SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

A kormány tiltaná a papás-mamás játékot az óvodában

Családinet [cikkei] - 2010-02-22
Korlátozná a papás-mamás játékokat az óvodában a kormány. Az óvodai nevelés alapprogramjának novemberi módosításával a kormány a nemi sztereotípiák erősítésének kerülését és a migráns gyermekek önazonosságának erősítését írta elő az óvodapedagógusoknak.

A jogszabály szerint a kisgyermekek nevelésénél tudatosan kerülni kell a nemi sztereotípiák erősítését. Módosította tavaly év végén a szocialista kormány az óvodai nevelés országos alapprogramját. A mindenkori kabinet ebben a dokumentumban határozza meg az óvodapedagógusoknak az általa kívánatosnak tartott gyermekképet. A jogszabály szerint a kisgyermekek nevelésénél tudatosan kerülni kell a nemi sztereotípiák erősítését, elő kell segíteni a nemek társadalmi egyenlőtlenségével kapcsolatos előítéletek lebontását.

Az alapprogram a gender ideoló­giából táplálkozik. A gender, az egyenlőség szellemiségében, értelmetlennek tartja a nemek megkülönböztetését, és az egyénre bízza a döntést, hogy melyik nemhez tartozónak vallja magát. Ezáltal mindenki eldöntheti, hogy hetero-, homo- vagy transzszexuálisként létesít kapcsolatokat, és ezeket a gender egyenrangúként kezeli. A több mint fél évszázados ideológia elszánt harcot vívott, hogy bevezesse a társadalmi nem fogalmát, és háttérbe szorítsa a biológiai nemiséget. Ennélfogva a gender ellenez minden olyan szándékot, amely különbséget tesz a férfi és a nő hivatása, például a házasságban, a családban betöltött szerepe között.

A kormányrendelet előírja, hogy a foglalkozásokon az óvodapedagógusoknak kerülniük kell a nemi sztereotípiák erősítését. Ez a gyakorlatban a teljes magyar népmesekincs mellőzését jelentheti, ugyanis ezekben az anya hamuban sült pogácsát ad a vándorútra induló fiúnak, és a nő, általában a király lánya az, akit meg kell mentenie a gonosztól küzdelem árán a férfinak.

A nemiség semlegessé tételén kívül a nevelési alapprogram rögzíti a kívánatos óvodakép kialakításánál, hogy az óvodai nevelésben biztosítani kell a hazájukat elhagyni kényszerülő, vagyis migráns családok gyermekeinek az önazonosság megőrzését, ápolását, erősítését. A kisgyermekekkel foglalkozó nevelőket kötelezi a jogszabály arra is, hogy a foglalkozások zenei anyagának összeállításánál vegyék figyelembe a nemzetiségi, etnikai, kisebbségi nevelés esetében a gyermekek hovatartozását. Az érzelmi nevelés és a szocializáció szabályozásakor a kormányzat meghatározza, hogy a gyermekeket a különbözőségek elfogadásán kívül azok tiszteletére kell nevelni.


Ranschburg Jenő pszichológus a kormányhatározatról lapunknak azt mondta, vitatott kérdés, hogy az óvodai nevelésben mennyire kell hangsúlyossá tenni a nemi sztereotípiákat. Hozzátette, a feminista irányzatok a hétköznapokban is elfogadottá tették, hogy az otthonon kívül a nő nemiségétől függetlenül legyen egyenrangú a férfiakkal. Ranschburg Jenő szerint jogszabályokkal nem lehet megváltoztatni azt az utat, amelyet a gyermekek ősidők óta járnak, és továbbra is a papás-mamás és hasonló típusú játékokon keresztül fedezik fel a nemek közötti különbségeket. A pszichológus szerint az óvodai nevelésnek amúgy kevés hatása van a nemi sztereotípiák kialakulására, a médiumok mesekínálatának befolyása jóval nagyobb, és az döntően a hagyományos férfi-női szerepeket propagálja. Ranschburg Jenő összességében József Attila idézetét tekinti iránymutatónak ebben a kérdésben: "de mi férfiak férfiak maradjunk és nők a nők - szabadok, kedvesek - s mind ember, mert az egyre kevesebb."

Tóth Dániel, a Heim Pál Gyermekkórház gyermekpszichológusa szerint aggasztó kérdéseket vet fel a jogszabály. A nemi sztereotípiák tisztázásának kerülése vagy az, ha a közösségben a gyermek nem megfelelő példát lát, összezavarhatja a gyermekeket. A zavart a családi háttér sok esetben már nem tudja kiküszöbölni, hiszen óvodás kortól a legtöbb gyermek esetében otthon megszűnik az aktív szülői foglalkozás. Tóth Dániel bízik benne, hogy az óvodapedagógusok is tudják, hogy ez a jogszabály rossz, és alkalmazása ellen tiltakoznak. A gyermekpszichológus a szabályozás ellenére nem tartja életszerűnek, hogy begyűjtenék a Barbie babákat és a katonákat a gyerekektől, hogy ne játszhassák az ezekhez kötődő férfi-női szerepeket.

Hoffmann Rózsa, a KDNP oktatáspolitikusa élet-és természetellenesnek nevezte a kormányrendeletet. A nemi sztereotípiák a nő és a férfi közötti különbség az alapja a családnak, az emberiség fennmaradásának. Hozzátette, kormányváltás után azonnal eltörlik a jogszabályt. Az ellenzéki politikus elfogadhatatlannak nevezte azt is, hogy a migráns gyermekek önazonosságának megerősítéséről úgy rendelkezik a kormány, hogy nem hangsúlyozza a befogadó nézet kultúrájának megismertetését.

Írta: Sándor Csilla
Forrás: http://www.magyarhirlap.hu

LEGOLVASOTTABB

Még ma vidd orvoshoz, ha ilyen tünetei vannak - egyre gyakoribb a betegség Magyarországon

A gyerekkori cukorbetegség nem játék, és sajnos egyre több gyermeket érint Magyarországon is. Milyen élete lesz a gyereknek? Hogyan lehet jól kezelni? Elfogadják majd a társai? Ezek a kérdések ijesztőnek tűnhetnek, de vannak gyakorlati, megnyugtató megoldások, amelyek segítenek a családnak és a gyermeknek eligazodni a diabétesz útvesztőjében.

Egyre több gyereket érint a magas vérnyomás - ez áll a háttérben

Az elmúlt húsz évben a magas vérnyomás előfordulása a fiatalok körében szinte megduplázódott. Ez már nem csupán statisztika, hanem figyelmeztetés, hiszen a korán jelentkező vérnyomásproblémák hosszú távon szív- és érrendszeri betegségekhez vezethetnek.

Rejtett válság: ezért kerülnek padlóra a kisgyermekes anyák Magyarországon

Pénzügyi hullámvasúton utaznak a magyar édesanyák: a CSED alatt még úgy tűnik, minden rendben, ám a GYES-korszakba lépve szembesülnek rendszer hiányosságaival. Rugalmas munkahelyek alig vannak, a fizetések bezuhannak, és a legtöbb anya magára marad a túlélési zsonglőrködéssel.

Anyai és apai nagyszülők: Miért más a gyerekek kapcsolata velük?

Aki figyelmesen nézi a családi összejöveteleket, az hamar észreveheti: a gyerekek valahogy mindig az anyai nagymamához húznak. Ott bújnak hozzá, nála akarnak ülni ebédnél, őt keresik, ha valami baj van. Az apai nagyszülők persze ugyanúgy szeretik az unokákat, mégis gyakran más a dinamika. De miért van ez így?

Egyszerű hátfájásnak gondolta az anyuka, amíg rá nem jött: 3. stádiumú rák volt

Amikor Courtney Liniewski hátfájásra panaszkodott, azt hitte, túl sokat ül az íróasztalánál. 34 évesen, két kisgyerek anyukájaként, krízistanácsadóként dolgozott egy pszichiátriai kórházban Milwaukee mellett - észre sem vette, hogy valami sokkal komolyabb dolog zajlik a testében. És ami a legfélelmetesebb: a tünetek olyan hétköznapiak voltak, hogy bármelyikünk figyelmen kívül hagyhatja őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja