Ismerősek a szituációk? Akkor nem mondok újdonságot: a te gyereked is válogatós.

A válogatós gyerekek számának ugrásszerű növekedése a fogyasztói társadalom egyik komoly következménye. És bármilyen furcsa, ezekből a válogatós gyerekekből lesznek az evési zavaros, elhízott felnőttek. A válogatásról  bár nem lehetetlen, de elég bajos leszoktatni a gyereket, kitartó, következetes munkát igényel a szülő részéről, ami gyakran igen nehéz, ezért  törekedjünk arra, hogy ezt az állapotot inkább megelőzzük. A későbbiekben adunk néhány tanácsot, hogyan tehetjük ezt meg.

A legtöbb rosszul evő gyereknek túlaggódó édesanyja van, aki folyton attól retteg, hogy a gyerek éhen fog halni, ha nem eszi meg azt a mennyiséget, amit ő kielégítőnek tart. Ezek az anyák hajlamosak elfeledkezni arról, hogy egyrészt a gyerekek gyomra korántsem rendelkezik olyan befogadóképességgel, mint egy felnőtté, másrészt azt sem veszik figyelembe, hogy mi felnőttek sem szeretünk mindent.  Sosem felejtem el, amikor én küszködtem azzal a problémával, hogy a lányom egyéves kora után alig néhány fajta ételt evett meg, a gyerekorvos a következőt mondta: anyuka, ebben a jóléti társadalomban, amiben most élünk, én még nem láttam gyereket éhen halni. Hagyja, hadd egyen annyit a gyerek, amennyit akar, ne erőltessen semmit, minden rendbe fog jönni, ha nem tulajdonít neki túl nagy jelentőséget. Emlékszem, én is nehezen hittem ezt el, de az elmúlt évek bebizonyították, hogy az orvosnak igaza volt. A lányom ma sem mindenevő – na de melyikünk az? -, de már rég nem olyan válogatós, mint 3-4 évesen volt.

De mit tegyünk, ha a gyerek válogat, mi aggódunk, és esetleg még az anyósunk is vádlón szegezi nekünk a kérdést: miért nem eszik ez a gyerek?

Első pont: vegyük elő páratlan színészi képességeinket, hogy gyermekünk semmiképp ne vegye észre, hogy minden gondolatunk a körül forog, hogy ő hogyan, mennyit és mit eszik! Ne lássa rajtunk, hogy feszültek vagyunk, amiért visszautasította a vacsorára feltálalt – megítélésünk szerint – ínycsiklandó ételeket.

Második pont: ne dicsérjük, és ne jutalmazzuk a gyereket, ha megette, amit elétettünk. Az étkezés az éhség csillapítására szolgáló tevékenység, nem verseny, ahol díj jár a teljesítményért.

Harmadik pont: ne próbáljuk elterelni a figyelmét játékkal, mesével evés közben, abban bízva, hogy bele tudunk diktálni néhány plusz falatot. Ezzel talán rövid távon eredményeket érhetünk el, hosszú távon azonban megalapozhatjuk későbbi evészavarát, tekintve, hogy nem akkor fogja abbahagyni az evést a gyerek, amikor jóllakott, hiszen nem teste jelzéseire, hanem anyjára, nagyanyjára figyel, aki Blaha Lujzát megszégyenítő produkcióval domborít. Így aztán nem alakul ki nála az a egészséges visszacsatolás, ami jelzi számára, hogy jóllakott, befejezheti az evést. Arról nem beszélve, hogy ha ilyen praktikákhoz folyamodunk, megfosztjuk az ízek örömétől, hiszen nem azokra fordítja figyelmét. S miközben mi játszunk, bábozunk, énekelünk neki, egyúttal persze unszoljuk is, hisz az egész mutatványnak ez a célja. Ez ellenkezést fog belőle kiváltani, hisz a gyerekek többsége az erőltetésre daccal reagál. Anyuka próbálkozik, a gyerek ellenáll, anyuka újabb próbálkozások után elveszti a türelmét (én aztán fejre is állhatok, akkor se eszik…), szintúgy a gyerek is (miért nem hagy már békén, nem veszi észre, hogy ez nekem nem kell?), és már kész is a feszültség. Így a gyerek kellemetlen érzéseket fog társítani az evéshez, és egyre kevésbé lesz kedve ebben részt venni.

Negyedik pont: legyünk kitartóak a probléma kezelésében. A rosszul rögzült szokásokon nem könnyű változtatni, ehhez nem kell gyereknek lenni, láthatjuk a saját életünkben is, de kitartással, következetességgel jó eredményeket érhetünk el. Ne tévesszük szem elől: gyermekünknek napról napra változik az ízlése, amit ma nem eszik meg, holnap esetleg örömmel elfogadja.

A következő részben néhány praktikus tanáccsal szolgálok  arra nézve, hogyan érhetünk el eredményeket a válogatós gyereknél.