerünk, amelyet egészségesnek tartunk, de kockázatos molekulákat tartalmaz, amelyek felboríthatják a hormonális és anyagcsere-egyensúlyt. A pajzsmirigyhormon kritikus fontosságú a szervezet szinte minden sejtjének anyagcseréjéhez, és kritikus fontosságú az agy megfelelő fejlődéséhez a korai életben. Azoknál az embereknél, akik nem jutnak elegendő fehérjéhez vagy jódhoz az étrendjükben, nagy a golyva kialakulásának kockázata.

Egy sima megfázásnak hitték – kórház lett a vége a babánál: itt az RSV

Az RSV gyorsan és könnyen terjed, eleinte enyhének tűnő tünetekkel jelentkezik, ám néhány nap alatt súlyos légzési nehézségekhez, tüdőgyulladáshoz vagy akár bronchiolitishez is vezethet - és gyakran pont akkor súlyosbodik, amikor a szülő már megnyugodna, hogy "csak egy kis nátha volt"

Szülinapja után maradt árva a négyéves kislány: szüleire a fürdőkádban találtak rá

Brazíliában, São José városában egy négyéves kislány árván maradt: szülei közvetlenül születésnapja után hunytak el a fürdőkádban.

Ma 83 éves Halász Judit színésznő és énekesnő, generációk nagy kedvence

83 éve ezen a napon, 1942. október 7-én született Halász Judit Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, énekesnő, érdemes művész, valamint a Halhatatlanok Társulatának tagja, aki örökre beírta nevét a magyar kultúra történetébe.

Éjszakai óvodát indítottak Terézvárosban

Terézvárosban új, családbarát program indult: havi egyszer az óvodák este hat és másnap reggel fél kilenc között ?éjszakai üzemmódra? váltanak. Az első alkalom sikeres volt, a szülők örülnek, a gyerekek kalandos élményekkel gazdagodtak ? de milyen kihívásokkal és kérdésekkel járhat ez az újítás?

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja