SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Termésekből

[cikkei] - 2005-03-28
Olyan egyszerű termésekre gondolok, mint mogyoró, vagy pisztácia!
Termésekből

Ha elég ügyesen bontjuk ki ezeket a terméseket, akkor szépen feleződnek, így kapunk egy sima felületetű héjat, amit ráragaszthatunk bármire. Papírra ragasztva készíthetünk képet, amin használhatjuk pl. háztetőnek, vagy kövezett útnak. Megfelel egy medve barlangjának is! De szép keretet is készíthetünk belőle a legszebb művünknek! (Vékonyan kenjük be a héjakat a törésvonalon ragasztóval, úgy illesszük a megfelelő helyre. Célszerű egy kicsit nyomni, míg megszárad, hogy jobban odatapadjon a helyére! )

 

 

 

      

 

Ha ennél többre is képesek vagyunk, akkor fogjunk egy kiürült konzervdobozt, egy faládikát! Alaposan tisztítsuk meg, alapozzuk, esetleg fessük le. Ha megszáradt, akkor ragasszuk rá a fenti héjakat dekorációnak. Egy ládikán, dobozon is sok lehetőség van. Ragaszthatjuk egyszerűen, egyenesen egymás mellé, szinte vonalat húzva, de összerakhatjuk például virágnak is. Ha egyébként sok kincsünk van, aminek nem volt helye eddig, akkor a legegyszerűbb tárolókat készíthetjük el egyszerű konzervdobozokból, akár sorozatként, akár egyformára! Máris nincs rendetlenség, csak sok egyedi szobadísz!

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Láthatósági mellényben, csoportosan mennek iskolába reggelente a gyerekek Gödöllőn. A Pedibusz nevű kezdeményezést vezették be külföldi példák után - és rendkívül nagy sikere van. 
Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

1977 óta április 11-e a Parkinson-kór világnapja. Magyarországon a becslések szerint közel 20 ezer embert érint, a második leggyakoribb idegi károsodással járó betegség.
Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

A 21 éves lány két szívtranszplantáción is átesett, harmadik szíve pedig hétfő este feladta a harcot. A lány tudta, hogy csak hónapjai vannak hátra, ezért bakancslistát írt - a halála előtt több álma is valóra vált.
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
A szerkesztő ajánlja