SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Örülj neki, ha lázad a kamaszod! - Ezért baj, ha kimarad az életéből

Tóth Nikolett [cikkei] - 2024-02-27
Bármennyi bosszúságot is okoz a szülők számára, a kamaszkori lázadás valójában nagyon is hasznos dolog - mondják a szakemberek -, melyet nem korlátozni kell, hanem kezelni.
Örülj neki, ha lázad a kamaszod! - Ezért baj, ha kimarad az életéből

Kamaszkorban a legrosszabb, amit a szülő tehet, az a tiltás

Amikor gyerekünk életébe beköszönt a kamaszkor, az meglehetősen próbára teszi a kapcsolatunkat. Előfordulhat, hogy egyik nap piercinget vagy tetoválást szeretne, másnap furcsábbnál furcsább ruhákat aggat magára, vagy rózsaszínre szeretné befesteni a haját. És akkor ezek még csak a külsőségek.

Bármilyen bosszantó is átélni szülőként, a kamaszkori lázadás nagyon is hasznos dolog a szakemberek szerint. Ez ugyanis az egyik faktora annak, hogy gyerekünk egészséges, kiegyensúlyozott felnőtté válhasson. 

Ezért bármennyire is nehéz, el kell fogadnunk, hogy ez egy szükséges és természetes folyamat a leválásban - és bár sokszor érezhetjük úgy, hogy gyerekünk tiszteletlen és hálátlan, nem kell megijednünk, ha más nézeteket kezd vallani, mint mi. 

Gyarmati Rita tanácsadó szakpszichológus azt mondja, kamaszkorban a legrosszabb, amit a szülő tehet, az a tiltás. Pláne akkor, ha nem mondunk észérveket, ha nem indokoljuk meg a döntésünket, egyszerűen csak azt mondjuk, hogy azért nem, mert én vagyok az anyád/apád és nem engedem meg. 

Szerinte a kamaszkori lázadásokat nem korlátozni kell, hanem kezelni. 

"Ha a kamaszt kemény keretek közé szorítják, és nem hagyják, hogy megtalálja az identitását, akkor később jön rá, hogy nem lázadt, és esetleg felnőttkorában kezdhet el lázadni. Ezzel pedig felboríthatja a családi hátterét, hiszen eddig mindig úgy élt, hogy meg akart felelni a szüleinek."

Ha a tinikorszakból kimarad a lázadás, akkor előfordulhat, hogy később, 40 éves kora körül kezd el olyan dolgokat csinálni, mint a kamaszok. A szakértő szerint inkább most legyen a gyereknek rózsaszín haja, mint 40 éves korában. Inkább most próbáljon ki furcsa öltözködési stílusokat, most kövessen el hibákat a szerelemben, mint később.

Mint mondja, gyakori, hogy ilyenkor a felnőtt elfordul a családjától, elhagyja őket és akár feladja a munkáját is azért, hogy bulizhasson, és mert úgy érzi, meg kell valósítania önmagát. 

A pszichológus hangsúlyozza, hogy nem szabad befolyásolni a gyerekünket, hogy mindig azt csinálja, amit mi akarunk, hisz így nem tud kibontakozni a személyisége, nem tudja kialakítani a saját identitását.

Kitartást kívánunk minden kamaszt nevelő szülőnek, ne feledjétek: ez csak egy átmeneti időszak, amin muszáj átesnie, és átalakulnia, formálódnia - hogy a végén egy egészséges, tapasztalt fiatal felnőtt váljon belőle.

Indexkép: Marco Wolff képe a Pixabay-en

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Láthatósági mellényben, csoportosan mennek iskolába reggelente a gyerekek Gödöllőn. A Pedibusz nevű kezdeményezést vezették be külföldi példák után - és rendkívül nagy sikere van. 
Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

1977 óta április 11-e a Parkinson-kór világnapja. Magyarországon a becslések szerint közel 20 ezer embert érint, a második leggyakoribb idegi károsodással járó betegség.
Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

A 21 éves lány két szívtranszplantáción is átesett, harmadik szíve pedig hétfő este feladta a harcot. A lány tudta, hogy csak hónapjai vannak hátra, ezért bakancslistát írt - a halála előtt több álma is valóra vált.
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
A szerkesztő ajánlja