SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Mit tegyek, ha csúfolják a gyerekemet?

Tóth Nikolett [cikkei] - 2024-04-12
A gyerekek szinte bármin képesek gúnyolódni: ha valaki túl vékony, túl kövér, túl hosszú hajú, túl rövid hajú, túl magas, túl alacsony, másképp öltözik mint a többiek, szegényebb családban nevelkedik, stb, stb. 
De mi áll tulajdonképpen a csúfolódás hátterében? Mit tegyünk, ha zaklatják - vagy ha éppen a mi gyerekünk a csúfolódó?

Mit tehetek, ha csúfolják a gyermekemet?

A csúfolódó úgy akar a másik fölé kerülni, hogy leminősíti őt

Ismerek olyan felnőttet, aki gyerekkorában túlsúlyos volt és ezért sokat bántották. Most azonban, miután lefogyott és állandóan sportol, egészségesen étkezik, most sincs megelégedve magával. Tökéletes a teste, mégis takargatja magát.

Nemrég a kollégám mellettem rajzolgatott egy értekezlet alatt. Észrevettem, milyen csodálatos rajzai vannak és meg is említettem. Azt mondta, gyerekkorában mindenki kinevette őt az alkotásai miatt, senki sem vette komolyan, és már bánja, hogy emiatt nem próbálkozott meg valamilyen művészeti pályával. 

Hány ilyen felnőtt lehet, akinek az álmait, vágyait tette tönkre a csúfolódás, vagy akiben a mai napig élnek a gyerekkori bántások?

Sok szülő panaszkodik arra, hogy a gyerekét csúfolják az óvodában vagy az iskolában. De sokkal kevesebb szülőtől hallani azt, hogy arra panaszkodik, hogy a gyereke másokat csúfol. Pedig ugyanaz a személy lehet egyszerre elszenvedője a csúfolódásnak, máskor pedig az okozója. És ugyanannyira fontos, hogy a szülő azzal is foglalkozzon, ha az ő gyereke a csúfolódó. 
 

De mi áll tulajdonképpen a csúfolódás hátterében?

Papp Györgyi pszichológussal beszélgettünk a témáról. Szerinte a csúfolódó célja az, hogy a másik fölé kerüljön, jobb akar lenni, mint a másik. Vagyis a háttérben a versenyszellem áll. 

"Úgy akar fölé kerülni, hogy a másikat minősíti le" - mondja a szakértő, aki szerint azt kell megtanítani a gyerekeknek, hogy attól még, hogy a másik jó valamiben, az nem jelenti azt, hogy ő rossz.

"Ha például a másik ügyesen rajzol, én meg nem, akkor nem az a megoldás, hogy csúfolom. Kérdezzük meg inkább tőle: mi az, amiben ő jobb? Mi az, amiben te vagy a jobb? Mit játszanátok együtt?"
 

"Biztassuk, hogy ő is egy ügyes, okos, értékes gyerek"

Papp Györgyi pszichológus szerint bármennyire is úgy tűnik, hogy a csúfolódó tele van önbizalommal, valójában önbizalomhiányos, ahogy az is az lesz, akit gúnyolnak. Ezért mindkét esetben az önbizalmat kell erősíteni a gyerekekben.

"Biztassuk, hogy ő is egy ügyes, okos, értékes gyerek."

A csúfolt gyereknek pedig azt tanácsolhatjuk, hogy ne adjon nagyon markáns reakciót, ha csúfolják, mert azt a másik élvezi, és így nem fogja abbahagyni. Ez még felnőttkorban is nehéz, de egy nyugodt reakció sokkal hatásosabb lehet. Ezzel azt az üzenetet közvetíti a gyerek, hogy felettem nincs a másiknak hatalma. 

Novák Ferenc videója is sokat segíthet a témában: 
 


 

Indexkép: Depositphotos.com

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja