Úgy érzi, hogy gyereke mostanában kibírhatatlan: csokifagyit kér, majd miután megette, finnyásan kijelenti, hogy a vanília jobb lett volna... Moziba mennek, és a végén azt mondja, hogy vacak volt. Semminek nem örül, nincs az az ajándék, az a törődés, ami kielégítené, vagy csak egy kicsit boldoggá tenné. Nehéz ezt elviselnie a szülőnek - de nehéz időket él át ilyenkor a gyerek is.

Ilyen a természete
Az egyik gyerek szinte krónikus jókedvvel születik, a másik már babaként elégedetlen a világgal, és sokszoros figyelmet követel a környezetétől.

Tanácsunk:
- Az ember - és így a gyerek - alaptermészetét gyökeresen megváltoztatni nem tudjuk, de javíthatunk rajta. A legjobb, ha már az elején teszünk ellene, és nem engedjük, hogy megszokásból nyafogós legyen. Első lépésként minden este lefekvéskor üljünk az ágya szélére, és kérjük meg, hogy mesélje el, mi volt aznap a legjobb dolog, ami történt vele.

Ez a néhány perces beszélgetés hamar megszokássá válik: jó szokássá. Szintén jót tesz, ha határokat szabunk, és nem ptóbálunk mindenáron a kedvében járni. Ha például nincs kedve játszótérre vagy ismerősökhöz menni, hagyjuk rá. "Nincs kedved elmenni? Nem baj. Maradj itthon." Legközelebb biztos lesz kedve.

Azt teszi, amit lát
Néhány felnőtt rossz példát mutat. Önbizalomhiányban szenvednek, ők azok, akik szerint a szomszédnak még a füve is zöldebb, ők pedig csúnyábbak, szerencsétlenebbek, szegényebbek. És ezért kritizálnak mindent és mindenkit. A gyerek azt teszi, amit lát: felveszi ezt a viselkedést.

Tanácsunk:
- A szülő ne mutatkozzon negatívnak, pesszimistának a kicsi előtt, mert ő ezt természetesnek veszi. Változtasson! Amikor épp kifakadna, vagy bírálni kezdene valamit, próbáljon meg inkább mosolyogni. Boldogabbak lesznek mindketten, sőt az egész család.