SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Kiközösítik a gyermeked? Így segíts neki!

Martincsevicsné Jenei Gizella [cikkei] - 2020-10-24
"Nem játszanak velem és nem akarják, hogy a barátjuk legyek." Olyan mondatok egyike, amit szülőként nem akarsz hallani! Eleinte talán legyintesz és próbálod meggyőzni arról, hogy majd lesznek más barátai. De ha mélyebben belegondolsz, akkor látod, hogy ez nem csak egy elejtett mondat, hanem ez az akkori kis életének legnagyobb traumája. Mit tehetsz szülőként, ha gyermekedet kiközösítik? Hogyan segíthetsz neki?

A gyermeked számodra úgy tökéletes, ahogy van. Szereted őt, és elfogadod olyannak, amilyennek született. Szülőként nem vizsgálod és nem elemzed, hogy milyen a haja színe, milyenek a fogai vagy akár az orrformája. Mégis sok kisgyermeket csúfolnak ezek alapján a külső jegyek alapján.

Képzelj el egy helyzetet. Adott egy 6 éves kislány, aki vidám, boldog és cserfes. Egyik nap azonban a megszokottnál csendesebb, vacsoránál is csak piszkálja az ételt. Az anyukája már itt gyanakodni kezd, hiszen az egyik kedvencét készítette. De nem szól, vár, hátha kiderül, hogy mi nyomja a szívét. A kislány a fürdőkádban ülve nyílik meg, és egyszer csak azt mondja: „Nem játszanak velem és nem akarják, hogy a barátjuk legyek.”

Pityeregni kezd, végre ki tudja mondani azt, ami legbelül olyan nagy feszültséget okozott neki. Szülőként szíved szerint ugyanígy tennél. Lehet, hogy nem csak pityeregnél, hanem legszívesebben ordítanál is, hiszen tudatosul benned, hogy bántják a gyermekedet.

A legnehezebb a tehetetlenség érzése.

 

Mit tehetsz, ha bántják a gyermekedet?

A legfontosabb, amit Vekerdy Tamástól olvastam, hogy ne bagatellizáld el a dolgot. Ne legyints rá, és ne mondd azt, hogy a gyerekek már csak ilyenek, majd holnapra kibékültök. Mérd fel, hogy a gyermekednek mennyire fáj, milyen mélyen érinti a téma és aszerint cselekedj.

Hallgasd meg! Beszélgess vele, mert a kis lelke így könnyebbül meg igazán. Teremts neki biztonságos környezetet, éreztesd vele, hogy otthon bármit elmondhat, otthon biztonságban van, ezért nyugodtan elmesélheti, hogy mi történt.

A legtöbb kisgyermek ilyenkor megnyílik és őszintén kiönti a szívét. Szülőként muszáj erősnek lenned, és nem szabad egyből ítélkezned. Nem szabad bántanod azt, aki a gyermekedet bántja, mert ezzel nem segítesz, inkább csak szítod a feszültséget, ami amúgy is ott van a gyermek lelkében. Kérdezd meg inkább, hogy milyen helyzetben hangzott el ez a mondat. Talán közös játék közben nem sikerült neki valami, és ezért nem akartak tovább játszani vele. Ez gyakran előfordul. Ha a gyermekedet például azért zárják ki a játékból, mert nem elég ügyes, nem sikerült célba találnia, akkor se a másik gyerek hibáztatásával kezd a beszélgetést. Mondd el, hogy megérted őt, nem helyesled, amit csináltak a társai, de nem szabad önmagában keresnie a hibát. Ilyen helyzetben próbálj meg rávilágítani arra, hogy lehet, hogy a célba dobásban nem ügyes, de más területen viszont szép eredményeket ér el. Találd meg azokat a területeket, amiben tehetséges és erősítsd ezt meg benne is.

 

Mivel támogathatod a gyermekedet, ha úgy érzi, hogy kiközösítik?

 

1. Figyeld a környezetet, amiben mozog

Első alkalommal, amikor azt jelzi a gyermeked, hogy kiközösítik, türelmesnek kell lenned. Figyeld őt. Nehéz a gyermekedet kritikus szemmel nézni, de néha szükség van rá. Nézd meg, hogy viselkedik egy nagyobb társaságban, hogy viselkedik felnőttek között, és milyenek a reakciói, ha más gyerekekkel játszik. Nem mindig a külső tulajdonságok képezik a kiközösítés alapját. Előfordul, hogy a gyermekek viselkedése váltja ki. Ha megfigyeled a gyermekedet a társaival való játék közben, akkor ki tudod szűrni, hogy vajon vannak-e olyan tulajdonságai, amit a társak nem jól tolerálnak. Ha igen, akkor otthon beszélgessetek erről.

2. Teremts neki olyan környezetet, ahol megnyílhat

Egy kisgyermek számára a magány ijesztő. Ha úgy érzi, hogy nem szeretik, az visszafordíthatatlan folyamatokat indít el benne. Teremtsetek otthon olyan légkört, ahol biztonságban érzi magát, ahol tudja, hogy mindig meghallgatják és beszélgetnek vele.
Ha a gyermeked zárkózott típus, akkor nehezebb dolgod van. Ilyenkor türelmesnek kell lenned, időt kell adnod neki arra, hogy elmesélje mi történt. Addig is, amíg ez megtörténik, biztosítsd a szeretetedről, támogatásodról.

3. Soha ne kezdj önálló akcióba

A gyermeknek fontos, hogy megbízzanak benne, ezért a háta mögött soha ne kezdj el önállóan intézkedni. Beszéld meg vele, hogy szeretné-e ha beszélnél a másik gyermekkel, az óvó nénivel vagy a tanár nénivel a problémáról.

4. Mutass neki egy másik nézőpontot

Amikor már megnyílt a gyermek és elmondta az ő álláspontját, akkor biztosítsd afelől, hogy hiszel neki és bízol benne. Csak ezután vesd fel neki, hogy vizsgáljátok meg a másik oldalt is. Beszélgess el vele arról, hogyan működik a kiközösítés, mi lehet a másik gyerek motivációja. Miért mondhatták azt, amit mondtak? Sokszor a bántalmazó gyereknek nem is a megbántott gyerekkel van a problémája, hanem önmagával. Lehet, hogy otthon van feszültség és azt próbálja így levezetni.
Attól, hogy megérti a másik gyermek motivációját, még nem oldódik meg a dolog. Nagy valószínűséggel azonban jobban érzi majd magát, ha tudja, hogy nem ő a hibás a történtekért.

5. Mutass példát

A gyermekek a szüleiket másolják. Nincs ez másképp a társas kapcsolatok esetében sem. Szülőként segíthetsz a gyermekednek úgy, ha te is beszélgetsz másokkal, ha látja, hogy nyitott vagy és kedvesen szólsz másokhoz, akkor lehet, hogy ő is könnyebben boldogul.

Legyen szó kisebb vagy nagyobb sérelemről, a gyermek problémáját mindig komolyan kell venni. Kicsi korban elegendő lehet, ha jelzed az óvónőnek, aki az összes gyermekre rálát és közösségben tudja kezelni a problémát. Nagyobb korban, amikor már kisiskolás vagy középiskolás a gyermek, akkor előfordulhat, hogy pszichológus bevonására is szükség lehet. Ettől sem kell megijedni, hiszen egy jó szakember megerősíti a gyermek önbizalmát, segít neki feldolgozni a különböző élethelyzeteket és sokat tehet azért, hogy elkerülje a lelki sérüléseket és egészséges, boldog felnőtt váljon belőle.

Kép forrása: Majaranda képe a Pixabay -en.

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Jól szeretni - Vekerdy Tamás 10 legfontosabb tanácsa, amiket minden anyuka imádni fog, ha boldog és kiegyensúlyozott gyereket szeretne

Sokszor érezzük magunkat elveszettnek a gyereknevelés útvesztőjében. Vajon jól csináljuk? Elég jó szülők vagyunk? Mitől lesz boldog, önbizalommal teli, kiegyensúlyozott a gyerekünk? Vekerdy Tamás, a magyar gyermeklélektan legendás alakja, több évtizedes tapasztalatával és végtelen emberségével segít eligazodni ezekben a kérdésekben. "Jól szeretni - Tudod-e, hogy milyen a gyermeked?" című könyve nemcsak gyakorlatias tanácsokat ad, hanem megnyugtat, bátorít és felszabadít: nem kell tökéletesnek lennünk, csak jelen kell lennünk - és jól szeretni.

Szaunában pihentek a szülők, miközben gyermeküket újraélesztették a siklósi fürdőben

Sokk és döbbenet uralkodott el a siklósi fürdőben, amikor egy 6 éves kisfiút kellett újraéleszteni - szülei eközben éppen a szaunában tartózkodtak. A majdnem tragédiába torkolló eset a Siklósi Hírek beszámolója szerint komoly következményeket vonhat maga után.

7 látszólag ártalmatlan szülői hiba, amik nagyon elronthatják a gyerek későbbi életét - valódi történetekkel és tanulságokkal

Sokszor azt gondoljuk, hogy a szeretetünk mindent felülír, és ha néha hibázunk is, az nem lehet akkora baj. De vajon tényleg így van? Egy népszerű Reddit-fórumban emberek százai mesélték el, milyen "ártatlan" szülői szokások hagytak bennük mély nyomot - talán épp azért, mert senki sem gondolta volna, mennyit számítanak. Ezekből a történetekből szemezgettünk, hogy együtt tanulhassunk belőlük.

Meghalt Millena Brandão, a Netflix 11 éves gyerekszínésze

Tragikus hirtelenséggel hunyt el a 11 éves brazil gyerekszínész, Millena Brandão, aki a Netflix "Sintonia" című sorozatában vált ismertté. A fiatal tehetség halálát szülei jelentették be, akik megosztották a kislány megrázó betegségtörténetét.

Akár a természetes szempillák elvesztését is okozhatja a műszempilla-allergia

Komoly egészségügyi kockázatokat jelenthetnek az arra érzékenyeknél az olyan, egyre népszerűbb szépségápolási eljárások, mint a műszempilla-felhelyezés vagy az úgynevezett szempillalifting. Leggyakrabban akut szemfelszíni irritáció, szemhéjszéli gyulladás, valamint allergiás reakciók léphetnek fel, amelyeket a műszempilla-ragasztóban található vegyi anyagok okozhatnak. A gyors száradást elősegítő, erős allergénként ismert vegyületek nemcsak az első alkalommal, de akár sok éves használat után is kiválhatnak panaszokat – hívja fel a figyelmet dr. Barcsay-Veres Amarilla, a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinika adjunktusa.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja