SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Zsenília

[cikkei] - 2005-01-02
Még gyermekként sokszor játszottam apró állatokkal. Nem is tudtam akkor, miből készültek. Ma már alapanyagként is kapható a zsenília, magunk is készíthetünk belőle játékokat.

Ha valaki bízik a kézügyességében, a saját ötleteiben, az álljon neki nyugodtan. A feldolgozás során eléggé szöszöl, erre készüljünk fel, ha nem akarjuk teleszórni a lakást! Egy erősebb ollóval, vagy csípőfogóval vágjunk megfelelő hosszúságú darabot a kívánt színből és már formázhatjuk is kedvünkre a zseníliát.

 

 

 

Kezdő gyerekek is képesek csigát, vagy pillangót hajtogatni, de akár a virágot is megpróbálhatjuk.

                                                        

Csiga: két különböző színű darabot tekerjünk össze,  ezt pedig

csavarjuk fel csiga alakra. Egy fagolyóra fessünk arcot, húzzuk rá a csigatestre.

A zsenília végét igazítsuk úgy, hogy kis szarvacskát kapjunk, és már kész is a csiga.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Pillangó: Több színt is használhatunk, de akár egyszínű lepkét is csinálhatunk. Testnek tekerjünk össze két darab zseníliát, csápokat is igazítsunk a végéből. Két másik darabot alakítsunk szárnynak, ezt rögzítsük a testre. Ha esetleg ezt egy pálcikára is ráerősítjük, akkor beleszúrhatjuk egy vázába, vagy egy virágcserépbe, dekorációnak.

 

                         

 

Virág: Egy zöld darabot fogjunk szárnak, erre tekerjünk egy kisebbet, ezt állítsuk be levélnek, kész is a szára a virágnak. A szirmokat színes zseníliából formázzuk meg, illesszük egymáshoz. Egy eltérő színűvel összefogjuk, ezt rászorítjuk a szárra is, és össze is állt a viágunk!

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

„Anyaként már csak árnyéka vagyok önmagamnak” - Őszinte TikTok-videók arról, hogyan változik meg egy nő a szülés után

Egyre több anya mutatja meg a TikTokon, mennyivel másabb volt az élete - és külseje - a gyerekvállalás előtt. A 30 virális videóval illusztrált trend kendőzetlenül tárja fel: anyának lenni gyönyörű, de sok nő közben elveszíti önmagát.

7 látszólag ártalmatlan szülői hiba, amik nagyon elronthatják a gyerek későbbi életét - valódi történetekkel és tanulságokkal

Sokszor azt gondoljuk, hogy a szeretetünk mindent felülír, és ha néha hibázunk is, az nem lehet akkora baj. De vajon tényleg így van? Egy népszerű Reddit-fórumban emberek százai mesélték el, milyen "ártatlan" szülői szokások hagytak bennük mély nyomot - talán épp azért, mert senki sem gondolta volna, mennyit számítanak. Ezekből a történetekből szemezgettünk, hogy együtt tanulhassunk belőlük.

Meghalt Millena Brandão, a Netflix 11 éves gyerekszínésze

Tragikus hirtelenséggel hunyt el a 11 éves brazil gyerekszínész, Millena Brandão, aki a Netflix "Sintonia" című sorozatában vált ismertté. A fiatal tehetség halálát szülei jelentették be, akik megosztották a kislány megrázó betegségtörténetét.

Egy rendőrnő hősi tette: saját testével mentett meg egy éhező csecsemőt

Egy argentin rendőrnő, Celeste Ayala, megható példát mutatott emberségből és bátorságból, amikor szolgálat közben saját testével mentett meg egy éhező, elhagyott csecsemőt. Tette az egész világot megindította, és végül egy jól megérdemelt előléptetést is hozott számára.

Ingyenes hétvégével nyit a Lupa

Idén immár 10. alkalommal nyitja meg kapuit az ország legnagyobb, természetes vizű strandja, a Lupa Beach. A május 30-án induló nyitóhétvégén nem kell belépőt fizetni, mi több, pénteken, szombaton és vasárnap is nappali bulikkal és gyermekfoglalkozásokkal melegíthetünk be az idei strandszezonra.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja