SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Készüljünk együtt Halloween ünnepére!

Kókai Kata [cikkei] - 2004-10-20
Halloween. Már maga az elnevezés is hatásos: amint elhangzik, mindenkinek valami rejtélyes dolog jut az eszébe. Bár hazánkban inkább Mindenszentek, vagy halottak napjaként szerepel a köztudatban, ősidők óda több nemzet is ünnepként tartja számon október utolsó- és november első napját...

Halloween ünnepe ma leginkább az amerikai filmeket juttatja eszünkbe. A kisgyerekek boszorkánynak vagy szellemnek öltözve járják a házakat, ahol friss gyümölcsöt, vagy édességet kapnak ajándékba. Ez a szokás hosszú évtizedek alatt alakult ki, azonban maga az ünnep évszázadok óta létezik.

Az ősi kelták Október utolsó napján, a szent tölgyfák alatt ünnepelték meg az óévet. Állatbőrbe öltözve hatalmas tüzet gyújtottak, s áldozatot mutattak be, hogy kiengeszteljék a szellemeket. Úgy vélték ezen a napon a szellemek és a halottak lelke visszatér a földre. Ugyanez a nap jelentette a "sötét korszak", vagyis a tél beköszöntét, mely számukra az éhezést, a hosszas nélkülözést jelentette.

Később, a rómaiak hódításával sem tűnt el ez a pogány szokás, Samhain isten ünnepe, csupán keresztény formát öltött. Maga a "Halloween" elnevezés is innen ered (all hallows evening= mindenszentek éjszakája). Ugyanakkor Október 31. a protestánsok naptárában a reformáció, a jelképes megtisztulás ünnepét is jelenti.

Magyarországon is számtalan hiedelem látott napvilágot mindenszentek estéjével és halottak napjával kapcsolatban. Úgy vélték, ilyenkor a halottak hazalátogatnak, ezért ebben az időszakban egy hétig tilos volt dolgozni. A ház összes helységében lámpát gyújtottak, s vizet, kenyeret és sót helyeztek az asztalra, hogy ezzel ajándékozzák meg a hazatérő lelkeket.

Halloween nálunk és Amerikában

Magyarországon október utolsó napja inkább szomorú, emlékezéssel teli nap. Maga a Halloween pedig csak jelmezbálként ismert. Ugyanakkor Amerikában a Halloween a gyermekek által egész évben várt esemény. Hagyományosan -a kelták szokásának megfelelően- szellemnek, boszorkánynak vagy fekete macskának öltöztek, s szüleik kíséretében járták a házakat, ahol édességgel vagy gyümölccsel jelképesen kiengesztelték őket.

Ma már ez az ünnep olyan szinten amerikanizálódott, hogy inkább jelmezbálra hasonlít, mint az ősi ünnepre. A gyerekek inkább kedvenc mesehősükről, vagy egy-egy filmcsillagról mintázott jelmezt öltenek magukra. Persze a töklámpás elengedhetetlen kellék, e nélkül nincs is igazi Halloween!

Töklámpás

Elkészítése nagyon egyszerű. Bármilyen nagy méretű tökből készülhet, legjobb azonban a sütőtök, ennek a belsejéből ünnepi vacsorát is készíthetünk. A tetejét vízszintesen levágjuk, majd eltávolítjuk a belsejét. Egy kisebb kés segítségével szemet, orrot, szájat vágunk ki az egyik felén.

Sokan színes papírt- vagy fóliát helyeznek el a lyukak belső felén, így a később bele helyezett mécses különböző színűre festi a töklámpás fényeit. Miután elhelyeztük benne a mécsest, egyszerűen visszahelyezzük a tetejét, és már kész is az igazi Halloween töklámpás!

LEGOLVASOTTABB

A petesejt titkos választása: nem a leggyorsabb spermium nyer

A fogantatásról él az a kép a köztudatban, hogy olyan, mint egy verseny, ahol a leggyorsabb spermium ér célba, miközben a petesejt passzívan várja a győztest. A Stockholmi Egyetem kutatásai azonban azt mutatják, hogy a valóság ennél jóval összetettebb és érdekesebb. Lehet, hogy mindig a nő dönt?

Jó hír jött a tavaszi szünetről: hosszabb pihenő vár a diákokra a 2025/2026-os tanévben

Hivatalossá vált a 2025/2026-os tanév rendje, és a naptár több ponton is kedvező meglepetést tartogat. A tavaszi szünet a megszokottnál hosszabb lesz, az érettségi időpontjai is ismertté váltak, így diákok, szülők és pedagógusok egyaránt előre tervezhetnek a sűrűbb hónapok előtt.

Ez az ásványi anyag lassíthatja az agy öregedését

Van egy hétköznapi ásványi anyag, amely nemcsak az izmoknak és az idegeknek tesz jót, hanem az agy öregedését is lassíthatja. Egy nagyszabású kutatás szerint a magasabb magnéziumbevitel összefüggésbe hozható a jobb agyi egészséggel és az életkorral járó agyi zsugorodás lassabb jeleivel. A vizsgálat eredményei azért különösen figyelemre méltóak, mert MRI-felvételek alapján az érintettek agya "fiatalabbnak" tűnt.

Az autizmus több tünetét csökkenti egy kísérleti gyógyszer – egyelőre egerekben

A Stanford kutatói egy eddig háttérben lévő agyterületet azonosítottak, amely kulcsszerepet játszhat az autizmus bizonyos tüneteiben. Az egérkísérletek során egy gyógyszertípus célzott alkalmazásával nemcsak a túlzott idegi aktivitást, hanem a társas és viselkedési eltéréseket is normalizálni lehetett. Bár ezek még nem emberekre vonatkozó eredmények, a felfedezés új, reális terápiás irányt vet fel azoknál, akiknél az autizmus epilepsziával társul.

"Sosem lakik jól." Miért eszik a baba egész este (akkor is, ha tápszeres)? A cluster feeding jelenség

Egész nap kiegyensúlyozott volt a baba, szépen evett 2-3 óránként, de ahogy közeledik az este, hirtelen minden megváltozik. Épp most szoptattad meg, de 20 perc múlva már újra sír, keresi a mellet, nyűgös, és úgy tűnik, semmi más nem nyugtatja meg, csak az evés. Ismerős a helyzet? Üdvözlünk a "cluster feeding" világában!

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja