Gyásztanácsadóként sokszor találkozom azzal a kérdéssel, hogy mit tegyen a szülő, ha a családban haláleset történik.

A legfontosabb és egyben a legnehezebb feladat, ami ilyenkor a szülőre hárul az, hogy a fájdalma mellett a gyermekének is támasza legyen. Olykor maga a szülő is magányra vágyhat, és a fájdalma, összetörtsége közben, alkalmatlannak érzi magát arra, hogy gyermekének érzelmi szükségleteit kielégítse.  Szeretném azonban felhívni minden szülő figyelmét arra, hogy a gyermeknek a legnagyobb szüksége az édesanya, vagy édesapa megnyugtató közelségére van ebben a bizonytalannak tűnő helyzetben. A közös beszélgetések, az együtt emlékezés, nagyobbaknál a közös búcsú, hatalmas támogatást, támaszt nyújthat mindkettejük számára, az összetartozás, a szeretet szálait szorosabbra fűzve.

Természetesen a gyermek életkora, az éppen aktuális élethelyzete, az elvesztett személy kiléte, az előző veszteségélményei mind befolyásolják a gyászhoz való viszonyt. Azt azonban nem árt figyelembe venni, hogy a legnagyobb hiba, amit elkövethetünk a titkolózás és a hallgatás. A gyermeki lélek nagyon érzékeny és akár beszélünk róla akár nem, érzi, ha valami nincs rendben. Zavaró lehet számára, ha sejti, hogy probléma van, de apu és anyu a kisírt szemek ellenére mosolyog. Nem kell sem a fájdalmat, sem a bánatunkat titkolni egy szeretett személy elvesztésekor, hiszen az érzéseink természetesek. Elmondhatjuk a gyermeknek, megbeszélhetjük vele, hogy mit érzünk, - példát mutatva - ezzel lehetőséget biztosítunk számára, hogy ő is bátran vállalja mindazt, ami benne zajlik. Ez egyrészt azért nagyon fontos, mert tudjuk, hogy minden ki nem mondott szó, minden elfojtott érzelem egyszer utat tör magának, másrészt bepillantást nyerhetünk a gyermek, vagy a kamasz világába. A gondolatain, szavain keresztül képet kaphatunk arról, hogy mit gondol a halálról, így ha szükséges korrigálhatjuk a hibás elképzeléseit.

A gyermekek a halállal, a veszteségekkel való megküzdés mintáit is tőlünk szülőktől tanulják. A megértés, a türelem, a nyílt őszinte kommunikáció, a szomorúság, a bánat vállalása még az egészen aprócska gyermekeknél is segíti a feldolgozást, ami nagyon fontos, hisz a ki nem munkált gyász a későbbiekben szorongásokhoz, félelmekhez, alvási problémákhoz, viselkedési zavarokhoz vezethet.

A három, négy éves gyermekek, még nem rendelkeznek azzal a képességgel, hogy a halál véglegességét felfogják, ezért náluk előfordul, hogy bár elmondtuk nekik a szomorú hírt, kis idő múlva rákérdez, hogy a szeretett személy mikor jön vissza. Ilyenkor célszerű egyértelműen, az életkort figyelembe véve elmagyaráznunk nekik, hogy ez nem fog megtörténni. Használjunk egyértelmű kifejezéseket, és ne mondjunk olyanokat, hogy elaludt vagy, hogy a jó Isten magához szólította. A gyermekek ezeket nem értik és csak zavart okozunk velük. Az ilyen korú gyermekek látszólag hamar túlteszi magukat a szomorúságon, és kis idő múlva már úgy játszanak, mint ha mi sem történt volna. Ez ne tévessze meg a szülőket, ez részükről sem nem érzéketlenség, és azt sem jelenti feltétlenül, hogy nem foglalkoztatják a történtek. Amire érdemes odafigyelni egy közeli hozzátartozó elvesztésénél, az a szokások megváltozása. Étkezés, alvás és a viselkedés. Előfordulhat, hogy alig bírunk a gyermek közeléből elmenni, mert azonnal a nyomunkban lesz, vagy este szeretne velünk maradni, és mindent kitalál, csakhogy a közelében legyünk. Fogadjuk türelemmel és megértéssel ezt az időszakot. A gyermekünk kis idő múlva megnyugszik, és minden visszaáll a régi kerékvágásba. Ha nem tudjuk a gyermekkel tölteni a napot, mindenképp nyugtassuk meg, hogy vissza fogunk menni hozzá. Adjunk számára kapaszkodót érkezésünk idejéről pl.: mire az ebédet megeszed, mire felébredsz anya/apa is visszaér. Előfordulhat, hogy gyermekünk, aki szobatiszta volt, a rosszhírt követően ismét bepisil, ami szintén a megrázkódtatás következménye.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a kisebb gyermekek rugalmasak. A megfelelően kezelt veszteség vagy krízis fizikai és lelki tünetei egy-két héten belül a rendeződni szoktak, ám amennyiben továbbra is fennállnak, érdemes szakember vagy pszichológus segítségét kérni. Természetesen a hiány, a szomorúság, vagy bánat a későbbiekben is jelentkezhet, melyekhez a legtöbb esetben elég a szülők szeretetteljes odafigyelése, együttérzése, ami segíti a feldolgozást, továbblépést.

Fotó: markzfilter/pixabay

betöltés...