Rajzpályázat a vakvezető kutyákról

Tervezz plakátot a vakvezető kutyákról címmel 5 és 14 éves kor közötti gyerekeknek hirdetett rajzpályázatot a Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány. Ahogy a téma, úgy a nyeremény is különleges, hiszen a két legjobb terv készítője osztálya, óvodai csoportja számára nyer vakvezető kutyás, terápiás kutyás bemutatót. Rajzaikból óriásplakát készül, amit áprilisban a Kossuth téri metrómegállóban lehet megnézni.
Rajzpályázat a vakvezető kutyákról

Alapítványunk nemcsak a vakvezető kutyák kiképzését, hanem a vaksággal kapcsolatos ismeretterjesztést is küldetésének tekinti. Szeretnénk, hogy az iskolákban, óvodákban beszélgessenek a vakvezető kutyákról, mert így a gyerekek megtanulják, hogyan tudnak egy kis odafigyeléssel segíteni a vak embereknek. A rajzok témáit is ennek megfelelően határoztuk meg: olyan plakátterveket várunk tehát a gyerekektől, amelyek megmutatják például, hogy a vakvezető kutyát munka közben nem lehet simogatni, vagy amelyek a helyes segítségnyújtásra hívják fel a figyelmet.  

A plakátterveket elektronikus levélben és a Facebookon keresztül lehet beküldeni, a legtöbb lájkot szerző rajz közönségdíjat nyer. A pályázatok beérkezésének határideje április 15-e, hétfő 24:00, az eredményhirdetést április 27-én, a Vakvezető Kutyák Világnapján tartjuk.

 

Budapest, 2013. február 21.

Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány

 

További információ: Berta László, 0620-8519-819, barathegyi.media@gmail.com

A pályázati kiírás letölthető: www.barathegyisegitokutya.hu , www.facebook.com/barathegyivakvezeto

Megosztom FacebookonKüldés e-mailben