SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

Dühkitörések kezelése

Kandikó Éva [cikkei] - 2010-02-04
Mindannyian láttunk már dühöngő gyereket, ha talán -még- nem is a saját lakásunkban, de utcán, boltban, játszótéren biztosan.

Hajlamosak vagyunk ilyenkor elhamarkodott véleményt alkotni a szülőkről, akik „nem képesek megnevelni a gyereküket”. Pedig a gyermekkori dühkitöréseknek semmi köze a neveléshez.

De nézzük, mi is ez valójában?
Ilyenkor a gyerekek sírnak, toporzékolnak, földre vetik magukat, a kezük ügyébe eső tárgyakkal dobálóznak, esetleg harapnak vagy csípnek. Tudnunk kell, hogy ez az állapot a gyermeknél nem előre tervezett, nem szándékos, és ami a legfontosabb, célja nem a figyelemfelkeltés. Ebben a korban ezek az eszközök állnak rendelkezésére érzései, vágyai kifejezésére, mivel nyelvi fejlettsége nem teszi lehetővé, hogy azokat szavakba öntse. Leggyakrabban 2-3 éves korban találkozunk a dühkitörésekkel, de teljesen nem tűnik el a későbbiekben sem. Kialakulásában több tényező is szerepet játszik, elsősorban az, hogy a gyermek megtapasztalja saját fejlődését, észleli az ennek nyomán vele szemben kialakuló magasabb elvárásokat, gyakran korlátozásokat, ezzel párhuzamosan azonban esze ágában sincs lemondani az addigi kényelemről és kiszolgálásról, amiben addig része volt. Minél gyakrabban tapasztalja a korlátozást, annál erőteljesebben próbálja önállóságát kimutatni.

A rohamok gyakorisága és intenzitása nagyban függ a gyermek életkorától és fejlettségi fokától, temperamentumától, valamint attól, hogyan reagálnak a környezetében élő felnőttek ezekre az „akciókra”. Nyilvánvalóan minden szülőt az érdekel elsősorban, mit tegyen, ha gyermeke épp a földhöz veri magát dühében?
Emlékszem egy esetre, amikor a két és fél éves fiam a körút kellős közepén tette ezt, mert nem akart bejönni egy boltba velem. Egy darabig csendesen kérleltem, hogy fejezze be, magyaráztam neki, hogy csak néhány percet leszünk bent, de miután ez nem használt, átléptem rajta, bementem a boltba, onnan figyeltem, mit fog csinálni. Egy darabig még tartott a fesztivál, aztán a gyerek körülnézett, konstatálta, hogy látótávolságon kívül vagyok, és már épp kezdett volna megrémülni, amikor én kiléptem a boltból, és elé mentem. Abban a pillanatban vége volt a rohamnak, mert a váratlan helyzet, hogy nem lát, kibillentette őt abból az állapotból. Nehéz megtalálni az arany középutat, ez nem vitás. De szem előtt kell tartanunk, hogy ostobaság lenne szigorral megtörni a gyerek kialakuló akaratát, önállósodási törekvéseit, ugyanakkor hiba lenne minden kívánságát teljesíteni.

Akkor cselekszünk a legrosszabbul, ha a dühkitörésre agresszióval, vagy ugyanolyan dühvel válaszolunk, mint amit a gyereknél tapasztalunk. Nagyobb gyerekeknél megpróbálkozhatunk különböző, együtt érző mondatokkal, melyekben kifejezzük, hogy megértjük őt, és az ő szempontjából jogosnak tartjuk a dühét, ha annak kifejezési formáját nem is. Próbálkozhatunk humorral is – ne feledjük, az sok mindenre gyógyír! Láttassuk vele kissé viccesen a helyzetet, ha sikerül elérnünk, hogy önmagán nevessen, nagy lépést tettünk az öniróniára való képesség kialakítása felé. Kisebbeknél a legjobb módszer, ha kiragadjuk a gyereket az adott szituációból, lehetőséget adva neki arra, hogy vélt vagy valós sérelméről megfeledkezzen.

És jusson csak eszünkbe az ősrégi, de jól bevált „gyere csak, kicsim, anya mutat neked valami érdekeset…!” figyelemelterelő mondat. Ne feledkezzünk el soha arról, hogy a dühkitörés leginkább segélykiáltás a szülő felé: figyelj rám, nyugtass meg, szeress!

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Változás jöhet az óvodákban: teljesen átalakulhat a rendszer

A 4-6 éves óvodások esetében a tízórai és az uzsonna energia- és sótartalma aránytalanul magas, ezen változtatnának. A kisétkezéseket teljesen újra gondolnák.

645 ezer CSED, 452 ezer GYED 2026-ban? Itt az új plafon-térkép

Ha most babát terveztek, vagy épp betegség miatt jönne a táppénz, 2026-ban egy dolog biztos: a minimálbér emelése több ellátás plafonját is feljebb tolta. És ilyenkor mindig ugyanaz a kérdés: "Oké, de mennyi lett a maximum, és én ebből látok-e bármit?"

Makula degeneráció kezelés: Így láttam újra élesen 68 évesen a mikroperimetriával

Anna, a 68 éves nagymama már lemondott arról, hogy valaha újra élesen lássa az unokái arcát. Az időskori makula degeneráció gyógyíthatatlan diagnózisa után azonban egy új módszer, a mikroperimetria segítségével visszakapta a látását. Dr. Ozsváth Mária szemész főorvos bemutatja, hogyan segíthet ez a forradalmian új technológia.

Három diák halt meg, miután a tanáruk hipnotizálta őket - mit tanulhatunk ebből szülőként?

Egy floridai középiskolában az igazgató évekig hipnotizálta diákjait – három tanuló halála után derült ki, milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha egy pedagógus túllépi a hatáskörét, és a szülők, gyerekek sincsenek tisztában a jogaikkal.

Fontos! Újabb babatápszert hívott vissza a Danone!

A mai napon a Danone elővigyázatosságból visszahívta egyik babatápszerét a magyar piacról. A döntés hátterében egy gyártási folyamat során észlelt esetleges minőségi hiba áll, amely bár nem jelent közvetlen egészségügyi kockázatot minden doboznál, a gyártó a babák biztonsága érdekében a teljes érintett tétel kivonása mellett döntött.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja