SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Kormos Anett - Cukrosbácsi

Kormos Anett [cikkei] - 2010-07-07
Elveszni vagy nem elveszni: az itt a kérdés. A gyerekek általában az előbbit, a szülők általában az utóbbit választják.

„Kovács Pistike várja szüleit a színpadnál” vagy „Kis Esztert szülei átvehetik az információs pultnál” Biztos hallottatok már efféle biztonságőri igényességgel megfogalmazott „gyermek keresi szüleit”-féle bejelentéseket rendezvényeken,  plázákban, vagy teszkókban.

Hát én is. Mint ahogy olyan elrettentő történeteket is, hogy a gyerek leesett az ágyról vagy a pelenkázóról vagy valahonnan. Két dolgot feltételeztem magamról, amíg nem voltam szülő. Nem. Ez úgy pontos, hogy biztos voltam abban, szülőként két dolgot nem fogok elkövetni: nem veszítem el sehol a gyerekem, és nem hagyom magára ott, ahonnan leeshet.  (Természetesen az olyan szélsőségek, melyek a gyermek életének szándékos kioltását jelentik, eleve benne sem voltak a pakliban. Akkoriban még nem.) Amikor az első gyerekem legurgulázott az ágyról, már csak az maradt, hogy majd a második… Amikor az is legurgulázott, maradtam ezen a sosem fogom elveszíteni vonalon.

Lent játszottak az udvaron. Homokoztak. Én mellettük ültem. Aztán az egyik megütötte a térdét, én meg levittem a dombocska tetején lévő homokozóból a dombocska alján lévő csaphoz, hogy megmossuk a sérülést. Innen pont ráláttam a másikra is. Talán két perc múlva már vissza is értünk a homokozóhoz, ahonnan a másik gyerek szőrén-szálán eltűnt. De úgy eltűnt, hogy látóhatáron belül sem volt. Hát hónom alá kaptam a kicsit, futkostam, és tudtam, saját erőből ennyi idő alatt nem mehetett ilyen messzire. Vagyis ezt hittem.



Amikor megláttam a kis copfját eltűnni a ház sarkánál, na akkor… akkor arra gondoltam, ha most odaérek, először agyonölelem, aztán agyonvágom. Egy kutya megugatta, ő meg ott guggolt sírva. Úgyhogy gondoltam az agyonvágás most kimarad, viszont okítottam rendesen. Hogy ilyet nem lehet, hogy nem megyünk sehova úgy, hogy nem szólunk anyának, mert jöhet a cukrosbácsi…. mire felragyogtak a még könnyes kis szemek: milyen cukrosbácsi? A gumicukros bácsi?

Úgy megijesztettem, hogy szerintem azóta is arról álmodik, egyszer nagyon, de nagyon elveszik. És mi tagadás, ez az álom egyre gyakrabban van összhangban az enyémmel.

Kormos Anett további cikkei ide kattintva olvashatóak.

LEGOLVASOTTABB

Még ma vidd orvoshoz, ha ilyen tünetei vannak - egyre gyakoribb a betegség Magyarországon

A gyerekkori cukorbetegség nem játék, és sajnos egyre több gyermeket érint Magyarországon is. Milyen élete lesz a gyereknek? Hogyan lehet jól kezelni? Elfogadják majd a társai? Ezek a kérdések ijesztőnek tűnhetnek, de vannak gyakorlati, megnyugtató megoldások, amelyek segítenek a családnak és a gyermeknek eligazodni a diabétesz útvesztőjében.

Egyre több gyereket érint a magas vérnyomás - ez áll a háttérben

Az elmúlt húsz évben a magas vérnyomás előfordulása a fiatalok körében szinte megduplázódott. Ez már nem csupán statisztika, hanem figyelmeztetés, hiszen a korán jelentkező vérnyomásproblémák hosszú távon szív- és érrendszeri betegségekhez vezethetnek.

Rejtett válság: ezért kerülnek padlóra a kisgyermekes anyák Magyarországon

Pénzügyi hullámvasúton utaznak a magyar édesanyák: a CSED alatt még úgy tűnik, minden rendben, ám a GYES-korszakba lépve szembesülnek rendszer hiányosságaival. Rugalmas munkahelyek alig vannak, a fizetések bezuhannak, és a legtöbb anya magára marad a túlélési zsonglőrködéssel.

Anyai és apai nagyszülők: Miért más a gyerekek kapcsolata velük?

Aki figyelmesen nézi a családi összejöveteleket, az hamar észreveheti: a gyerekek valahogy mindig az anyai nagymamához húznak. Ott bújnak hozzá, nála akarnak ülni ebédnél, őt keresik, ha valami baj van. Az apai nagyszülők persze ugyanúgy szeretik az unokákat, mégis gyakran más a dinamika. De miért van ez így?

Egyszerű hátfájásnak gondolta az anyuka, amíg rá nem jött: 3. stádiumú rák volt

Amikor Courtney Liniewski hátfájásra panaszkodott, azt hitte, túl sokat ül az íróasztalánál. 34 évesen, két kisgyerek anyukájaként, krízistanácsadóként dolgozott egy pszichiátriai kórházban Milwaukee mellett - észre sem vette, hogy valami sokkal komolyabb dolog zajlik a testében. És ami a legfélelmetesebb: a tünetek olyan hétköznapiak voltak, hogy bármelyikünk figyelmen kívül hagyhatja őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja