SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

"Az emberek azt kívánták, hogy haljak bele a szülésbe" - 13 évesen esett teherbe, de ettől még nem rossz anya

Tóth Nikolett [cikkei] - 2023-02-16
A 17 éves lány szeretné bebizonyítani a világ számára, hogy igenis jó anya. Kislánya 3 éves, életéről videóblogot vezet.

Volt, aki azt kívánta, hogy ő és a baba is haljon bele a szülésbe

A 17 éves Maddie Lambert egyedülálló édesanya, aki Texasban él 3 éves kislányával. 

Maddie 13 évesen esett teherbe és rengeteg támadást kapott akkoriban a kora miatt. Sokan kételkedtek benne, hogy képes lesz felnevelni egy gyereket ilyen fiatalon, és rengeteg negatív üzenetet kapott.

Voltak, akik azt mondták neki, hogy tönkreteszik az életét, míg mások az abortuszt ajánlgatták számára. De olyan is akadt, aki azt mondta: szívből kívánja, hogy ő és a baba is belehaljon a  szülésbe. 

Ő maga is elgondolkodott az abortuszon, sőt, az örökbeadáson is, amikor megtudta, hogy várandós. Azonban minden ehhez hasonló gondolata elillant abban a pillanatban, amikor az ultrahangon megpillantotta babáját. Úgy döntött, hogy megtartja és felneveli a kislányát.
 


 

Öngyilkos akart lenni, a baba mentette meg az életét 

Szerette volna megmutatni, hogy fiatalon is lehet valaki jó anya. 

A Truly-nak így nyilatkozott: 

"Everly nemcsak megváltoztatta az életemet, hanem meg is mentette. Régebben depressziós voltam és mielőtt teherbe estem volna, volt egy öngyilkossági kísérletem. Nehezen találtam a helyemet ezen a Földön, nem értettem, miért is vagyok itt. De amikor megtudtam, hogy terhes vagyok, akkor újra értelmet nyert az életem. Ő az én megmentőm."
 


 

Mindössze 4 hónapos volt a pici, amikor a fiatal anya kitalálta, hogy készít egy YouTube videót a kislányával. Csatornája hamar népszerűvé vált, már több mint másfél millió feliratkozója van. 

Videóiban beszél arról, hogy milyen egyedülálló anyának lenni, mi a jó és a mi a rossz oldala ennek a helyzetnek. Szeretne más fiatal anyának támogatást adni.
 

Én a gyerekkoromat áldoztam fel a gyermekemért

A lány exbarátja 15 éves volt, amikor megtudta, hogy apa lesz. Először el sem akarta hinni és nagyon megijedt. Apasági tesztet követelt, pedig a lány állította, hogy mással nem volt szexuális kapcsolata. 

Az első 10 hónapban nem vett részt az életükben az apa, később azonban megbánta ezt a döntését, és ma már látogatja a kislányát.
 


 

Maddie azt mondta, eleinte gyűlölte volt barátját, amiért eltűnt, de most inkább arra próbál koncentrálni, hogy a kislányuk érdekében a lehető legjobban meg tudják beszélni a dolgaikat. 

"Sokan azt feltételezik, hogy rossz anya vagyok, csak mert tini vagyok, de ugyanolyan szülői képességeim vannak, mint bárkinek. Egy jó anya mindent feláldoz a gyermekéért – én a gyerekkoromat áldoztam fel. Mindent megteszek a kislányomért. Ő a mindenem” – mondja a fiatal anya. 

 

Indexkép: truly / Youtube

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja