SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Félelemben élő ötödikesek - megdöbbentő szavak egy tízéves gyerek szájából

Németh Noémi [cikkei] - 2018-03-27
Balatoni József, azaz Jocó bácsi olyan elszomorító véleményt hallott óráján egyik diákjától, hogy nem tudott szó nélkül elmenni mellette.

Jocó bácsi nemrég hosszú felhívást intézett a politikusokhoz: azt kérte, hagyják békén a gyerekeket, ne használják fel őket céljaik elérésére.

Olvasd el ezt is: "A gyerekeket hagyják békén!" - Meddig mehetnek el a pártok a kampányolás során?

Mint mondta: a gyerekek még ártatlanok, nem rángathatjuk bele őket a felnőttek csatározásaiba, s semmi közük nincs a politikához. Úgy tűnik azonban, a folyamat megállíthatatlan; hisz nem csak az iskola előtti kéretlen kampányolók vonják be a kisebbeket a politikai játszmákba. Üzenetük szembe jön velünk lassan minden sarkon, minden újságban, TV-ben, az interneten. S ha már otthon is ezt hallják a gyerekek, akkor kezdik el ők maguk is hangoztatni az üzenetet - a politikusok által harsogott gondolatokat már a 10 éves gyerekek szájából hallhatjuk vissza.

Jocó bácsi posztját változtatás nélkül közöljük:

"Miért kell nekik erről, így? Miért engedjük, hogy beférkőzzön a napi politikai a gyerekek agyába, gondolataiba? Miért nem lehetnek csak szimplán gyerekek???

Ma az ötödikesek (10 évesek) feladata egy saját város tervezése volt, amit aztán egymásnak be kellett mutatni. Az alábbi bemutatást kommentár nélkül közlöm. Fontos lenne őket megóvni mindattól, ami ma folyik. Mert ők gyerekek, akik nem értik, de hangoztatnak sok mindent. Közben pedig utálkoznak, mert ezt kell. Nem, nem kell! Nah, ez az, amit valójában meg kellene állítani és lehetőleg minél előbb...

Továbbra is kérek mindenkit, óvjuk meg a gyerekeket a csatározástól, a gyűlölködéstől és mindentől, amit ma tesznek azok, akiknek nem kellene. Legyen bármilyen oldal, kérem, ne tegye!!! A felnőttek pedig ha csak lehet, óvják meg ettől a gyerekeiket, ha pedig kérdése van (mert lesz), akkor beszélgessenek róla velük, az ő életkoruknak megfelelően, semlegesen!

"A mi városunknak csak egy részét rajzoltuk le, ez a migráns utca, a többi titkos. Ha Soros nyer, akkor migránsokat fog betelepíteni, nekünk pedig fel kell erre készülni. Ezért van külön ilyen utca, ahol élhetnek, van boltjuk, meg mindenük, de onnan nem jöhetnek ki a migránsok. Nekik ott kell lenni és akkor nem bántanak majd minket."

Még mindig döbbenten állok..."

Forrás: Jocó bácsi világa
Kép: picjumbo_com / Pixabay

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja