SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Kiderült: a gyerekek az édesanyjuk társaságában viselkednek a legrosszabbul

Családinet [cikkei] - 2018-09-27
Tudományosan bizonyított tény, hogy a gyerekek az édesanyjuk társaságában viselkednek a legrosszabbul.

Egy nőnek talán anyaként a legnehezebb megállnia a helyét az életben, hiszen ez a feladat 0-24 órában igénybe veszi az ember lányát. Amikor már úgy éreznéd, hogy mindennel egyenesbe kerültél, történik valami, és mindent kezdhetsz elölről.

Sokszor a saját gyerekeid azok, akik a leginkább hátráltatnak a mindennapokban, és amikor panaszkodni mersz, mindenki csak tágra nyílt szemmel, értetlenül hallgat, mondván: "Olyan jól nevelt gyerekeid vannak, sose láttam őket rosszalkodni vagy hisztizni" – és itt van a kutya elásva, ugyanis most már bizonyított tény az, hogy a gyerekek saját édesanyjuk mellett a leghisztisebbek, legnyűgösebbek és akkor viselkednek a legrosszabbul.

Ezért is lehet furcsa egy szomszéd, bébiszitter, vagy akár a nagyszülők számára, mikor arról panaszkodsz, hogy mennyire nem lehet bírni a saját gyerekeiddel.
 

De mi lehet ennek a logikus magyarázata?

Dr. Heather Wittenberg, gyerekpszichológus járt utána a jelenségnek és ki is mutatta, hogy a gyerekek szüleiknek "tartogatják" a legrosszabb énjüket.

Hogy miért? Azért, mert mellettük érzik teljes biztonságban, kényelemben magukat, és ilyenkor képesek teljes mértékben elengedni magukat.

Ha ezt az egészet átvetítjük a felnőttekre, teljesen logikusan hangzik: te sem az utcán borulsz ki, mindenki szeme láttára, ha valami nem jön össze az életedben, hanem otthon, a családtagjaid vállán sírod ki magad. Legközelebb jusson ez eszedbe, amikor a nappali közepén dorbézol a csemetéd, ugyanis ez jó jel. Annak a jele, hogy megfelelően bánsz a gyerekeddel, érzi a szeretetedet és a biztonságot, amit nyújtasz. S minél nagyobb lesz, annál jobban fogja tudni kezelni az érzelmi kitöréseit.

Ne aggódj, nem csak a te gyerekeid viselkednek így, ez egy teljesen természetes folyamat. A legközelebbi hisztinél végy egy mély levegőt és szeretettel oldd meg a problémát - mert a kis csemetéd is annyira szeret, hogy meg mer nyílni előtted.

Forrás: filantropikum.com 
Indexkép: pixabaymartakoton

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Meghalt a kisfiuk, miután az autósülésben aludt el. Fontos figyelmeztetés minden szülőnek

"Azt hittük, jót teszünk vele, ha hagyjuk tovább aludni az autósülésben - három nappal később a gépekről kapcsolták le a 11 hónapos kisfiunkat. Egy szinte mindennapos szülői rutin miatt halt meg, amiről alig valaki tudja, milyen veszélyes." (Képünk illusztráció)

Sosem látott járvány tombol Magyarországon - veszélyben vannak a kisgyerekek

Egyelőre az influenzajárvány felfelé ívelő szakaszában tartunk, így még hetekbe telhet, mire lecseng. Ráadásul az idei járvány több szempontból is szokatlan, például mert főként a fiatalabb korosztályt érinti.

Változás jöhet az óvodákban: teljesen átalakulhat a rendszer

A 4-6 éves óvodások esetében a tízórai és az uzsonna energia- és sótartalma aránytalanul magas, ezen változtatnának. A kisétkezéseket teljesen újra gondolnák.

645 ezer CSED, 452 ezer GYED 2026-ban? Itt az új plafon-térkép

Ha most babát terveztek, vagy épp betegség miatt jönne a táppénz, 2026-ban egy dolog biztos: a minimálbér emelése több ellátás plafonját is feljebb tolta. És ilyenkor mindig ugyanaz a kérdés: "Oké, de mennyi lett a maximum, és én ebből látok-e bármit?"

Három diák halt meg, miután a tanáruk hipnotizálta őket - mit tanulhatunk ebből szülőként?

Egy floridai középiskolában az igazgató évekig hipnotizálta diákjait – három tanuló halála után derült ki, milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha egy pedagógus túllépi a hatáskörét, és a szülők, gyerekek sincsenek tisztában a jogaikkal.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja