SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Nem előző életünk emléke a déja-vu

Török Monika [cikkei] - 2004-10-13
A déja-vu-élményt sokáig ezoterikus dologként tartották számon, ezért eddig mellőzte is a tudomány. Amerikai pszichológusok azonban meglepő, életszerű választ találtak erre a különös jelenségre.

Egy olyan helyre érkezünk, ahol még soha nem jártunk. Ennek ellenére ismerősnek tűnik. Az érzés intenzív: vajon voltunk-e már itt egyszer? Korábbi életünk emléke? A dallasi South Methodist Egyetem pszichológusai úgy vélik: nem. A kutatók a déja-vu jelenséget számos kísérletben figyelték, és életszerű magyarázatot találtak mibenlétére - számol be a New York Times.


Bár a felnőttek kétharmada átélte már a déja-vu-t, a pszichológia eddig nem foglalkozott elmélyülten vele. Sok kutató szerint a jelenség kísérteties - mondta Dr. Alan Brown, pszichológus. A déja-vu azonban nagyon is valóságos, amelyet lassan kezdünk megérteni.

Azok az emberek, akik a legtöbb déja-vu-t átélik, élénk, gyakran izgató képzelőerővel rendelkeznek. De azok is sűrűn átélik, akik sokat utaznak, vagy magas az iskolai végzettségük. A korra vonatkozólag a fiatal felnőttek találkoznak elsősorban a jelenséggel, a kor előrehaladtával, amikor egyre inkább a rutin dominál az életben, a déja-vu gyakorisága csökken. Az is megállapítható továbbá, hogy a kimerült állapot vagy a stresszhelyzet is okozhatja azt az érzést, hogy ez már velünk egyszer megtörtént. (Die Presse)

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

100 ezer forintos iskolakezdési támogatás: kik kaphatják meg, és mikor érkezhet?

A bejelentés szerint gyermekenként összesen 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást kaphatnak azok a családok, ahol a tanévkezdés különösen nagy anyagi terhet jelent. A támogatás célja, hogy a gyerekek ne induljanak hátrányból szeptemberben csak azért, mert a családjuk nehezebb helyzetben van.

Az utolsó pillanatban kilökte a babakocsit a sínekről - kétéves kislánya túlélte, az édesanya meghalt

Szívszorító tragédia történt Németországban: egy 26 éves édesanya az utolsó pillanatban még meg tudta menteni kétéves kislányát, amikor egy közeledő vonat elől lelökte a babakocsit a sínekről. A kisgyermek sértetlen maradt, az anyát azonban elgázolta a szerelvény. A baleset körülményeit még vizsgálják.

Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú - ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie

Felfoghatatlan tragédia történt egy komáromi thai box edzésen: egy 16 éves fiú bemelegítés közben hirtelen rosszul lett, majd összeesett. Többen azonnal megpróbálták újraéleszteni, a kiérkező mentők azonban már nem tudták megmenteni az életét. A fiatal halálának pontos okát jelenleg vizsgálják.

„Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család?

Előfordul, hogy egy idős embert még tiszta tudattal visznek kórházba, néhány nappal később pedig zavarttá válik, nem ismeri fel a hozzátartozóit, vagy szokatlanul aluszékony lesz. Ez nem feltétlenül demencia, hanem gyakran kórházi delírium. Mit kell erről tudni, és hogyan segíthet a család?

A féltékeny feleség leharapta férje péniszét, miután előtte megélezte a fogait a "véres bosszúhoz"

Egy féltékeny moszkvai feleség megreszelte a fogait, hogy biztosan sikerüljön a bosszúja, miután férje telefonján egy pikáns üzenetet talált. Ezután leharapta a férfi péniszét.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja