SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Így néz ki most az egykori kislány szépségkirálynő - gyönyörű nő lett belőle

Tóth Nikolett [cikkei] - 2023-08-31
Eden most 18 éves, és bevallotta, hogy anyja sokszor túlzásba vitte a versenyeztetést.

A fiatal lány rájött, hogy az anyja sokszor túlzásba esett

Eden Wood, a gyönyörű kislány sokak számára ismerős lehet a tv-ből. A Toddlers & Tiaras című amerikai műsort ugyanis Magyarországon is játszották.
 


 

Eden anyja rengeteg szépségversenyre kezdte járatni a kislányát, aki hatéves koráig 300 versenyt nyert meg, ám ennek komoly ára volt. Már óvodás korában műkörmöt és póthajat hordott, és rendszeresen sminkelték. Még beszélni sem tudott, amikor már kifutókon szerepelt.
 


 

A lány most 18 éves, és úgy érzi, anyja sokszor túlzásba vitte a versenyeztetést.
 


 

10 éve hagyta ott a kifutót: leérettségizett és elkezdett modellkedni. Influencer szeretne lenni, jelenleg 75 ezer követőnél tart - számolt be róla a DailyMail.
 


 

Olvasd el ezt is: Élő Barbie babák a kifutón: ilyen a boldog gyerekkor?

Indexkép: tlc uk / Youtube

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja