SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Péksütemény receptek a húsvéti reggelihez

Kandikó Éva [cikkei] - 2010-03-24
Hamarosan itt a húsvét, és bár minden családnak megvannak az ekkor tájt elkészített hagyományos receptjei, talán szívesen fogadtok néhány újat a húsvéti asztalra.

Brokkoli, póréhagyma és mandula torta

Nos, ez igazából nem torta, csak az angol „tart” kifejezésre nincs igazán jó magyar szó. Talán a lepény lenne rá a legjobb megfelelő.

Hozzávalók:
- 1 teáskanál extra szűz olíva olaj
- 2 póréhagyma finomra vágva
- 50 dkg leveles tészta
- 1 teáskanál kukoricadara
- 1 kis fej brokkoli felvagdosva
- 150 ml zsíros tejföl (még jobb, ha egy dl tejfölhöz öntünk fél dl tejszínt)
- 5 dkg reszeld parmezán
- 2 tojássárgája
- 3 dkg vágott mandula

Egy serpenyőben melegítsük fel az olajat, süssük benne a póréhagymát, míg puha nem lesz. Ez nagyjából öt percet vesz igénybe. Ha kész, tegyük félre a hagymát. Egy kissé belisztezett felületen nyújtsuk ki a leveles tésztát (vagy görgessük ki a papírból, ha előre nyújtottat kaptunk), vágjunk belőle két egyforma nagyságű kört, nagyjából 25 cm átmérőjűeket. Egy sütőpapírral bélelt tepsit szórjunk meg a kukoricadarával, helyezzük rá az egyik tésztát, majd kés hegyével karcoljuk meg körben úgy nagyjából 2 cm-re a tészta szélétől. A póréhagymát egyenletesen terítsük el a belső körben, majd süssük a tésztát 200 fokon 10 percig, míg a széle fel nem púposodik. Vegyük ki a sütőből, melynek hőmérsékletét mérsékeljük 160 fokra. Közben egy percig főzzük lobogva forró vízben a brokkolit, majd szűrjük le, tartsuk hideg víz alá, hogy kihűljön. Helyezzük a brokkoli rózsákat a hagyma tetejére. Keverjük a tejfölbe a sajtot, a tojások sárgáját, némi sót, majd öntsük nyakon ezzel a keverékkel a zöldségeket. Szórjuk meg a mandulával, és süssük a tésztát 15-20 percig, míg szép aranybarna nem lesz. Tálalhatjuk hidegen vagy melegen egyaránt.

Gyors húsvéti kalácska

Hozzávalók:
- 25 dkg liszt
- 10 dkg vaj (ne használjunk margarint)
- 2 teáskanál kristálycukor
- 7 gr szárított élesztő
- 3 tojás
- 2 felvert tojás a kenéshez
- ha van otthon, egy teáskanál szórócukor

Tegyük a lisztet késes robotgépbe, adjuk hozzá a vajat, és keverjük addig, míg zsemlemorzsa szerű keveréket nem kapunk. Adjuk hozzá a kristálycukrot, egy csipet sót és az élesztőt. Adjuk a keverékhez a tojásokat, járassuk a gépet 2 percig. Öntsd a tésztát vajazott munkafelületre, majd lisztes kézzel rövid idő alatt alaposan gyúrd át, formálj belőle labdát. Tedd a tésztát egy tálba, takard le műanyag fóliával, és langyos helyen hagyd kétszeresére kelni. Ha megkelt, helyezd kivajazott sütőformába, tetejét kend le a felvert tojássárgájával, ha van kéznél, szórd meg a süthető szórócukorral. 180 fokra előmelegített sütőben süsd kb. 25 percig, míg a teteje szép barna nem lesz. Akkor jó, ha kiemelve a formából, megkocogtatva a kalács alját, kongó hangot hallasz.  Természetesen robotgép nélkül is el lehet készíteni.

Bagel

Üdítő változatosság a bagel megszokott péksüteményeink között.

Hozzávalók:
- 25 dkg liszt
- 4 gr porélesztő
- 1,5 evőkanál cukor
- 1,5 teáskanál só
- 1,5 dl meleg víz
- 1 tojássárgája a kenéshez

A hozzávalókból gyúrjunk tésztát. A porélesztőt nem kell feloldani vagy felfuttatni, mehet bele a tésztába egyenest a zacskóból. Ha jól kidolgoztuk, 30 percig letakarva kelesszük meleg helyen. Utána nyújtsuk ki, vágjuk négy darabba a tésztát, és a darabokból nyújtsunk téglalapot, melynek hosszanti oldala legyen kb. kétszer olyan hosszú, mint a rövidebbik. A téglalapból sodorjunk hurkát, majd gyűrűszerűen illesszük őket össze.
Hagyjuk ismét kelni úgy tíz percet, ez idő alatt forraljunk egy nagy lábasban vizet, tegyünk bele egy marék kristálycukrot, és ebben a szolidan gyöngyöző vízfürdőben főzzük 30-30 másodpercig a sütemények mindkét oldalát. Ezután emeljük sütőpapírral bélelt tepsire, kenjük le tojássárgájával, megszórhatjuk mákkal, szezámmaggal, lenmaggal is. 180 fokos sütőben kb. 20 percig sülnek. 

Forrás: fakanal.freeblog.hu

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)
Hozzászólások (11 - 2)
zsof.berg
#11 2012. április 02. 17:00:14 | hétfő
De jó kis receptek! És az ilyen péksütiket Ti mivel szoktátok enni? Teával? Kakaóval? Tejeskávéval, vagy valami más finom kávéval? Én most ilyenre szavazok, ez a minden reggeli italom
Signetta
#10 2010. március 29. 16:04:56 | hétfő
Igen, én is utána néztem közben neten, bocsi. Nem egy olcsó mulatság... Még várok vele kicsit, Te mit mondasz. : ) Már azért megérte megtudnod, mire vagy esetleg allergiád, hogy a pattanásaid elmúltak. : ))
gerbera
#9 2010. március 29. 15:31:11 | hétfő
eléggé. ha jól emlékszem 20ezret fizettem, nem tudom ontosan, mást is vettem. majd jelentek egy hét múlva. viszont a pattanásaim már csökkentek:)
Signetta
#8 2010. március 29. 15:22:51 | hétfő
Drága volt a teszt?
Signetta
#7 2010. március 29. 15:18:03 | hétfő
Gerbera, köszi szépen! Én úgy próbálok kb. fél éve a puffadásomon javítani, hogy hetente 1 nap csak gyümölcsöt eszek, de őszintén így is puffadok. :/ Ezért szeretném megnézni, hogy mit emésztek nehezebben.
Azért majd légyszi számolj be róla, ha már érzel változást, és arról is, ha netalán nem.
gerbera
#6 2010. március 29. 14:29:06 | hétfő
Szia signetta,
Nekem a háziorvosom ajánlotta, aki jó barátnőm, ő vette meg a tesztet
valahol. Még nincs két hónapja hogy megcsináltam a vizsgálatot, a brokkolin
kívül más kajákra is pozitív lett, bár kisebb mértékben (pl. tojás,
sertéshús sajnos), de még azokat nem hagytam el teljesen, próbálkozom az új
étrendem összeállításával. Talán kevésbé dagadok fel mostanság, de azt
mondják egy kicsit több idő kell, mire érezhető egyértelműen a pozitív
változás, meg persze lehetőleg teljes étrend változtatás kell.
Signetta
#5 2010. március 29. 12:23:57 | hétfő
Gerbera, légyszi számolj majd be, hogy alakult az életed, egészséged a brokkoli elhagyása után, kíváncsi vagyok rá. Mióta nem eszed egyébként a brokkolit?
Azt hiszem, én is venni fogok egy ilyen tesztet, mert mindig telítve érzem magam, kíváncsi vagyok, mit mutatna ki. Gyógyszertárba vetted?
gerbera
#4 2010. március 29. 12:00:39 | hétfő
Nekem nagyon tetszik a lepény, de a brokkolira étel-érzékeny vagyok a food-detective teszt szerint. Mivel helyettesíthetem? Szerintetek vegyem komolyan ezt a tesztet, és töröljem ki tényleg az étrendemből a brokkolit? Állandóan puffadt voltam, szinte csak zöldségeket eszem. Nemrégiben megcsináltam ezt a tesztet, és azóta nem eszem brokkolit, várom, hogy lesz-e v.mi javulás.

helenahera
#3 2010. március 29. 10:19:30 | hétfő
Nálunk kókuszos süti meg zserbó van betervezve, de a kalács és a bagel tetszik.Smile
Signetta
#2 2010. március 26. 09:57:15 | péntek
Totya, mert nem vagy hozzászokva ezekhez az ízekhez, újdonság. : ) Szerintem ezek jól összepasszolnak, én szívesen megkóstolnám, csak készítse el valaki. : )
1, 2  Következő

LEGOLVASOTTABB

„Anyaként már csak árnyéka vagyok önmagamnak” - Őszinte TikTok-videók arról, hogyan változik meg egy nő a szülés után

Egyre több anya mutatja meg a TikTokon, mennyivel másabb volt az élete - és külseje - a gyerekvállalás előtt. A 30 virális videóval illusztrált trend kendőzetlenül tárja fel: anyának lenni gyönyörű, de sok nő közben elveszíti önmagát.

7 látszólag ártalmatlan szülői hiba, amik nagyon elronthatják a gyerek későbbi életét - valódi történetekkel és tanulságokkal

Sokszor azt gondoljuk, hogy a szeretetünk mindent felülír, és ha néha hibázunk is, az nem lehet akkora baj. De vajon tényleg így van? Egy népszerű Reddit-fórumban emberek százai mesélték el, milyen "ártatlan" szülői szokások hagytak bennük mély nyomot - talán épp azért, mert senki sem gondolta volna, mennyit számítanak. Ezekből a történetekből szemezgettünk, hogy együtt tanulhassunk belőlük.

Meghalt Millena Brandão, a Netflix 11 éves gyerekszínésze

Tragikus hirtelenséggel hunyt el a 11 éves brazil gyerekszínész, Millena Brandão, aki a Netflix "Sintonia" című sorozatában vált ismertté. A fiatal tehetség halálát szülei jelentették be, akik megosztották a kislány megrázó betegségtörténetét.

Egy rendőrnő hősi tette: saját testével mentett meg egy éhező csecsemőt

Egy argentin rendőrnő, Celeste Ayala, megható példát mutatott emberségből és bátorságból, amikor szolgálat közben saját testével mentett meg egy éhező, elhagyott csecsemőt. Tette az egész világot megindította, és végül egy jól megérdemelt előléptetést is hozott számára.

Ingyenes hétvégével nyit a Lupa

Idén immár 10. alkalommal nyitja meg kapuit az ország legnagyobb, természetes vizű strandja, a Lupa Beach. A május 30-án induló nyitóhétvégén nem kell belépőt fizetni, mi több, pénteken, szombaton és vasárnap is nappali bulikkal és gyermekfoglalkozásokkal melegíthetünk be az idei strandszezonra.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja