SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Így sínyli meg a gyerek, ha a szülei között rossz a kapcsolat

Kercsó Dorottya [cikkei] - 2019-10-29
Nem muszáj üvöltve veszekedni ahhoz, hogy a gyerek biztonságérzete sérüljön, azzal azonban csak jól jár, ha megtanulja, hogyan kell a konfliktusokat intelligensen lerendezni.

Valóban tilos a gyerek előtt veszekedni? – teszi fel a kérdést sok szülő. Miközben azt mindannyian érezzük, hogy az indulatos jelenetek nem tesznek jót a lelkivilágának, tudnunk kell, hogy nem minden nézeteltérés káros. A gyereknek is meg kell tapasztalnia, hogy a vita nem feltétlenül rossz dolog, és hogy ha nem értünk egyet, azt kulturáltan is meg lehet beszélni.

Az állandósult, folyamatosan feszült légkör azonban mindenképpen rosszat tesz, és ehhez nem is kell hangosan veszekedni. A következő problémákat okozza a szülők gyűlölködése:


1. Bizonytalanságérzés

„A szülők nem érzik, mennyire érzékenyek a gyerekek a konfliktusaikra” – állítja E. Mark Cummings a Marital Conflict and Children An Emotional Security Perspective című könyv szerzője. A gyerek számára a szülői háttér jelenti a biztonságot, és ha ez meginog, az egész világba vetett bizalma megrendül. A szerző szerint a kiegyensúlyozatlan környezetben felnövő gyerekek körében gyakori a szorongás, a rossz alvás és az evészavarok – kóros étvágytalanság vagy elhízás – is.


2. Bűntudat

A gyerek világképe még egocentrikus: nehezen tudja elképzelni, hogy tőle függetlenül történnek a dolgok. Ha a szülei veszekednek, biztos benne, hogy ennek valamilyen formában ő az előidézője. Biztosan rossz volt, vagy megint elrontott valamit.
A helyzetet nehezíti, hogy a szülői konfliktusok középpontjában nagyon gyakran valóban a gyerek áll. A nevelés, a fegyelmezési módszerek éppúgy képezheti vita tárgyát, mint az, hogy valamelyik fél – jellemzően az anya – úgy érzi, a párja nem foglalkozik eleget a gyermekkel. Az érintettnek pedig mindezt valódi kín végighallgatni.


3. Rossz minták továbbadása

Aki gyerekkorában nem tanulta meg, hogyan kell higgadtan kezelni a problémákat, jó eséllyel felnőttként is csak kiabálva lesz képes lerendezni a nézeteltéréseit. Így öröklődik át a rossz minta nemzedékről nemzedékre, és ebből a spirálból nagyon nehéz kiszállni. Nem lehetetlen azonban: ha mi magunk a rossz örökség ellenére megpróbáljuk, a gyerekünket talán már megkímélhetjük mindettől.


4. Magatartásproblémák

Minden családi konfliktus lecsapódik a gyereken. Pedagógusok általános tapasztalatai szerint az ovisok és a kisiskolások viselkedésén azonnal észrevehető, ha valami nem kerek otthon: agresszívvé, szófogadatlanná, vagy éppen túlzottan visszahúzódóvá válnak.


5. Nehéz felnőttkor

Az érzelmi bizonytalanságban eltöltött gyerekkor az egész életet végigkíséri. A Kaliforniai Egyetem által 2002-ben végzett kutatás szerint a szeretetlen otthonban felnőtt gyermekek későbbi éveik során számtalan problémával küszködtek: gyakoribb volt köztük a depresszió, a függőségek, és az immunrendszerük is gyengébben működött.


6. A csendes feszültség átka

Nem csak hangos, csapkodós veszekedések tehetik tönkre a gyerekkort. A szülők közti rossz viszonyt a gyerek akkor is észreveszi, ha nem kiabálnak, csak éppen nem szólnak egymáshoz, vagy folyamatosan csendesen teszik a megjegyzéseket egymásra. Az ilyen otthonban felnőtt gyermek pontosan érzi, hogy valami nincs rendben, de megfogalmazni nem tudja. A bizonytalanság azonban őt is felemészti.

Kapcsolódó cikkeink:

Kép: Iakov Filimonov / shutterstock

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja