A CINEGE BESZÉDE


Mikor a tél a kis barátcinegét az erdőből a gyümölcsösbe szorítja, a kis madár ernyedetlen szorgalommal keresgéli eledelét ott, az ágak hónaljában, a kéreg repedéseiben: csupa alvó bogárság az, amely fának, virágnak, gyümölcsnek kártékony ellensége. Ekkor a kis cinege keresgélés közben így szól:
- Nincs, nincs, itt sincs!
Mikor pedig mégiscsak talál valami icipici alvó hernyócskát, petét vagy mást, akkor ezt mondja:
- Kicsit ér, kicsit ér!
De azért csupa szorgalom.


MIT MOND A SÁRGARIGÓ?


Jó későre, mikor már kitavaszodott az erdő, és a kert fái kilombosodtak, megjön távoli téli tanyájáról az aranysárga, feketével vegyes színű málinkó, néhol sárgarigó is a neve. Nagyon szépen szól, akár a furulya méla hangja. És hát mit mond? A fiúnak, aki a fészkét kerülgeti, azt mondogatja:
- Kell-e dió, fiú?
A fiú azt mondja:
- Kell hát! És követi a madarat, aki messzire elcsalja a fészke tájáról, aztán otthagyja.