SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Kormos Anett - Szépítkezünk

Kormos Anett [cikkei] - 2010-05-25
Az alábbiakban Kormos Anett, az első magyar női stand-up comedy előadó monológja olvasható a szépítkezésről. Jó szórakozást kívánunk!

A lányok lányok.
Jó, belátom, első olvasásra nem tűnik ez túl szellemes megállapításnak. De a lányok nemrég még „hogy hívják a kislegényt” kérdést kiprovokáló, fülretámasztós- hajpántos babák voltak, most meg lányok. Hosszú hajjal, és saját kis sminkkészlettel, és csitticsattikkal. Kozmetikáznak is, fésülködnek is, öltözködnek is. Ezzel párhuzamosan én i
Kormos Anettsmét dolgozó nő lettem, méghozzá olyan, aki kis mérgelődéssel veszi tudomásul, hogy holmi bulvárlapocskák minden komolyabb indíték nélkül lecelebezik. Mondhatnám, hogy mindhárman az elkurvulás útjára léptünk, de valójában csak én. Ők csak szépülnek. És szépítenek. Merthogy rúzsuk, szájfényük, szemfestékük áldozata a legtöbbször én vagyok. De hát úgy is kell, hervadjon az olyan anyuka, amelyik hülyeségeket vesz a gyereknek.  Alig van olyan nap, hogy ki ne csinosítanának. Egy kis rúzs az arcomra - hiába részemről a nemodakell -, egy kis szemfesték a számra. És millió katicás, virágos, angyalkás csatt a hajamba. És mikor már vagy félórája dolgozik a fejemen a négy kis kéz, könyörületben reménykedve kérdezem, hogy: na, már szép vagyok? A válasz pedig mindig ugyanaz: nem, még nem vagy szép.


Minap a foltos kis mackómban meg a benti papucsomban leszaladtam a sarki kisboltba, amiben tényleg minden kicsi, kivéve a haszonkulcsot. És minden szem rám szegeződött.  Azon gondolkodtam, hogy vajon ekkora sztár vagyok, hogy már boldog-boldogtalan felismer, vagy ma még a foltos mackó sem tudja eltakarni szépségemet, ragyogásomat. Hónom alatt a kiló kenyérrel, arcomon némi büszkeség okozta pírrel visszatértem a lakásba. És amikor a fürdőszoba tükrében megpillantottam magam, akkor rájöttem. Arcomon nem a büszkeség okozta pír ücsörög, hanem a gyerekeim okozta égési sérülésre hajazó vörös folt. Meg kék száj, meg a hajamban millió csillogó csatt. Szemet gyönyörködtető látvány voltam.

Kormos Anett további cikkei de kattintva olvashatóak.

 

LEGOLVASOTTABB

Még ma vidd orvoshoz, ha ilyen tünetei vannak - egyre gyakoribb a betegség Magyarországon

A gyerekkori cukorbetegség nem játék, és sajnos egyre több gyermeket érint Magyarországon is. Milyen élete lesz a gyereknek? Hogyan lehet jól kezelni? Elfogadják majd a társai? Ezek a kérdések ijesztőnek tűnhetnek, de vannak gyakorlati, megnyugtató megoldások, amelyek segítenek a családnak és a gyermeknek eligazodni a diabétesz útvesztőjében.

Egyre több gyereket érint a magas vérnyomás - ez áll a háttérben

Az elmúlt húsz évben a magas vérnyomás előfordulása a fiatalok körében szinte megduplázódott. Ez már nem csupán statisztika, hanem figyelmeztetés, hiszen a korán jelentkező vérnyomásproblémák hosszú távon szív- és érrendszeri betegségekhez vezethetnek.

Rejtett válság: ezért kerülnek padlóra a kisgyermekes anyák Magyarországon

Pénzügyi hullámvasúton utaznak a magyar édesanyák: a CSED alatt még úgy tűnik, minden rendben, ám a GYES-korszakba lépve szembesülnek rendszer hiányosságaival. Rugalmas munkahelyek alig vannak, a fizetések bezuhannak, és a legtöbb anya magára marad a túlélési zsonglőrködéssel.

Anyai és apai nagyszülők: Miért más a gyerekek kapcsolata velük?

Aki figyelmesen nézi a családi összejöveteleket, az hamar észreveheti: a gyerekek valahogy mindig az anyai nagymamához húznak. Ott bújnak hozzá, nála akarnak ülni ebédnél, őt keresik, ha valami baj van. Az apai nagyszülők persze ugyanúgy szeretik az unokákat, mégis gyakran más a dinamika. De miért van ez így?

Egyszerű hátfájásnak gondolta az anyuka, amíg rá nem jött: 3. stádiumú rák volt

Amikor Courtney Liniewski hátfájásra panaszkodott, azt hitte, túl sokat ül az íróasztalánál. 34 évesen, két kisgyerek anyukájaként, krízistanácsadóként dolgozott egy pszichiátriai kórházban Milwaukee mellett - észre sem vette, hogy valami sokkal komolyabb dolog zajlik a testében. És ami a legfélelmetesebb: a tünetek olyan hétköznapiak voltak, hogy bármelyikünk figyelmen kívül hagyhatja őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja