SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Délutáni alvás: tényleg erőltessük?

Kercsó Dorottya [cikkei] - 2019-08-05
Ahány ház, és ahány ország, annyi szokás a délutáni alvással kapcsolatban. Míg Magyarországon kőbe vésett szabály, hogy az óvodáskor végéig szüksége van rá a gyereknek, máshol már a hároméveseknek sincs feltétlenül lehetőségük a délutáni szundira.

Még nem volt 3 éves a fiam, amikor feladtam. Addigra már hónapok óta görcsbe rándult gyomorral ebédeltem, mert tudtam, hogy következik az altatási tortúra. Nagyjából egyórás cirkusz először mesével, hátsimivel, majd egyre erőteljesebben tiltakozó gyerekkel, könnyekkel. A vége rendszerint az lett, hogy aludt 2-2,5 órát, este pedig 11 előtt nem tudtam ágyba küldeni. 

Egy szép napon úgy döntöttem, ebből elég. Onnantól visszatért a béke, a gyerek szépen elvolt ebéd után, este nyolckor pedig már aludt. Az ismerős anyukák nagyon nem értettek velem egyet: egy ekkora gyerek idegrendszerének kell a déli szundi. 

Következő jelenet: két és fél évvel később, 1800 kilométerrel odébb, egy skóciai óvodában. Ülök az óvodavezető irodájában, épp a 3 és fél éves kislányom felvételi papírjait töltjük ki. "Alvási szokásai?" - kérdi a hölgy. "Délután alszik még 2 órát" - felelem büszkén. "Nem lesz ez így jó, anyuka, egy ekkora gyereknek erre már nincs szüksége. Le kéne szoktatni."
Úgy tűnik, egyik gyerekem sem képes az éppen aktuális lakhelyünk elvárásait hozni ebben a témában.
 

Hány éves korig szükséges a délutáni alvás?

Rendkívül érdekes, hogy a különböző országokban mennyire más a hozzáállás a kérdéshez. Míg a magyar nyelvű szakirodalom rendszerint egyetért abban, hogy minimum 5 éves korig muszáj a gyereknek aludni, és valahol a szülő gyengeségének a jele, ha ez idő előtt elmarad, az angol nyelvű cikkek szerint van olyan kicsi, akinek már 2 évesen sincs erre szüksége, bár "előfordul", hogy akár 3-4 évesen is alhat egy kisgyerek délután.

Az intézményi gyakorlat is ehhez a különbséghez igazodik. Míg hazánkban legfeljebb az fordulhat elő néhány óvodában, hogy a 6 éven felüli nagycsoportosoknak megengedik, hogy egy kicsit előbb kikeljenek az ágyból, addig az angol bölcsistől már 2 évesen megkérdezik, álmos-e ebéd után, 3 éves kortól pedig még annak is ritkán van lehetősége a szundira, aki amúgy igényelné. A hozzáállást mi sem jellemzi jobban, mint hogy az óvodáknak van délutáni turnusuk, ahová ebéd után kell vinni a kicsiket - így alvásra értelemszerűen nincs mód.
 

De miért is ragaszkodnak ehhez akkor annyira a szülők?

Az őszinte válasz talán nem lesz népszerű: mert a szülő is ember. Az egész délelőtti aktivitás után neki is szüksége van arra, hogy nyugalomban meg tudjon inni egy kávét, elolvashasson egy cikket, vagy gyorsan összepakolja a konyhát. Emberi gyarlóság? Meglehet. Mégis benne van mindannyiunkban.

A megoldás talán annyi lehet, hogy elengedjük a kérdést. Semmi nincs kőbe vésve. Aki álmos, aludjon, aki nem, ne erőltessük. Annál könnyebb lesz az este. A déli lecsendesedéshez érdemes ragaszkodni, de ezt nem kötelező alvás formájában, ugyanúgy lehet csendes rajzolás, kézműveskedés, legózás, és ez lehet annak az ideje is, amikor Anyát kicsit békén kell hagyni.

Az ebéd utáni idegeskedés elhagyásával pedig többet nyerünk, mint két szabad óra: egy békésebb, kiegyensúlyozottab családot.

Kapcsolódó cikkeink:

Kép: smengelsrudpixabay

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja