A kötetet egy magyar édesanya fedezte fel, felháborodását a Tumblr oldalán tette közzé. A gyermeknevelésről szóló könyv címe „Az első hét év”, írója pedig Dr. Kay Kuzma, egy, a család szentségét hirdető gyülekezet, A „családi ügyek” alapítója és szószólója. Gyermeknevelésből szerzett diplomát a Michigani Egyetemen, doktori disszertációját kora gyermekkorból írta a Kaliforniai Egyetemen. 35 könyvet és számtalan cikket írt a gyermeknevelésről és a család működéséről, gyakori vendége rádiós és televíziós műsoroknak. Férjével három gyermeket neveltek fel, akik mára unokákkal is megajándékozták őket. Dr. Kuzma minden munkájában a szeretet és a vallás fontosságát, azok szükséges összhangját hirdeti, ahogy a szóban forgó, igen népszerű kiadványban is. Azonban – mint oly sokszor – még a legnagyobbak is tévedhetnek, bizonyára így került a verésről szóló fejezet egynémely pontja a hazánkban nagy vitákat kavaró könyvbe.

A kérdéses fejezet első bekezdései illeszkednek a szimpatikus, vallásos családanya tanácsainak körébe, hiszen arról szólnak, hogy a verés helytelen, és hogy sok szülő él vissza testi erejével a fenyítések kapcsán. A tanácsok akkor kezdenek megkérdőjelezhetővé válni, amikor elfogynak a lehetőségek. Ha az imádság és a kevésbé szélsőséges nevelési módszerek sem segítenek, akkor látja indokoltnak az író, hogy erőteljesebb szigorhoz forduljunk. Bár kitér arra, hogy ne cselekedjünk dühből és nyomatékosítja, hogy valóban csak akkor verjük meg a gyermeket, ha minden más hatástalanná válik, a kötet elég részletes kézikönyvvé válik arról, hogyan fenyítsük helyesen a gyermeket – már ha létezik ilyen fogalom.

Tanácsaiban a szerző mértékletességre inti a szülőt (maximum háromszor üssünk a fenekére, így önmagunkon is önmérsékletet gyakorolhatunk, illetve demonstrálhatunk) és kiemeli, hogy beszéljünk a gyermekkel a verés miértjéről és mikéntjéről is: „Jó előre mondjunk meg a gyermekünknek, hogy a verés egy, kettő vagy három ütésből fog-e állni!”
Dr. Kuzma szerint nem szabad halogatni sem a verést. Ez a felvilágosult eszme mellett, mely szerint mindent beszéljünk meg a gyermekkel, azért is előnyös, mert így a gyermek tudja, mire számíthat és félni fog – így sarkallható a helyes viselkedésre.

A könyv leírja azt is, hogy ha valamilyen eszköz bevetésén gondolkodunk a fenekeléshez, bizonyára túl gyakran alkalmazunk fizikai megtorlást. Arra is kitér, hogy túl kemény eszközzel, vagy a férfiak túl nagy kezével könnyen okozhatunk zúzódásokat. A verést a szerző négyszemközt ajánlja végrehajtani, mondván, a nyilvános verés megalázó és lealacsonyító a gyermek számára.

A „szeretet – élmény” betervezése bizarr menüpont, csak értő olvasás után tűnik fel, hogy valójában a szerző arra int: biztosítsuk gyermekünket arról, hogy szeretjük őt, de ezt az élményt semmiképp ne kapcsoljuk össze a veréssel, mivel ez később káros viselkedésmintákat okoz.

A gyermek „ideális” életkoráról egész oldal szól. A szerző a fenekelésre csak 2 és 7 éves kor között látja alkalmasnak a gyermekeket, ettől korábban ugyanis nem értik meg a célját, idősebb korban pedig már jobban rögzülnek az emlékek, ami káros lehet a későbbi érzelmi fejlődésre nézve.

Bár a szerző megjegyzi, hogy nagyon vékony a határvonal a fegyelmezés és a bántalmazás között, és többször emlékeztet rá, hogy ne essünk túlzásokba, végső soron az Istennek tetsző nevelés helyes eszközének tekinti a testi fenyítést.

Mi a baj ezzel?

A legnagyobb baj természetesen, hogy Magyarországon - és a világ számos más országában – a gyermekek verése bűncselekmény, legyen szó egyetlen elcsattant pofonról, vagy rendszeres, elfajuló bántalmazásról, a törvény ebben a kérdésben világos és határozott. A további gondok a hazai hozzáállásban mutatkoznak, amint arra a 444.hu rávilágított. A könyv egyik magyarországi terjesztője az Advent kiadó, melynek vezetője vallási áhítattal tekint mind a könyvre, mind annak írójára. Az internetes portál megkeresésekor a hölgy állítólag már az elején leszögezte: a Biblia is azt tanácsolja, a szülő „ne tagadja meg a vesszőt” fiaitól.

A kiadó, mely a magyar nyelvű megjelenésért felelős, csak nehezen volt felkutatható, vezetője pedig hitetlenkedve kérdezte: „Tényleg bűncselekmény megütni egy gyereket Magyarországon?” – ez pedig már valóban gond.

A bántalmazás és a családon belüli erőszak témája Magyarországon problémás, alulkommunikált. Legtöbbször ki sem derül és bár a legtöbb szülőnek minimum egyszer eljár a keze, nagyon kevesen állnak meg Makarenkónál és az egyetlen pofonnál. Sokkal kevesebben, mint gondolnánk. Bár a szóban forgó kötetet sok internetes cikk foglalja össze úgy – ügyes összeollózással –, mint holmi perverz, gyermekbántalmazóknak szóló kézikönyvet, aki értőn olvas, és fontosnak tartja a könyv által kiemelt értékeket, valószínűleg soha nem is emelné ütésre a kezét. Ellenben aki tudatlanul, hiszékenyen és csak a főcímeket átfutva olvassa át, hogy igazolást keressen gyermeke bántalmazására, az meg fogja találni benne a megerősítést arra a magát még mindig tartó elvre, hogy „az asszony és a gyerek verve jó”. Mindezt vallási, keresztényi meggyőződéssel igazolni veszélyes játék. Különösen, ha végiggondoljuk: azoknál a rétegeknél, ahol a gyermekbántalmazás gyakran előfordul, nem ritkaság, hogy egyedül az isteni haragtól való félelem gátolja meg a családon belüli erőszak eldurvulását. Ott, ahol a törvény semmit nem jelent, egyedül Isten állhat a bántalmazás útjába, és ha Ő – a könyv szerint – helyesnek látja a gyerekek megverését, miért látná másképp bárki?

S hogy hogyan jelenhetett meg olyan könyv hazánkban, mely a magyar törvényekkel ütköző, kifejezetten tiltott gyermeknevelési tanácsokat tartalmaz, szintén töprengésre érdemes kérdés. A nagy botrányt kavart felvilágosító színező után már semmin nem lepődünk meg.

Képek: zsuzsisue / Tumblr
Indexkép: geralt / Pixabay

betöltés...