SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Érettségi után szeretnék látni a sarki fényt a szobi gimisek - több mint 7 milliót kéne megkeresniük

Tóth Nikolett [cikkei] - 2024-02-29
A diákok most kilencedikesek, és 4 év alatt szeretnék összegyűjteni a pénzt, hogy elutazhassanak Izlandra. Adományt és szülői segítséget sem fogadnak el, munkával szeretnék előteremteni az útiköltségeket.

"Bármit elvégeznek a srácok: füvet nyírnak, szemetet szednek, pakolnak, ásnak, iratot rendeznek"

A szobi Szent László Gimnázium 9/A osztályos tanulóinak egy nem mindennapi osztálykirándulás az álma. Az érettségi után ugyanis szeretnének eljutni Izlandra, hogy láthassák a sarki fényt. 

Ez az előzetes számítások szerint 7,6 millió forintba fog kerülni. A húsz diák és az osztályfőnök azonban nagyon elszánt, és szeretnék összegyűjteni a pénzt - munkával. Sem szülői segítséget, sem adományokat nem fogadnak el, csakis munkával szeretnék előteremteni ezt az összeget. Történetükről a Blikk írt.
 


 

Békési Marcel Kristóf, a szobi középiskola történelem–fizika tanára egyébként korábban már részt vett hasonló utazáson, egy másik tanintézmény végzős diákjaival Marokkóba ment el. 

"A diákjaimnak meséltem arról a felejthetetlen élményről, s megkérdeztem őket, mi be tudnánk-e vállalni egy ilyet. Nagyon örültem az egyértelmű igennek, mert azt tapasztaltam, egy ilyen, éveken átnyúló projekt különleges módon tud közösséget kovácsolni a tanulókból" - fogalmazott a pedagógus. 

Ezt követően pedig szavaztak arról, hogy hova mennének szívesen - és a választás Izlandra esett. 

A tanár hozzátette, hogy a gyerekek munkával fogják megkeresni a pénzt: 

"Nem fogadunk el sem adományt, sem támogatást, ám bármit elvégeznek a srácok: füvet nyírnak, szemetet szednek, pakolnak, ásnak, iratot rendeznek. Ezer forintos órabér mellett 8000 munkaóra vezethet el a sarki fényig. Leginkább olyan munkát keresünk, amit a srácok együtt végezhetnek el, hogy ez is összekovácsolja őket."

A diákok elsősorban a lakhelyük közelében szeretnének munkát vállalni. 

A megbízók jelentkezését ezeken az elérhetőségeken várják.

Indexkép: Depositphotos.com

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

Éjszakai kéz- és lábzsibbadás? Ilyen okai lehetnek

Az éjszaka jelentkező végtagzsibbadás nagyon kellemetlen lehet, bár a legtöbb esetben egyszerű oka van, nevezetesen, hogy olyan pozícióban alszunk, ami elnyomja a kezünk vagy a lábunk vérkeringését. Ha azonban ez nem csak egyszer-egyszer fordul elő, és gyakran ébredünk zsibbadásra, érzéskiesésre, bizsergésre, fontos utánajárni a kiváltó oknak. Ebben a témában segített eligazodni dr. Para Szabolcs, a Fájdalomközpont - Prima Medica neurológusa.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja