SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Baba-Mama Muzsika

Családinet [cikkei] - 2010-04-08
Tente baba - CD

A Zeneker Kiadó eddig óvodásoknak és kisiskolásoknak készített kiadványokat. Ez az első babáknak szóló albuma.

A piacon jelen lévő komolyzenei babalemezekkel szemben elsősorban magyar népdalok, altatók kerültek  a BABA-MAMA MUZSIKA című CD-re. Az albumon Hainfart Márta zenepedagógus énekel.

Gondolatok a BABA-MAMA MUZSIKA / Tente baba című CD-hez:
Azoknak a gyermek-, és zeneszerető szülőnek, nagyszülőnek ajánlom ezt  a lemezt, akik szeretnék, hogy gyermekük csodálkozó szemmel, mosolygós érdeklődéssel, figyelmes hallgatással forduljon a zenei világ felfedezése felé.
Így alakulhat ki a gyermek esztétikai fogékonysága, zenei érdeklődése, a zenei anyanyelv megismerése és egyben formálódik zenei ízlése is.
A BABA-MAMA MUZSIKA / Tete baba című CD  a gyerekek életkorának megfelelő módon segíti ezt az ismerkedést, igényes zenei formában.

Ferenczyné Kerekes Edit
Óvodavezető, óvodapedagógus

Tracklista: Lajcsi altatója, Csendben lépkedj, Csön, csön, gyűrű,  Don, dono, don,  Altató,  Tente, baba, tente,  Ég a gyertya, ég,  Aludj, baba,  Kis kacsa fürdik, Tavaszi szél,  Kisbaba, kismama,  Repülj, repülj,  Édes fülmile,  Csíj, csi, csicsíja,  Kis kece lányom,  Hegytövi fák,  Aludj, baba

A kiadványról részletek hallhatók itt.
 

ZENEKER KIADÓ

 

LEGOLVASOTTABB

A petesejt titkos választása: nem a leggyorsabb spermium nyer

A fogantatásról él az a kép a köztudatban, hogy olyan, mint egy verseny, ahol a leggyorsabb spermium ér célba, miközben a petesejt passzívan várja a győztest. A Stockholmi Egyetem kutatásai azonban azt mutatják, hogy a valóság ennél jóval összetettebb és érdekesebb. Lehet, hogy mindig a nő dönt?

Ezt mondta a rendőrség Egressy Mátyás eltűnésével kapcsolatban

Még most is nagy erőkkel keresik Egressy Mátyást, azt a 18 éves fiút, aki január 17-én éjjel egy 5. kerületi szórakozóhelyről indult el, de nem érkezett haza a 11. kerületi otthonába.

Jó hír jött a tavaszi szünetről: hosszabb pihenő vár a diákokra a 2025/2026-os tanévben

Hivatalossá vált a 2025/2026-os tanév rendje, és a naptár több ponton is kedvező meglepetést tartogat. A tavaszi szünet a megszokottnál hosszabb lesz, az érettségi időpontjai is ismertté váltak, így diákok, szülők és pedagógusok egyaránt előre tervezhetnek a sűrűbb hónapok előtt.

Sok édesanyát jobban stresszel a férje, mint a gyerekeik

Elsőre viccnek hangzik, mégis rengetegen magukra ismernek benne: egy amerikai felmérés szerint sok anya nagyobb stresszt él meg a párkapcsolatában, mint a gyereknevelés során. A téma újra felkapott lett a közösségi médiában, miután az Amazing Science Facts Facebook-oldalán előkerült a kérdés, és a kommentelők pillanatok alatt ráéreztek arra, miről is van szó valójában.

Nyilatkozott Matyi családja: valószínűleg ő zuhant a Dunába a Lánchídról

Újabb információkat közöltek a szombat hajnalban eltűnt 18 éves fiúról.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja