SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Kreatív gyerekek - Csillagdíszek készítése

Kókai Kata [cikkei] - 2006-05-17
Ezúttal egy papírból egyszerűen elkészíthető csillagot mutatunk be, mely ablak és ajtó díszítésére is alkalmas.

Az apró díszcsillagok elkészítéséhez csupán néhány festékre, cérnára, színes papírra és ragasztóra van szükségünk. Egy kerek lap széleihez rögzítve, a lógató cérnát különböző hosszúságúra hagyva akár szélcsengőként is funkcionálhat. Elkészítését akár a legkisebbek is vállalhatják- egy kevés szülői felügyelettel.

Szükséges eszközök:

Olló
Ragasztó
Papír
Színes festék
Cérna
A díszítéshez szalagok, gyöngyök, csak fantáziánk szabhat határt

Elkészítés:

1. A mintát indigópapírral másoljuk át a színes papírra.
2. A vastag vonalak mentén vágjuk ki a mintát, s a csillagminta körüli vastag vonalakat is vágjuk be.
3. A vágás mentén hajtogassuk meg a csillagot.
4. Díszítsük a képen látható mintával, vagy ragasszunk rá színes gyöngyöket, fonalakat.
5. Kettesével ragasszuk össze a csillagokat, hátoldaluknál fogva.
6. A csillag felső ágán tű segítségével húzzuk át a fonalat.

A csillagok sarkait tetszés szerint díszíthetjük hozzáragasztott színes fonalakkal, vagy krepp papírral. Kitűnően alkalmas ablak és ajtó díszítésére egyaránt.

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Ha egyszer demenciám lesz - egy megrendítő kívánságlista, amit minden családnak látnia kell

Egy Facebookon terjedő lista őszintén, szívszorítóan és mégis reménykeltően fogalmazza meg, mit kérne egy demenciával élő ember a szeretteitől. Olyan sorok ezek, amelyek segítenek jobban megérteni, hogyan maradhat meg a méltóság, a szeretet és a kapcsolat akkor is, ha az emlékek lassan elhalványulnak. Oszd meg, hogy minél több családhoz eljusson.

Egy ötéves kislány dobta ki újszülött testvérét az ablakon - a baba életét vesztette

Megrázó tragédia történt Oroszországban – egy háromhetes kisbaba kizuhant egy negyedik emeleti ablakból, miközben otthon volt az ötéves nővérével. A hatóságok vizsgálják, hogy szülői felelőtlenség, baleset vagy féltékenység vezetett a végzetes eseményhez.

Visszatért a rettegett gyerekbetegség, és most a legkisebbeket fenyegeti

Újra felütötte a fejét Magyarországon a szamárköhögés: a betegség fuldokló, görcsös köhögési rohamokkal, sőt, akár az ajkak elszíneződésével is járhat. A fertőzés főként a csecsemők és kisgyermekek körében terjed, az elmúlt évben 365 beteg szorult kórházi kezelésre, és több mint százan életüket vesztették a kór következtében. A háziorvosok arra figyelmeztetnek, hogy akik kisbabák közelébe készülnek, feltétlenül oltassák be magukat.

Egy sima megfázásnak hitték – kórház lett a vége a babánál: itt az RSV

Az RSV gyorsan és könnyen terjed, eleinte enyhének tűnő tünetekkel jelentkezik, ám néhány nap alatt súlyos légzési nehézségekhez, tüdőgyulladáshoz vagy akár bronchiolitishez is vezethet - és gyakran pont akkor súlyosbodik, amikor a szülő már megnyugodna, hogy "csak egy kis nátha volt"

Szebben és hamarabb kezd beszélni a gyerek, ha ezzel játszik

Fillérekbe kerül, mégis csodákra képes a beszédtanulásban.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja