Weöres Sándor: A medve töprengése

Jön a tavasz, megy a tél,
barna medve üldögél,
kibújás vagy bebújás?
Ez a gondom, óriás!

Barlangból kinézzek-e?
Fák közt szétfürkésszek-e?
Lesz-e málna, odú-méz?
Ez a kérdés, de nehéz.

Magyar népmese

AZ ÖKÖRSZEM ÉS A MEDVE

Egyszer egy nyáron a farkas és a medve sétálni ment az erdőbe. A medve valami nagyon szép éneket hallott, és megkérdezte a farkast:

- Miféle madár az, amelyik olyan szépen énekel?
- Az a madarak királya - mondta a farkas, pedig az ökörszem volt.
- Na, jól van, de szeretném látni azt a királyi palotát, ahol az a király lakik.
- Az nem olyan könnyű - mondta a farkas. - Meg kell várjuk, amíg a királyné hazajön.

Nemsokára jött is a király és a királyné eledellel a csőrükben, hogy megetessék a fiókáikat. A medve szeretett volna rögtön odamenni, de a farkas visszatartotta.

- Várd meg, amíg megint elmennek.

Megjegyezték, hogy hol van a fészek, és továbbmentek. De a medvének nem volt nyugta, mindenképpen szerette volna látni a kastélyt, s nemsokára megint odacammogott. A király és a királyné éppen akkor repültek ki. A medve bekukucskált a fészekbe, és vagy hat fiókát látott benne.

- Hát ez a királyi kastély? - kérdezte nagy mérgesen. - Hiszen ez egy nyomorúságos viskó! És ti királyi gyermekek vagytok? Közönséges kölykek!

Meghallották ezt az ökörszemfiókák, és rettenetesen kiabálni kezdtek:

- Mi nem vagyunk közönséges kölykek! Ezért meglakolsz, medve koma!

A medve megszeppent, és visszament a barlangjába.

Nemsokára hazajött megint a király és a királyné, eleséget hoztak a fiókáknak, de azok nem nyúltak az étel után. Azt mondták, hogy még csak egy légycombocskához sem nyúlnak, ha éhen halnak, akkor sem, amíg be nem bizonyítják a medvének, hogy ők nem közönséges kölykek. És elmondták, hogy mit mondott a medve nekik.

Azt mondta az édesanyjuk:

- Ne búsuljatok, fiókáim! Majd eligazítjuk mi a dolgot, és megtanítjuk móresre medve komát!

Elmentek a medve barlangja elé, és bekiabálták:

- Vén dörmögő, miért szidalmaztad a gyermekeinket? Ezért meglakolsz, véres háborút indítunk ellened!

És megizenték a medvének a háborút.
A medve azonnal hadba szólította az összes négylábú állatot az ökröt, a szamarat, a nyulat, az őzet és mindent, ami a földön élt.
Az ökörszem pedig hadba szólította az összes repülőt, nemcsak a madarakat, hanem minden bogarat, legyet, szúnyogot, méhet és darazsat. Közöttük legravaszabb volt a szúnyog. Ide-oda surrogott az erdőben, s végül letelepedett egy fa levelére, ami alatt éppen a vezérkar tanácskozott.

A medve maga elé hívatta a rókát, és azt mondta:

- Mivel az állatok között te vagy a legravaszabb, légy te a vezér, és vezess minket.
- Jól van - szólt a róka -, de milyen jelben állapodjunk meg?

Erre nem mondott senki semmit. Végre a róka azt mondta:

- Az én farkam jó hosszú, lompos. Mikor a farkamat magasra emelem, azt jelenti, hogy minden jól van, és akkor nyomuljatok előre. De ha behúzom, akkor baj van, szaladjatok, amerre láttok.

Ahogy a szúnyog ezt meghallotta, visszarepült, és mindent elmondott az ökörszemnek.

Mikor felvirradt a csata napja, a négylábúak rettenetes robajjal törtettek elő az erdőben, hogy a föld is rengett bele. Az ökörszem a seregével szembe repült velük, hogy csak úgy surrogott-csattogott a levegő. Egymásnak rohant a két sereg. Az ökörszem elsőnek a darazsat küldte, hogy szálljon a róka farka alá, és jól szurkálja össze.

Úgy is történt. A róka az első szúrást vitézül tűrte, és még magasabbra emelte a farkát, de a második szúrásnál megijedt, és egy kicsit lehúzta. A harmadik szúrást már nem bírta, üvölteni kezdett, és a farkát a lába közé kapta.

Mikor az állatok ezt meglátták, azt hitték, hogy minden elveszett, és szaladni kezdtek, mindegyik a maga odújába. A madarak megnyerték a csatát.

Az ökörszem és a felesége hazarepültek, és már messziről kiabálták a gyermekeiknek, hogy örüljenek, mert megnyerték a csatát. De a fiókák azt mondták, hogy ők addig nem örülnek, amíg a medve oda nem jön, és bocsánatot nem kér.

Az ökörszem erre a medve barlangjához repült, és bekiáltott:

- Dirmegő-dörmögő vén mackó, gyere, és kérj bocsánatot a gyermekeimtől, mert különben összetörlek!

A medve szépen odacammogott, és nagy alázatosan bocsánatot kért. Most már az ökörszemfiókák is meg voltak elégedve. Vígan ettek-ittak, reggelig vigadoztak.

Így volt, vége volt, mese volt!