SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

"Feladatom, hogy megállítsam azokat a főgonoszokat, akik országunkba szeretnének bejutni" - jelent meg egy gyerek rajzpályázat kiírásában

Mezei Csongor Andrea [cikkei] - 2022-07-20
Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság rajzpályázatot hirdetett óvodás és iskolás gyermekek számára, hogy méltóképpen ünnepelhessék meg rendvédelmi szervvé alakulásuk 3. évfordulóját. A meghirdetett három kategóriában több mint ötven, mosolygó rendőröket, rendőrnőket és szorgos határvadászokat ábrázoló pályamunka érkezett be, a háttérben drótokkal, kerítésekkel, sorompókkal, zsupkocsival, sőt az egyik meglehetősen részletgazdag rajzon még egy varjú szomorúan fekete alakja is feltűnik.
"Feladatom, hogy megállítsam azokat a főgonoszokat, akik országunkba szeretnének bejutni" - jelent meg egy gyerek rajzpályázat kiírásában

A feladat az volt, hogy három „mesebeli” idegenrendész tevékenységi körét kellett a gyerekeknek feldolgozniuk a megadott kerettörténetek szellemében. Az egyik leírásban például megjelenik Ferkó, a „Szuper Erő”.

Ferkó néhány szóban így mutatja be a munkáját: „Feladatom, hogy megállítsam azokat a főgonoszokat, akik országunkba szeretnének bejutni”.

A másik két megörökítésre váró szereplő közül az egyik ujjlenyomatleolvasással foglalkozik, a másik hamis okmányok lebuktatásával, és mindhárman azért küzdenek, hogy „a magyar emberek életét megkönnyítsék” - szúrta ki az Azonnali.

A beérkezett rajzokat öt tagú szakmai zsűri bírálta el, és döntésük során nemcsak idegenrendészeti, de művészeti szempontokat is figyelembe vettek (a díjazott rajzok itt láthatók). A többnyire rendőrkék színekben úszó rajzok harmonikus, békés világot sugároznak, és bővelkednek a nemzeti és rendvédelmi szimbólumok használatában. Minden határvédő kedvesen mosolyog.

Az alkotásokból, gyermeki rajzokból általában felismerhetők a rajzolót foglalkoztató fő kérdések, a világhoz való hozzáállása, a környezet kreatív értelmezésének vágya. A rajz képi nyelven megfogalmazott válasz arra, hogy hogyan érzi magát a rajzoló a bőrében és azon is túl: a világban. A kép hamarabb megjelenik a gyermeki fejlődés során, mint a szó, a rajzban a gyermeki lélek belső megélése vetül a papírra.

Illetve vetülhet az is.

A rajz a gondolkodásmód, vágyak, fantáziák, félelmek kifejezésének eszköze, egy öntudatlan önvallomás.

Vajon lehet-e ezt az ösztönös művészetet külső elvárásokkal formálni? Lehet-e egy fiktív világot úgy leképeztetni, hogy az visszahasson a gondolkodásmódra, a vágyakra, a fantáziára és lényegében a világképre?

Hihetünk-e ténylegesen akár abban a valóságban, ami a saját rajzunkban megjelenik? Olyan rajzéban, amelynek tematikája és elvárt ábrázolásmódja egyaránt „mesebeli”?

Csak kérdezem.

Indexkép (illusztráció): Depositphotos.com

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

Az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt Magyarországon a bőrrákos esetek száma. A bőrdaganatok közül a melanóma az egyik legagresszívebb típus, ezért különösen fontos a betegség korai felismerése. Ráadásul a globális felmelegedés jelentősen növeli a kialakulás kockázatát, mivel ennek következtében tartósan egyre több UV-sugárzás éri a bőrünket. A szoláriumban pedig már akár egyetlen alkalom is tartós bőrkárosodást okozhat. A Budai Egészségközpont a rendszeres önellenőrzésre és a bőrgyógyászati szűrővizsgálat fontosságára, valamint a megelőzésre hívja fel a figyelmet a május 7-ei melanóma világnap alkalmából.
Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Már a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján is kezeltek idén súlyosan beteg gyermeket szamárköhögéssel. Míg a korábbi években maximum egy-két megbetegedést tapasztaltak éves szinten Magyarországon, addig az idei első negyedévben már 12 esetet regisztráltak. A betegség ellen létezik védőoltás, amit a gyerekek kötelező oltásként kapnak meg, de a kisbabákra különösen veszélyes lehet, ha a védettség kialakulása előtt fertőződnek meg a kórral.
Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Május utolsó vasárnapján vidám gyerekzsivajjal és kacagással telik meg az ország: ez a nap a gyerekekről szól. Érdemes ellátogatni valamelyik családi rendezvényre - mutatjuk gyereknapi programajánlónkat, melyben ingyenes eseményeket gyűjtöttünk össze. Gyűjteményünk a teljesség igénye nélkül készült, hisz országszerte megszámlálhatatlan helyen tartanak gyereknapi rendezvényt: ha nem találsz hozzád közel esőt a listán, nézz szét a hozzád közel eső városok, települések programajánlói között is!
Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

A Nébih kéri a vásárlókat, hogy az alábbi azonosító adatokkal megegyező termékeket ne fogyasszák el!
A diabétesz kialakulása előtt évekkel lehetnek jelei egy gyakori szövődményének

A diabétesz kialakulása előtt évekkel lehetnek jelei egy gyakori szövődményének

Idegbántalomra utaló kisebb eltéréseket már egészséges cukoranyagcseréjű, de cukorbetegség szempontjából magasabb kockázati csoportba tartozóknál is találtak a Semmelweis Egyetem kutatói. A vegetatív és érzőidegrendszer zavarát okozó állapot jeleinek mielőbbi felismerése segítheti a betegség megelőzését és hatékonyabb kezelését.
A szerkesztő ajánlja