A Hortobágyi Nemzeti Park 3 fordulós környezetismereti versenyt írt ki óvodás csoportok számára. Mivel csoportunkra jellemző az egészséges versenyszellem, elhatároztuk hát, hogy jelentkezünk. A döntésben persze nem kis szerepet játszott a várható nyeremény, ugyanis az első három helyezett csoport jutalma egy hortobágyi kirándulás volt.

A 2014-ben átdolgozott Pedagógiai Programunk szerves részét képezi az új pedagógiai módszerek adoptálása, bevezetése, alkalmazása. Már több alkalommal bebizonyosodott, hogy a projektpedagógia egy olyan módszer, ami a gyerekekhez nagyon közel áll, érdeklődésükre épít, kielégíti kíváncsiságukat, kreativitásukat és szinte észrevétlenül, játékosan szereznek új ismereteket, tanulhatnak meg új dolgokat. Elhatároztam hát, hogy ezt a témakört a projektpedagógia segítségével dolgozzuk fel.

Március elején nagy izgalommal vártuk az első feladatlapot. A gyerekek találgatták:

-Milyen kérdések lesznek?

-Nagyon nehéz lesz?

-Kinek mi lesz a feladata?

Hamarosan megérkezett a feladatokat rejtő e-mail, amit rögtön ki is nyomtattam. Kiderült, hogy a feladatok sora igen változatos, ki-ki megtalálhatta a neki legjobban tetszőt, leginkább testhez állót. Volt benne apróhirdetés, kakukktojás, igaz-hamis játék, fa és állatfelismerő, puzzle vagy éppen tápláléklánc és állati legek. Felosztottuk hát a feladatokat és megkezdődött a gyűjtőmunka is. A rajzolós-színezős feladatokat a nagylányok, B H, B J és K M kapták. A logika feladatokban főleg a nagyfiúk voltak erősek: Sz T és M Ö. Külön öröm számomra, hogy ők öten, akik szeptembertől iskolások lesznek olyan képességekre tettek szert, aminek az iskolában nagy hasznát veszik majd. De nem csak a nagyok, hanem a kis és középső csoportosok is sokat fejlődtek, türelmesebbek, kitartóbbak lettek és még hosszan sorolhatnám mi mindenben változtak jó irányba. A különbségkereső feladat próbára tette a kisebbek megfigyelő képességét is, és el kell, hogy mondjam, nagyon jó szemük van az eltérések megtalálásához. Ezek mellett több olyan feladat is volt, amihez a családtagok segítségét kellet, hogy kérjék a gyerekek. Otthon aztán ment a keresgélés a világhálón. Hortobágyon élő állatokat kellett felismerni testrészeikről, vagy éppen a pusztai pásztorok ruházatát kellett kitalálni. Azt is megtudtuk, hogy a pásztorok az állatok gondozói, és hogy a juhász a juhokat, a kondás a malacokat, a csikós pedig a lovakat gondozza. És mivel a puszta igen nagy a juhászoknak szüksége van segítőkre, a pásztorkutyákra. GV a gyűjtőmunkában jeleskedett. Egyik nap nagyon szép színes kiadványt hozott az ősi magyar kutyafajtákról, amit aztán több napon keresztül nézegettünk. Anita néni is kivette a részét gyűjtőmunkából, kisfilmet töltött le az internetről, ami a Hortobágyi Nemzeti Park állat és növényvilágát, értékeit mutatja be. Nagyon érdekes volt, a gyerekek szinte szájtátva nézték végig.

Az első és a harmadik feladatlaphoz tartozott egy-egy kreatív feladat is. Először egy olyan képet kellett elkészíteni gyöngyökből vagy papírgalacsinokból, ami vízben vagy vízparton élő növényt ábrázol. Az apró ujjak között napokon keresztül készültek a színes papírgolyócskák, amik tavirózsa formájában keltek életre.

A másik kreatív feladat már nehezebbnek bizonyult. Először kutakodtunk, és megtudtuk, hogy az év emlőse 2016-ban a hazai denevérfajok, az év vadvirága pedig a mocsári kockásliliom, amit felfedeztünk, hogy tényleg kockás. Ennél a feladatnál képet kellet készíteni valamelyikről tetszőleges technikával. Mi mindkettőről készítettünk. Az alapok megrajzolásában MÖ apukájának a kézügyességét vettük igénybe. Az elkészült rajzra búzadarát szórtunk, amit száradás után megfestettünk. Büszkék lehetünk arra, hogy ez a kép még a Nemzeti Park honlapjára is felkerült. Persze senki ne gondolja, hogy a gyerekek teljesítmény kényszerben voltak, ugyanis közben sokat játszottunk, énekeltünk, verseltünk, meséltünk, nevettünk.

És akkor elérkezett az eredményhirdetés ideje.

Sajnos a dobogóról hajszállal, de lemaradtunk. Óvodásaim lelkesedését látva azonban úgy gondoltam, hogy az egész belefektetett munka gyümölcse akkor érik be igazán, ha a gyerekek élőben is megtapasztalhatják mindazt, amit eddig csak könyvekben, képekről láthattak. A kirándulás megvalósításához Intézményvezető Asszony és Polgármester úr segítségét kértem és meg is kaptam.

A szervezőmunkát követően - egyeztetés a Nemzeti Parkkal, autóbusz megrendelése, étkezés biztosítása - elérkezett május 17-e, amit a gyerekek nagy-nagy izgalommal vártak. Már az úton nagy felfedezéseket tettek. Felismerték a gémeskutakat, és nagy kedvencüket a „seggen ülő hodályt” amit kitörő kacagás övezett. Reggeli után egy aranyos volt óvó néni vitt bennünket rövid tárlatvezetésre a Pásztor múzeumba és elmondta a Kilenclyukú híd történetét is. A Vadasparkba szafari busz szállított bennünket, ahol sok izgalmas állatot nézhettünk meg. Legnépszerűbb a három farkas volt és az a kis róka, aki szinte pózolt Anita néni fényképezője előtt. Nagyon hamar eltelt a délelőtt, sokáig el lehetett volna még nézelődni, de közben mindenki megéhezett. Ebéd után még játszottunk egy nagyot a Látogatóközpont melletti játszótéren és az időjárás azt is megengedte, hogy elfogyasszunk egy fagyit. A hazafelé úton a lelkesebbek még énekeltek, de voltak olyanok, akik a fáradtságtól elaludtak. Az átélt élményekről még napokig beszélgettünk, az ügyesebbek pedig le is rajzolták a nekik legjobban tetsző dolgokat.

Azt gondolom, hogy a közösen átélt élmények még jobban összekovácsoltak bennünket, igazi közösséggé váltunk. Ezért is lesz nehéz az előttünk álló búcsúzkodás. Fáradtan, de izgalommal várjuk a napot, amikor elbúcsúztatjuk nagycsoportosainkat. Bízom benne, hogy olyan emlékekkel, élményekkel indulnak útra, amire még sokáig emlékezni fognak.
 

A „Keressük a Legkreatívabb óvónőt” pályázatra beérkezett cikk.

betöltés...