Az az egy titkos hozzávaló:

Sok szó esett már itt arról, hogy a pénzügyi nevelésnek az alapja a gyerek egészséges önbizalma, és arról is írtam már, hogy akkor tudod igazán jól megtanítani neki a pénzzel való helyes bánásmódot, ha Te magad is jó példát mutatsz neki.

A válaszadók leveleinek többségében visszatérő momentumként az volt, hogy már teljesen elmérgesedett a viszony szülő és gyerek között (ez általában tinikre jellemző), vagy éppen már most sem tudja a szülő kordában tartani a gyereke igényeit, ami természetesen a nagy tömegben intézett vásárlások során manifesztálódik leggyakrabban, egy kiadós hiszti formájában (kisebbek esetében). Ez elgondolkodtatott. Ugyanis a szülő-gyerek kapcsolatra is igaz az, amit a párkapcsolatok ürügyén már szintén tárgyaltam máshol...

A pénz olyan, mint a lakmuszpapír: pontosan jelzi, hogy milyen a kapcsolatotok kémiája.
Himer Csilla
pénzpedagóus, pénzügyi coach

Sajnos, ha a gyerekkel is egyfolytában a pénzről vitatkozol, akkor tulajdonképpen nem a pénz miatt vitatkoztok, hanem amiatt, mert köztetek nem stimmel valami. Kisebbeknél ez általában kimerül abban, hogy nem jól értelmezi a szülő a gyerek jelzéseit, nagyobbaknál pedig kifejezetten önállósági törekvések, hatalmi szóval kezelése miatt szokott így történni. Azonban egy valami biztos: akármi legyen is a tényleges ok, az abból származik, hogy valami nem működik kettőtök között. Pontosabban ez a valami a szülő-gyerek kapcsolat.

A szülő és a gyerek közötti bizalom:

Valamilyen oknál fogva időlegesen, vagy csak bizonyos ügyekben, de megrendült a kettőtök közötti bizalmi viszony. Ez pedig mindenre kihatással van: kezdve a gyerek önbizalmától, egészen a kettőtök közti kommunikációig.
A gyerek világának sarokköve, hogy apu és anyu szeretik egymást. (Igen, ez bármitől fontosabb egy gyereknek!) Ha apu és anyu veszekednek, a gyerek már ki akar futni a világból, mert úgy érzi, az végérvényesen elromlott. Mintha kifordult volna a sarkaiból a világ. Rosszabb esetben attól tart, hogy ő rontott el valamit, és ezért veszekszenek. (Általában emiatt élik meg olyan rosszul a gyerekek a szülők válását is, még akkor is, ha a gyerek már esetleg felnőtt korú.) A világ akkor stabil, ha a számára érzelmi hátteret nyújtó két legfontosabb ember egyetlen, megbonthatatlan egységet képez. (Mert, hogy az ő számára érzelmileg a szülők egy egység - csak két testben.) Már itt adjátok a példát arra, hogy hogyan kell szeretni.

Csak ezután következik...

az, hogy a gyereket szeressék a szülei. Mert akkor tudja, hogy ő egy szerethető lény. Ez a másik tényező, ami stabilitást ad neki, és ezzel erősíti a magába vetett hitét is. Szerethető vagyok, tehát jó vagyok, akkor bármire képes vagyok.

A coach (köz)beszól:
Gyereklogika - mondják erre sokan. Biztos?
Próbáld ki a párkapcsolatodban, figyelj arra, amikor esetleg a párod rosszabb passzában valami olyat mond, ami Téged vagy a teljesítményedet lekicsinyli! Mit érzel? Tudod, hogy haragjában mondta a párod amit mondott, mégis Te rendülsz bele, és értéktelennek érzed Magad. Valahol legbelül még akkor is, ha pasi vagy...

Márpedig egy szeretetviszony a teljes bizalmon alapul. Azon, hogy olyan mélységeimet tárom fel a személyes intimszférámnak, amelyet senki másnak - és ezzel kiszolgáltatottá teszem magam. (Tisztes veszekedések során ezzel az intiminfóval tudjuk egymást úgy megbántani, hogy ihaj.) Ezért kell nagyon észnél lenni, amikor dühösek, idegesek vagyunk: bizony sokszor észre sem vesszük, amikor nekünk, felnőtteknek akár a gyerekünkkel szemben is kicsúszik valami olyan a szánkon, amivel igencsak megbántjuk a gyerkőcöt. (Pl. a "Hogy lehettél ilyen ügyetlen/nyámnyila/figyelmetlen, stb.?" - amikor eddig azt hitte, hogy pont Te, az apja/anyja, Őt tartottad a világ legszebb, legjobb, legokosabb, legügyesebb, stb. gyerekének?) Ha ezeket a mondatokat nem követik olyan tettek, újabb mondatok, amelyek feloldják ezt a szituációt a gyerekben, akkor sütheted a bizalmi viszonyt, és már csak azért is ellenkezni/hisztizni/lázadni fog (életkornak megfelelően).
 
Szóval, mielőtt teljes erőből nekifognánk a gyerekedet megnevelni pénzügyileg, nem árt próbára tenni a közözöttetek fennálló bizalmat.

Bizalomteszt:

Ehhez annyi kell, hogy kitalálsz egy "nemszeretem" helyzetet a gyereknek, és ezt elmondod neki. (Pl. kisiskolásoknál lehet az is, hogy osztályfőnöki intőt kaptál, a nagyobbaknál meg azt, hogy tanulás helyett hagyta magát rábeszélni a haverjai által, és inkább moziba ment.) Aztán megkérdezed, hogy ha már ilyen, előtted érthetően kínos helyzetbe került, akkor ezt kinek mondaná el, kitől kérne segítséget? Érdekes válaszok születhetnek, úgyhogy Te is legyél felkészült egy-egy kiadósabb érzelmi gyomrosra!
Ha ezen túl vagytok, akkor kérd meg a gyereket, abba képzelje bele magát, hogy valahogy mégis kénytelen bevallani mi történt, és akkor hogyan mesélné el ezt:

• Neked
• a párodnak
• a tesónak
• a nagyinak
• a tanító néninek/tanár néninek/kedvenc tanárának (csak remélni tudom, hogy van ilyen neki), stb.

Három verziónál többet ne kérj tőle, mert biztos, hogy ráun! Neked viszont lesz összehasonlítási alapod, hogy mennyire őszinte veled a gyerek.

FIGYELEM!!! Mindez csak akkor játszható le nyíltan és őszinte körülmények között, ha a gyereket előtte biztosítod arról, hogy ez játék, tehát következmények nélküli dolog! Vagyis szülőként megsértődni, pukkadozni, mártírkodni, a gyerekben lelkiismeret-furdalást kelteni nem ér!

Ami viszont kötelező...

az, hogy levond a tanulságokat! Megtenni néhány bizalomerősítő lépést...

Tetszik? Oszd meg! Kritizálod? Kommentáld! Csak egyet ne tegyél: ne legyél közömbös!