Derék asszony módra elpakoltam a karácsonyi dekort és elkezdtem pörgetni a hazai kézműves csoportokat, valami szép új ajtókopogtatóért, amikor arra lettem figyelmes, hogy ilyen posztok lepik el a kézműves vásáros felületet – elképesztően magas számú ajánlattal, ami arra utal, hogy nem csak lószar van, veréb is akad bőven!

Ne pörögj, nem vagy búgócsiga!

Már megint máris itt van a nőnap, és valahogy minden évben sikerül eljutnunk oda, hogy ez is egy olyan alkalommá válik, amikor a nyakunkba szakad még egy feladat.

Mintha nem lenne elég a reggeli rohanás, az oviszsák, a váltóruha, az üzenőfüzet, az időben érkezés. Most akkor még gyorsan gondoskodjunk arról is, hogy legyen „valami” a bölcsibe vagy az oviba nőnapra. Egy virág, egy apróság, egy gesztus, mert „úgy illik”. És közben senki nem áll meg egy pillanatra megkérdezni: biztos, hogy erről szól a nőnap?

Biztos, hogy erről szól a nőnap?

Mert nem, a nőnap nem az „adjunk a lányoknak virágot” ünnepe. Nem az ajándékozás koreográfiája, nem az anyák csendes stressze, hogy nehogy a gyereke kimaradjon valamiből. A nőnap eredetileg a nők és férfiak közötti egyenlő jogokról szól, arról, hogy a gondoskodás, az empátia, a figyelem nem női kötelesség, hanem emberi képesség.
És ezt óvodás- és bölcsődéskorban – meg szerintem később is! – nem tárgyakkal lehet a legjobban megmutatni, hanem élményekkel.

Te tényleg nem hiszed el, hogy a pedagógus szakember? 

Itt jönne az a pont, amikor érdemes lenne végre kimondani: bízzuk már rá ezt az egészet azokra, akik értenek hozzá. Az óvónőkre, a bölcsődei gondozókra. Képzett szakemberek, akik pontosan tudják, hogyan lehet egy ilyen napot úgy megélni a gyerekekkel, hogy abból tényleg tanuljanak is valamit.

Ők azok, akik nem azt kérdezik meg, ki hozott virágot, hanem azt, hogy ki szokott gondoskodni rólunk. Ki az, aki megölel, ha szomorúak vagyunk. Ki az, akire számítani lehet. Otthon. Az óvodában. A csoportban. És igen, ebben a beszélgetésben ugyanúgy helye van a fiúknak, mint a lányoknak, mert a kedvesség nem nemhez kötött, és az ölelés nem privilégium, hanem lehetőség. Az ilyen érzelmi fejlesztés igazi terepe a nőnap egy jól gondoskodó óvodai csoportban! 

A gyerek érzelmi fejlesztése a cél! 

Egy gyerek számára a nőnap nem egy átadott csokor emléke lesz, hanem az érzés, hogy ma valami másról beszélgettünk. Arról, hogy figyelni jó. Hogy segíteni lehet. Hogy együtt gondoskodni egy növényről vagy egymásról fontos dolog. Gyerekszemmel a nőnap nem egy ünnep, amikor „anyukám vett valamit”, hanem egy nap, amikor azt tanulom meg, hogy én is tudok kedves lenni, és velem is lehetnek kedvesek. Hogy nem baj, ha fiúként gyengéd vagyok, és nem baj, ha lányként határozott. Hogy ezek nem ellentmondások.

Pedagógusok, akik jól kezelik a nőnapot

Ha mégis szeretnénk valami kézzelfoghatót, az sem a boltban kezdődik. Lehet a fiúknak rajzolni, esetleg körbevágni egy virágot, utána a lányok választhatnak a fiúk rajzaiból úgy, hogy nem tudják, ki a rajz készítője! Lehet utána ölelés, annak aki szeretne! Jó lehet együtt gondozni egy növényt hetekig, locsolni, figyelni, várni, együtt, egy fiúnak és egy lánynak együttműködni!
Ezekből a gyerekek sokkal többet értenek meg a gondoskodásról, mint bármilyen becsomagolt ajándékból.

És közben az anyák végre fellélegezhetnének, mert nem kell még egy fronton helytállniuk.

Ennek a kézművesek biztosan nem örülnek, és a cikk nem is ellenük szól, hiszen a kézművesek többnyire maguk is vékonypénzű vállalkozónők, akik ebből tartják fenn magukat és a gyerekeiket, viszont a kézműves ajándék megválasztása nem mindegy! Nincs szükség a százezredik felselges és semmit nem nyújtó kacatra, amit aztán odahaza végül kidobnak! 

Ne essünk már át ezen is a ló túloldalára!
Ne csináljunk a nőnapból újabb érzelmi és szervezési terhet, amit nekünk kell megoldani.

A nőnap nem attól lesz értékes, hogy időben beszereztük a „megfelelő” virágot, hanem attól, hogy a gyerekeink egy kicsit többet értenek meg a világból és egymásból.

És ebben igenis hagyjuk dolgozni azokat, akik nap mint nap ezért vannak ott a csoportban. A nőnap nem az anyák fáradoztatásáról szól. Jó lenne, ha idén végre így is kezelnénk. Persze a pedagógusoknak bátran vihetünk egy szál virágot, mert soha nem lehet meghálálni azt az érzelmi munkát, amit a gyerekeinken adnak! Na ők, ők bátran kaphatnak valamit! 

betöltés...