SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Nőnap

Kókai Kata [cikkei] - 2005-02-27
Az év egyetlen napja, mely csak a miénk, ilyenkor a legkeményebb főnök is engedékenyebb lesz, s nyugodtan rávehetjük magunkat egy kis lustálkodásra.

Móra Ferenc azt mondta, a nő addig szép, amíg szeretik. S ez talán így is van. Mi nők, talán néha házsártosak vagyunk és pletykálunk, s igen gyakran veszekszünk kedvesünkkel, elengedhetetlen alappillérei vagyunk egy kapcsolatnak. Ha veszekszünk, a másik érdekében tesszük, vagy talán egy kis önzőségből, mert több szeretetre vágyunk. Talán a férfi olvasók elnézik, ha ezúttal csak a nők erényeit emelem ki, hiszen ez a nap a nőkről szól. S bár a férfiak sokszor értetlenül hallgatják egy-egy megjegyzésünket, s azt mondják a nőket lehetetlen kiismerni, mi tudjuk, hogy ez nem így van. Gyermekként, majd barátnőként, s végül anyaként arra törekszünk, hogy összetartsuk a családot, s valami jót adjunk a világnak; szeretetet, odafigyelést.

Nem félünk kimutatni érzelmeinket, nem cikis, ha átölelünk egy barátnőt, vagy megsimogatjuk kedvesünk arcát. S bár csupán egyetlen napon kapunk elismerést az egész éves fáradozásért (amiért nem is várunk köszönetet, hiszen szeretetből, örömmel tesszük), örömmel tölt el minket, ha csupán egyetlen kedves szóval, vagy egy virággal meglep minket az, akit szeretünk.

Talán keveset tudunk arról, honnan is ered a nőnap szokása, hiszen nemzetközi ünnepről van szó, e napon a világ minden nőjének jár egy-egy kedves szó. 1908-ban, New York sanyarú sorsú varrónői lázadtak fel a rossz bánásmód ellen, s indítottak harcot jogaikért. S bár azóta is tart az egyenjogúságért folytatott harc, egy csodálatos ünneppel gazdagodtunk; egy nap, amely csak a nőké.

Weöres Sándor

A nő

"A nő: tetőtől talpig élet.

A férfi: nagyképű kísértet.

A nőé: mind, mely élő és halott,

úgy, amint két-kézzel megfogadhatod;

a férfié; minderről egy csomó

kétes bölcsesség, nagy könyv, zagyva szó..."

Fotó: Sponchia/pixabay

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Szex 60 felett: tabu, amiről senki nem beszél

A szexuális élet nem ér véget 60 éves kor felett, sőt, sokaknak ekkor teljesedik ki igazán. Szexológusként nap mint nap látom, hogy a párok egy új, mélyebb intimitást fedeznek fel maguknak, amikor már nem a teljesítménykényszer és a megfelelés hajtja őket. Most lerántom a leplet a leggyakoribb tévhitekről, és megmutatom, hogyan lehet a szex 60 felett is örömteli, szenvedélyes és felszabadító.

Különleges, de hivatalosan adható babanevek - ha nem szeretnél te is Hannát vagy Dominikot

Egyre több szülő szeretne olyan keresztnevet adni a babájának, amely egyedi, ritkább, mégis teljesen hivatalos és gond nélkül anyakönyvezhető. Szerencsére ma már több ezer olyan név közül lehet választani, amely megfelel a szabályoknak, mégis különleges, így a gyereked neve valóban egyedi lehet az oviban is.

Jelzett Gyula telefonja, kirohant az óráról - meglepő oka volt rá

Amikor a kamaszod telefonja pittyen az órán, valószínűleg egy újabb TikTok-videóra vagy mémre gondolsz. Bognár-Béres Gyula esetében azonban ez a hang az életet jelentette: a budapesti gimnazista egy angolórát szakított félbe, hogy a szomszédos parkban újraélesszen egy idegent. Ez a történet nem csupán egy rendkívüli eseményről szól, hanem arról is, hogyan válhatnak a fiatalok felelős, cselekvő tagjaivá a társadalomnak, és milyen szerepe van ebben a szülői nevelésnek, az iskolai oktatásnak és a modern technológiának.

Kicsoda "Zsolt bácsi"? Megdöbbentő vallomások a magyar gyermekvédelem legsötétebb titkairól

Szülőként a legrosszabb rémálmunk, ha a gyermekünket bántódás éri. De mi történik akkor, ha pont azok bántják a legkiszolgáltatottabbakat, akiknek a védelmezésük lenne a feladatuk? Juhász Péter legújabb tényfeltáró videója olyan rendszerszintű visszaélésekre világít rá a magyar gyermekvédelemben, amik mellett egyszerűen nem mehetünk el szótlanul.

Belőttek egy solymári óvoda ablakán. Bent aludtak a gyerekek

Belőttek a solymári Kék Óvoda egyik csoportszobájának ablakán, miközben bent gyerekek tartózkodtak, de senki nem sérült meg. A rendőrség szerint egy idős férfi engedélyhez nem kötött légpisztollyal galambokra vadászva találta el véletlenül az épületet, ellene súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja