SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Kormos Anett - Cukrosbácsi

Kormos Anett [cikkei] - 2010-07-07
Elveszni vagy nem elveszni: az itt a kérdés. A gyerekek általában az előbbit, a szülők általában az utóbbit választják.

„Kovács Pistike várja szüleit a színpadnál” vagy „Kis Esztert szülei átvehetik az információs pultnál” Biztos hallottatok már efféle biztonságőri igényességgel megfogalmazott „gyermek keresi szüleit”-féle bejelentéseket rendezvényeken,  plázákban, vagy teszkókban.

Hát én is. Mint ahogy olyan elrettentő történeteket is, hogy a gyerek leesett az ágyról vagy a pelenkázóról vagy valahonnan. Két dolgot feltételeztem magamról, amíg nem voltam szülő. Nem. Ez úgy pontos, hogy biztos voltam abban, szülőként két dolgot nem fogok elkövetni: nem veszítem el sehol a gyerekem, és nem hagyom magára ott, ahonnan leeshet.  (Természetesen az olyan szélsőségek, melyek a gyermek életének szándékos kioltását jelentik, eleve benne sem voltak a pakliban. Akkoriban még nem.) Amikor az első gyerekem legurgulázott az ágyról, már csak az maradt, hogy majd a második… Amikor az is legurgulázott, maradtam ezen a sosem fogom elveszíteni vonalon.

Lent játszottak az udvaron. Homokoztak. Én mellettük ültem. Aztán az egyik megütötte a térdét, én meg levittem a dombocska tetején lévő homokozóból a dombocska alján lévő csaphoz, hogy megmossuk a sérülést. Innen pont ráláttam a másikra is. Talán két perc múlva már vissza is értünk a homokozóhoz, ahonnan a másik gyerek szőrén-szálán eltűnt. De úgy eltűnt, hogy látóhatáron belül sem volt. Hát hónom alá kaptam a kicsit, futkostam, és tudtam, saját erőből ennyi idő alatt nem mehetett ilyen messzire. Vagyis ezt hittem.



Amikor megláttam a kis copfját eltűnni a ház sarkánál, na akkor… akkor arra gondoltam, ha most odaérek, először agyonölelem, aztán agyonvágom. Egy kutya megugatta, ő meg ott guggolt sírva. Úgyhogy gondoltam az agyonvágás most kimarad, viszont okítottam rendesen. Hogy ilyet nem lehet, hogy nem megyünk sehova úgy, hogy nem szólunk anyának, mert jöhet a cukrosbácsi…. mire felragyogtak a még könnyes kis szemek: milyen cukrosbácsi? A gumicukros bácsi?

Úgy megijesztettem, hogy szerintem azóta is arról álmodik, egyszer nagyon, de nagyon elveszik. És mi tagadás, ez az álom egyre gyakrabban van összhangban az enyémmel.

Kormos Anett további cikkei ide kattintva olvashatóak.

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)
Hozzászólások (11 - 2)
Kormos_Anett
#11 2010. július 12. 22:36:37 | hétfő
Ó, hát köszönöm, köszönöm. Erről szól itt minden. Ti dicsétrek, én meg bohóckodom. Nem vagyok drága, nem mondhatjátok.Smile
EMI1954
#10 2010. július 12. 14:55:02 | hétfő
Anett! Nagyon tetszik a stílusod! Csak így tovább! Igazi unikum vagy a kategóriádban!! Csak így tovább! Sajnálom, hogy legutóbb Debrecenben nem láthattalak! Jókat derülök az írásaidon, és most is eszembe jutott, hogy Néhány éve Drezdában a főtéren elveszett a kisebbik fiunk... Akkor nem nevettem ilyen jól, mint most a Te írásodon, amikor meglett..
kisokos
#9 2010. július 09. 10:37:49 | péntek
Na jó, csak nem akarom magam után rángatni azért engedem el a kezét. Wink
tpkriszta
#8 2010. július 09. 08:24:14 | péntek
Anett: Nekem tetszik a stílusod! Smile
Kormos_Anett
#7 2010. július 08. 16:55:16 | csütörtök
Kisokos! Én sem szeretem mások gyerekét, sőt néha az enyémet se, de az, amit te írsz, az azért túlzás. Ha észreveszed, hogy másé, akkor elengeded a kezét, haddd ugorjon, hadd pusztuljon.Smile))) Jó!
kisokos
#6 2010. július 08. 15:43:06 | csütörtök
Eltűnnek mint a kámfor, és a strandon mikor meglátod a nagymedence partján, h épp beakar ugrani, na akkor jön ki belőlünk az állat! Mindent elhajítunk ami a kezünkben van, átgázolunk élőn és holton, majd épp elkapjuk a kezét... aztán rájövünk, h ez nem is a mi gyerekünk és elengedjük a kezét...Very Happ<br />
y
Signetta
#5 2010. július 08. 15:08:17 | csütörtök
A gyerekek szinte a lehetetlenre is képesek. : )) Az ember csak akkor hiszi el, mikor megtörténik vele, vagy megbízható forrásból hallja. : )
Kormos_Anett
#4 2010. július 08. 10:57:27 | csütörtök
A gyerekek bármire képesek. De tényleg. Ezt csak az tudja, akinek már van ilyen jószága.
Ó, ha anyám nyilatkozni tudna...ha hagynám neki...Smile Nem őrültem meg.
szabolcs01
#3 2010. július 08. 09:18:26 | csütörtök
De ugye a "milyen cukrosbácsi?" kérdésére elmondtad neki, hogy az olyan idősebb férfiakat nevezzük így, akiknek magas az inzulinszintjük... Wink
totya69
#2 2010. július 08. 08:05:31 | csütörtök
Khmm, innen a távolból kérem Anett Édesanyját, meséljen kicsit a leánykája gyerekkoráról! Wink Papírzsepi bekészítve gyühet bármi Very Happ<br />
y
1, 2  Következő

LEGOLVASOTTABB

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

„Anyaként már csak árnyéka vagyok önmagamnak” - Őszinte TikTok-videók arról, hogyan változik meg egy nő a szülés után

Egyre több anya mutatja meg a TikTokon, mennyivel másabb volt az élete - és külseje - a gyerekvállalás előtt. A 30 virális videóval illusztrált trend kendőzetlenül tárja fel: anyának lenni gyönyörű, de sok nő közben elveszíti önmagát.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Krónikus betegségben is javíthatja az életkilátásokat a mozgás

A rendszeres testmozgással kapcsolatban az elmúlt évtizedek nagy epidemiológiai és klinikai vizsgálatai elegendő bizonyítékát adták annak, hogy hatékonyan alkalmazható nem csupán a betegségek megelőzésében, de a terápia részeként, akár krónikus betegeknél is - mondja dr. Vágó Hajnalka, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika Sportorvostan és Kardiológiai Tanszékének professzora.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja