SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

"...tégy, amit akarsz" (Szent Ágoston)

- 2017-11-16
A jelenlegi oktatási rendszer azonban tévesen gondolkodik. Nem arra kíváncsi, hogy mire képes a gyerek, nem azért küzd, hogy miként hozza ki belőle a maximumot, hanem azt a célt szolgálja, hogy bebizonyítsa a gyereknek, hogy semmit sem tud, semmire sem képes.

De szerencsére vagyunk egy páran, - elnézve a cikkírók széles táborát- akik régi, új módszerekkel, de arra törekszünk, hogy lehetőségünkön túlmutatva,  e beilleszkedési nehézséggel küzdők és sajátos nevelési igényű gyerekek is tudják, hogy teljes értékű, egész-séges gyerekek.

Ehhez persze iskola szintű támogatásra, a vezető, kollegák segítségére  is szükség van.

A csepp a tengerben az A és B hétet átnevezte irodalom és nyelvtan hétnek. Az adott héten így megszűnik a fekete pont a felszerelés hiánya miatt, hiszen egyértelműen kiszámítható. Nincsen házi feladat, nem adok. Így már az iskola által okozott visszacsatolás is már pozitív, hiszen a gyerek az órán bent ül és részt vesz a foglalkozáson. Házi nincs, viszont project feladat van. Nem is akármilyen, kutató, felfedező, gondolkodásra késztető feladatokkal.

Minden nyelvtan és irodalom hétre is kapnak a tanítványaim 1-1 project feladatot. Ez a páros és páratlan hét számításai miatt, tervezhető és bőven jut rá idő, hiszen legalább 9 napjuk van rá. Minden héten pénteken adom ki a következő tantárgyi hétre szóló project feladatokat, melyet két hét múlva a hétfői tanórán elő kell adniuk. 2-3 fő egy csoport. Minden csoportnak van 5 perce a bemutatkozásra. Készíteni kell egy táblát, melyen mindhármuk személyes kapcsolata az adott témával kapcsolatban megjelenik. Minden hét csütörtöki napja a project feladatok „összeszerelése” a tanórán.

Minden gyerek az osztályban más szinten áll. Van aki lemaradt és írás, olvasási nehézségekkel küzd, más a már a következő év anyagát is biflázza, a harmadik képtelen a definíciókat, adatokat bemagolni, de minden hallás után megjegyez… s még sorolhatnám.

Nekem ez így pont jó. S így a gyerekeknek is. Mindenki más – más project feladatot kap, amit nem definiálok, vagy magyarázok el. Tételt kapnak, témát: A tündérek ( 5. o. tananyag: mesék világa). Van aki az elementálok irányába ment el, más makettet készített, a harmadik mikroszkópot hozott, hogy megmutassa, mennyire kicsi is az az apró tündér, a negyedik lemásolt a tankönyv Harry Potter szövegét.

Mi történt tulajdonképpen?

Az osztály megismerte az elementálok fogalmát- az előadó gyermek büszke önmagára; a makett készítő a szem-kéz koordinációját fejlesztette - az előadó gyermek bemutatta kreativitásáét; a mikroszkópos gyermek az irodalmat összekötötte a tudományos munkával- az előadó felkeltette osztálytársai kíváncsiságát; a negyedik tanuló pedig helyesírást gyakorolt- az előadó megerősítést nyert, hogy a feladatot meg tudta csinálni.

S mi történt mindeközben?

Az osztály csapatként működött. Együtt kellett dolgozniuk csütörtökönként. A szociális hálójukat megnyitva, elfogadóvá és megértővé kellett válniuk egymás iránt és a másik érdeklődési körével szemben. Toleranciát tanultak. S amikor a hétfői előadó nap jön, mindenki lelkes és már alig várja, hogy előadhassa saját és csapata művét. Egymásra pedig figyelünk az előadás alatt, ugyanis jegyzetelniük kell az elhangzottakat. Az előadások végén pedig a kiemelt, legfontosabb vázlatpontokat kapcsoljuk a tananyaghoz.

Nem lehetetlen 45 percben naponta házi feladat nélkül dolgozni. Ezt bizonyítja, hogy bár 9 napja van a tanítványaimnak a feladat megoldására, mégis jóval korábban hozzák már elképzeléseiket papírra, rajzlapra, vagy pendrive-re vetve, hogy olvassam el és adjak tanácsot, hogyan tovább. Mélyebb kötődés alapul így ki a tananyaggal szemben is. S mindenki a saját szintjének megfelelően dolgozik.
 

A „Keressük a legkreatívabb magyar gyermeknevelő szakembereket!” pályázatra beérkezett cikk.

 

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Szex 60 felett: tabu, amiről senki nem beszél

A szexuális élet nem ér véget 60 éves kor felett, sőt, sokaknak ekkor teljesedik ki igazán. Szexológusként nap mint nap látom, hogy a párok egy új, mélyebb intimitást fedeznek fel maguknak, amikor már nem a teljesítménykényszer és a megfelelés hajtja őket. Most lerántom a leplet a leggyakoribb tévhitekről, és megmutatom, hogyan lehet a szex 60 felett is örömteli, szenvedélyes és felszabadító.

Különleges, de hivatalosan adható babanevek - ha nem szeretnél te is Hannát vagy Dominikot

Egyre több szülő szeretne olyan keresztnevet adni a babájának, amely egyedi, ritkább, mégis teljesen hivatalos és gond nélkül anyakönyvezhető. Szerencsére ma már több ezer olyan név közül lehet választani, amely megfelel a szabályoknak, mégis különleges, így a gyereked neve valóban egyedi lehet az oviban is.

Jelzett Gyula telefonja, kirohant az óráról - meglepő oka volt rá

Amikor a kamaszod telefonja pittyen az órán, valószínűleg egy újabb TikTok-videóra vagy mémre gondolsz. Bognár-Béres Gyula esetében azonban ez a hang az életet jelentette: a budapesti gimnazista egy angolórát szakított félbe, hogy a szomszédos parkban újraélesszen egy idegent. Ez a történet nem csupán egy rendkívüli eseményről szól, hanem arról is, hogyan válhatnak a fiatalok felelős, cselekvő tagjaivá a társadalomnak, és milyen szerepe van ebben a szülői nevelésnek, az iskolai oktatásnak és a modern technológiának.

Belőttek egy solymári óvoda ablakán. Bent aludtak a gyerekek

Belőttek a solymári Kék Óvoda egyik csoportszobájának ablakán, miközben bent gyerekek tartózkodtak, de senki nem sérült meg. A rendőrség szerint egy idős férfi engedélyhez nem kötött légpisztollyal galambokra vadászva találta el véletlenül az épületet, ellene súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás.

Fényes nappal rabolták el a hipermarketből és késelték meg a 3 éves kisfiút – a rendőrök az utolsó pillanatban értek oda

Egy teljesen átlagosnak induló bevásárlás pillanatok alatt változott rémálommá a nebraskai Omahában, amikor egy zavart nő kést ragadott egy Walmartban, és túszul ejtett egy hároméves kisfiút, Cyler Hillmant. Az esemény mély nyomot hagyott a családban és a közösségben egyaránt, rávilágítva a hasonló helyzetek kezelésének kihívásaira.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja