Miért nem tudják értékelni a gyerekek a játékaikat?

A túl sok játék

Sokan beleesünk abba a hibába, hogy játékokkal halmozzuk el a gyerekünket. A nagyszülők kényeztetik az unokát, minden találkozáskor adnak valami ajándékot. De a szülőket sem kell félteni, alkalomtól függetlenül is beleteszünk mindenfélét a kosárba. Vekerdy Tamás szerint ezzel pont a játék örömétől fosztjuk meg a gyerekünket.

”A tökéletes technikai játékok elárasztották a világot… Kis túlzással: ez a játék a játszás csődje. A gyerek szerepe csak ennyi: felhúzza a szerkezetet. Első pillanatban elbűvöli őt a mozgás, de hamar rá is un. Hiszen a mozdulat – a játék mozdulata – mindig ugyanaz, gépi, gépies – nem úgy, mint amikor saját maga alkotja, s játszás közben képzeletben és valóságban folyton újraformálja, átformálja a játékát.”

A pszichológus szerint azok a legjobb játékok, amelyek a felnőttek mindennapi használati tárgyai, csak kicsiben, például kis konyha, főzőkészlet, kisasztal, kisszék, kisseprű, kisvödör, stb. - ezek a kis apróságok sokkal többet érnek, mint pár nagyobb játék.

”Hiába vásárolunk mindig újat, másfélét, csak "idegessé" tesszük a játékok tömkelege közt kielégítetlenül maradt gyereket.”

congerdesign képe a Pixabay-en

Sajnos gyakori az is, hogy bűntudatból veszünk a gyereknek valamit. Mert nem tudunk vele elég közös időt tölteni. A játékok azonban az érzelmeket nem tudják pótolni.

”Tárgyakkal halmozza el, a tökéletesen csilingelő vödörtől a zenélő biliig, mert mindent meg szeretne adni neki, csak éppen fogalma sincs, hogy mit és hogyan kellene. Vagyis érzelmi inkompetenciájából adódóan önti a cuccokat a gyerekre, az meg érzelmi kielégítetlenségből fakadóan követeli azokat. Ezért valójában nem a tárgyak felhalmozása jár negatív következményekkel – a csilingelő vödör és a nyolcadik matchbox önmagában még nem rongál. Az rongál, ami mögötte van, nevezetesen hogy a szülő nem tud adekvát módon, vagyis játékban és mesében – mondókában, dögönyözésben, csiklandozásban – személyes érzelmet kommunikálni. Ha van dögönyözés, mondókázás, lovagoltatás, testi-lelki ölelés, akkor akár a csilingelő vödör is jöhet, és nem fog ártani. Ha helyette jön, az káros.”

Nem értik, hogy minek mennyi az értéke

Tudod te, hogy mennyibe került ez a teherautó? És most nézd meg, kitörted a kerekét, mert levágtad a földre! - játszódik le a jelenet otthon újra és újra.

Teljesen természetes, hogy a gyerek nem gondol bele és valójában nem is tudja, hogy nekünk mennyit kellett dolgoznunk ahhoz, hogy meg tudjuk venni az új legókészletet vagy a távirányítós autót. Ha valami mással akar játszani, akkor egyszerűen csak otthagyja a játékokat a földön, és a végén egy egész játéktenger hever majd a szobájában. Persze ha rászólunk vagy segítünk neki, akkor hamar rend lesz. Érdemes egy-egy ilyen rendrakás közben mesélni a dolgok értékéről.

Fontos a szülői minta – én mennyire becsülöm meg a saját tárgyaimat?

Ha a gyerek azt látja, hogy anya

• folyton szanaszét hagyja a ruháit,
• szekrényéből már kifolyik minden,
• újra és újra elcsábul az üzletben és megveszi a huszadik ugyanolyan cipőt is,

akkor miért várjuk el a gyerektől, hogy jobban megbecsülje a játékait?

Mikhail Nilov fotója a Pexels oldaláról

Fontos, hogy a szülő ebben is, mint minden másban az életben jó példát mutasson. Mert természetes, hogy víz folyik a csapból, de ha csőtörés van, vagy egyszerűen csak elzárják a vizet a házban karbantartás miatt, akkor jövünk rá, hogy mekkora érték a csapvíz. Tanuljunk meg hálásnak lenni mindenért, amink van, fejezzük ki örömünket nyíltan a gyerekünk előtt is, hogy ő is megtanulhassa: meg kell becsülni mindent, amink van és vigyáznunk kell rá nagyon.

Olvasd el ezt is: Ez a kacatok kora: miért unják meg hamar a gyerekek a játékokat?

Indexkép: Markus Spiske fotója a Pexels oldaláról