SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

A legnagyobb lelki traumák egyike a megalázás átélése

Családinet [cikkei] - 2019-07-18
Az emberi agy bármilyen információ feldolgozására képes, és ezzel különféle tapasztalatokat szerzünk, melyek fontosak életünkben. A probléma az, hogy a megalázás semmit nem tanít számunkra.

Ez ugyanis egy egyoldalú és gyarló emberi tulajdonságból fakad. Megalázhatunk úgy egy embert, hogy közben tisztában vagyunk azzal, hogy ő nem fog válaszolni arra.

Ez történik legtöbbször a gyerekek, vagy a valamiért hallgatásra ítélt felnőtt személyek esetében. Ők ilyenkor rendszerint sírva fakadnak, vagy bután mosolyognak, és óvakodnak a velünk való összetűzéstől. Vannak azonban olyan megismétlődő megaláztatások, melyeknek vége sajnos, sok esetben az öngyilkosság vagy elmebaj.

A megalázás rányomja bélyegét egész életünkre, még akkor is, ha netalán erős egyéniségünk van. Beleég a tudatunkba, és bármennyire is szeretnénk, nem tudunk megszabadulni tőle.

A megalázás elleni egyetlen fegyver a rá adott válasz!

Még abban az esetben is, ha függünk a minket megalázó személytől, feltétlenül meg kell védenünk magunkat, válaszolva a megalázásra. Ugyanis aki ezt teszi velünk, feltett szándéka, hogy megingassa önbizalmunkat, saját erőnkbe vetett hitünket, hirdetve ez által az ő felsőbbrendűségét.

Azt azonban ne feledjük, hogy akik erre vetemednek, azok általában gyáva és félős emberek, és ha ellenállást tapasztalnak azonnal hátralépnek. De talán a legjobb tanács mindenki számára a következő: „Te tudod, hogy ki is vagy valójában, és hogy más mit mondd rólad, az nem mérvadó!”

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: filantropikum.com 
Kép: Alexas_Fotos / pixabay

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

20 fontos dolog, amit meg kell tanítani a gyereknek 2 éves kora előtt

A kisgyermekkor intenzív fejlődési szakasz, ahol a járás és beszéd mellett az önállóság alapjai is lerakódnak. Szülőként kulcsfontosságú, hogy támogassuk a kicsiket ebben az időszakban. Melyek azok a képességek, amelyeket igazán érdemes megtanulniuk kiskorukban, és hogyan segíthetjük elő fejlődésüket hatékonyan?

D-vitamin-hiány: nem mindig a kevés napfény áll mögötte

Április 7-én, az Egészség Világnapján a Világegészségügyi Szervezet idei üzenete is arra hívja fel a figyelmet, hogy egészségünkkel kapcsolatban érdemes bizonyítékokra és megbízható információkra támaszkodni. Ez különösen aktuális a D-vitamin kapcsán, amelyről sok szó esik, mégis sok a félreértés körülötte. Magyarországon a tél végére a lakosság 95 százaléka D-vitamin-hiányossá válhat egy, a Semmelweis Egyetem kutatócsoportja által végzett országos, reprezentatív felmérés szerint, ezért tavasszal különösen fontos kérdés, hogy kinek elég az általános pótlás, és kinél érdemes laborvizsgálattal is ellenőrizni a tényleges szintet.

Szülők kontra orvosok . egyre durvább a harc az oltások körül

Az, ami korábban legfeljebb csendes nézetkülönbség volt egy rendelőben, ma egyre gyakrabban nyílt konfliktussá válik. Hangosabb, feszültebb, és egyre több esetben jogi következményekkel jár. A kérdés már túlmutat azon, hogy ki mit gondol az oltásokról, mert egyre inkább az válik tétjévé, hogy működőképes marad-e az a rendszer, amelyben ezekről a döntésekről egyáltalán beszélni lehet.

ADHD-s gyereked van? Erre a 7 dologra figyelj oda

Ha te is nevelsz olyan gyereket, akinek a figyelme ezerfelé cikázik, aki nehezen ül meg a fenekén, vagy aki látszólag ok nélkül robban fel, akkor ezek a mondatok neked is sokat fognak jelenteni.

Mit és hogyan kérdezzünk gyermekünktől edzés után?

Két sportoló (vízilabdázó) gyermek anyukájaként sok mindent átéltem már. Sokszor kerültem abba a helyzetbe, hogy egy edzés, vagy meccs után megkérdeztem a gyermekeimet, hogy "milyen volt?" és csak egy rövid "jó volt" választ kaptam. Közben pedig éreztem, hogy ennél sokkal több van bennük. Élmények, örömök, nehézségek - csak valahogy mégsem jönnek ki.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja