SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Pszichológus elfogyott, logopédus nem is volt…

Mezei Csongor Andrea [cikkei] - 2022-12-02
A pedagógusmozgalom sodrában egyre több olyan szakember szólal meg, akik nem tanárok, pedagógusok, de szintén az oktatási rendszer részei.

Sándor Éva egy fővárosi, "menő kerületi" pedagógiai szakszolgálat vezető pszichológusa. Ő sem iskolában dolgozik, de a szakszolgálat része az oktatási rendszernek, így pszichológusként őt is pedagógus státuszban alkalmazzák, életpályamodellje megegyezik a pedagógusokéval. Két diploma, két nyelvvizsga, 19 év és magas szintű pszichológusi végzettsége mellett a nettó fizetése még mindig alig haladja meg a garantált bérminimumot. Mégsem a bére miatt tartott kétszer polgári elégedetlenségi napot, hiszen ő is, mint az egy pedagógustól "elvárható", rendelkezik egy "Informatikus Férjjel" - ők azok a háttértámogatók, akik révén az oktatási rendszer működni tud, akik munkaeszközök, képzések finanszírozása formájában kapcsolódnak a rendszerhez.
Pszichológus elfogyott, logopédus nem is volt…

Nem a fizetésemelésért, hanem annál valami sokkal többért küzd

– Hogy jutottál arra a döntésre, hogy polgári elégedetlenséggel tiltakozz? Drasztikusnak, mi több, veszélyesnek tűnik a választásod.

– Nemcsak az iskolákban és az óvodákban jelennek meg a rendszer problémái, hanem nálunk, a szakszolgálatban is. Ebben nem az a legszomorúbb, hogy mi, szakemberek sokszor lehetetlen körülmények között dolgozunk, hanem az, hogy a gyerekek nem kapják meg azt az ellátást, amire szükségük van.

A kollégáimmal egy szakmai kiállás formájában is szeretnénk a társadalom és az oktatásirányítás figyelmét felhívni arra, hogy a szakszolgálat működése is katasztrofális állapotban van. Az iskola- és óvodapszichológusok ugyancsak megfogalmazták az aggodalmaikat, amely ugyanerről szól.

Az egészségügy több képviselője is vészjósló képet festett a gyerekek pszichés ellátásáról (a témáról itt olvashatsz bővebben: Folyamatosan érkeznek a sürgősségi esetek, a gyerekek mentális állapota aggasztóan romlik), de a szociális szférában, a gyerekvédelemben is óriási a baj. Ez egy országos probléma, amelyben már az ország jövője a tét.

A szülőknek tudniuk kell, hogy az ő gyerekeik nem kapják meg azt, ami jár nekik, és nekik kell cselekedniük ahhoz, hogy a gyerekek érdekei ne sérüljenek. Nem elegendő az, hogy csak a pedagógusok, szakemberek szólalnak fel!

– Miből áll a munkád, hogyan telik egy munkanapod? Milyen jellemző helyzetekre keresel megoldásokat pedagógiai szakszolgálatosként?

– A munkám elég összetett: foglalkozom gyerekekkel, szülőkkel és pedagógusokkal pszichológusként, de a legfőbb feladatom az intézménypszichológusok munkájának szakmai koordinációja, a pályakezdők mentorálása, illetve az iskolák és óvodák támogatása a különféle prevenciós (megelőző) programokban, valamint az intézményi krízisek esetén a kerületben.

Az iskola- és óvodapszichológusok dolga – elméletben – a problémák megelőzése, az elakadások, nehézségek korai felismerése, és szükség esetén a gyerekek kivizsgálásához és ellátásához szükséges továbbirányítás megszervezése. Ehhez képest

országos szinten az a helyzet, hogy az iskolapszichológusok megelőző tevékenysége egyre inkább ellehetetlenül, nincs idő, kapacitás és lehetőség arra, hogy ezzel foglalkozzanak, hisz olyan mennyiségű krízisállapotban lévő gyerek van az iskolákban, hogy csak a tűzoltásra van lehetőség. Ha mégis adódik egy kis nyugalmasabb időszak, akkor pedig a pedagógusok brutális leterheltségébe ütköznek bele, pedig nélkülük nem tudnak hatékony munkát végezni.

– Ezért nem működnek az iskolai bullying programok sem?

– A bullyingről tudjuk, hogy alapvetően csak iskolai szintű programmal lehet kezelni, amely párhuzamosan futtatja a prevenciós (megelőzés) és az intervenciós (beavatkozás, kezelés) tevékenységeket. Ez azt jelenti, hogy a pedagógusoknak ebbe is többleterőfeszítést kellene belefektetni, ami a jelenlegi kizsigerelt állapotukban erőn felüli elvárás. Még akkor is, ha amúgy egyre többen érzékelik a problémát, és lenne bennük motiváció is a változtatásra.
 

bullying

Kép: Depositphotos.com


Ma Magyarországon ha egy pedagógus bullyingot vesz észre, és van kinek jeleznie – mondjuk iskolapszichológus vagy szociális munkás képében –, akkor jellemzően történik valamilyen beavatkozás, ami legjobb esetben is csak rövid távon eredményes, mert hiányzik mögüle a rendszerszintű program, ami hatékonnyá és tartóssá tehetné.

Amikor persze egy gyerek kiugrik az ablakon, vagy kést kap elő, mert megelégeli a bántalmazást, akkor mindenki szörnyülködik, de nem történik érdemi változás.

Az iskolaőrök egyáltalán nem oldották meg ezt a problémát, hamis biztonságérzetet adhat a jelenlétük, hiszen mögöttük sem áll ott a korábban említett rendszerszintű program.

– Ide kapcsolódik a civil szervezetek kitiltásának kérdése is?

– Igen. Nincs segítsége a pedagógusoknak, az iskolapszichológusoknak, teljesen magukra vannak maradva. Persze igyekeznek önerőből képzéseken részt venni, aztán azt bevinni az iskolájukba, de ez legtöbbször szélmalomharc. A súlyos leterheltség miatt nem tudnak úgy elterjedni és működni a programok, ahogy kellene: rendszerszinten.

– Pszichológusként mivel telnek a mindennapjaid?

– Legtöbbször az iskolapszichológusok keresnek meg különféle esetekkel. Gyakran önsértő, öngyilkossági gondolatokkal küzdő, nagyon rossz állapotú gyerekekkel találkoznak, akikkel kapcsolatban az a kérdésük, hogy hova tudnák minél gyorsabban továbbirányítani, hogy megfelelő ellátást kaphassanak.

De az a szomorú valóság, hogy egyszerűen nincs hova küldeni őket, mert ahol tudnának rajtuk segíteni, ott nincs kapacitás, ahol lenne kapacitás, ott nincs hozzájuk szükséges szaktudás, háttér. Erre az a megoldásunk, hogy megvárjuk, amíg a gyerek annyira rosszul lesz, hogy mentőt lehet hívni rá, mert akkor a kórház kénytelen azonnal felvenni őt. A köztes időt várólistán tölti valamely intézménynél, és az iskolapszichológus addig is próbálja felszínen tartani, hogy időben észrevegye, mikor kell mentőt hívni.

Persze azok a gyerekek, akik kikerülnek a pszichiátriáról, néhány nap múlva újra az iskolában vannak. A terápiás ellátást a szakszolgálatoknak kellene biztosítani, de ennyi pénzért csak pályakezdő, tapasztalatlan kollégák jelentkeznek, akik amint tudnak tovább is lépnek a magánszférába, hogy ne haljanak éhen.

Ennél fogva a súlyos állapotú, pszichiátriákról kikerült gyerekeket fiatal, terápiás ellátás végzésére jogosultsággal nem rendelkező kollégáknak kell ellátni, vagy ha már az ottani időpontok beteltek, akkor a hasonlóan, zömében pályakezdő iskolapszichológusokra maradnak az iskolákban, ahol sokszor még a feltételek sem adottak a megfelelő pszichológiai munkához, nemhogy a szakképzettség.

Azt is fontosnak tartom elmondani, hogy ezek a problémák már a Covid előtt is megvoltak, a járvány csak súlyosbította a helyzetet.

– Mit remélhetek szülőként a szakszolgálattól, ha azt látom, hogy a gyerekem mondjuk étvágytalan, elzárkózik, begubózik, rosszul alszik, lefogyott, esetleg vágásnyomok vannak rajta?

– Ha a szülő ezeket észreveszi, és segítséget szeretne kérni, az biztató. A szakszolgálatban kivizsgálják a gyermeket, és ott helyben meg is kapja a szükséges ellátást. Ez az optimális helyzet.

A realitás pedig az, hogy a tanév elején még van kapacitás, ami aztán szépen elfogy a tél elejére, vagy már csak a „lehetetlen időpontok” maradnak meg, amik iskola- és munkaidőre esnek. Az együttműködő szülőkkel azért könnyebb nekünk, mert megértik, hogy működik vagy éppen nem működik a rendszer, és egy kis segítséggel képesek megtalálni a lehetőségeket. Például megoldják, hogy délelőtt 10-re vagy 12-re elhozzák a gyereket.

Vagy a magánrendelés felé fordulnak, ami esetleg gyorsabb lehet, de ma már ezek is nagyon telítettek Budapesten. Ha súlyos az eset – a falcolást például nagyon komolyan kell venni -, akkor az egészségügy irányába irányítják, de ott biztos, hogy hosszú várólistára kerül a gyerek. Ez akár négy, öt, hat hónap is lehet.

Sajnos sokszor az a valóság, hogy a súlyos állapotú gyerek kezét csak az iskolapszichológus fogja. Ha válságosra fordul a helyzet, akkor az iskola vagy a család mentőt tud hívni. Nagyon nehéz helyzetek ezek, amely óriási terheket ró mindenkire.
 

depressziós kamasz

Kép: Depositphotos.com

– Az iskola ma már érzékeny arra, hogy a tanulási zavarokat vagy a pszichés elakadásokat időben észlelje és jelezze?

–  Nincs rálátásom országos szinten a helyzetre, de a saját tapasztalataim azt mutatják, hogy az eltelt évtizedekben nagyon sokat tanultak és tapasztaltak a pedagógusok a tanulási és pszichés elakadásokról, így sok mindent felismernek, viszonylag korán, akár már óvodáskorban. Ebből is fakad, hogy a pedagógiai szakszolgálatokra nagy nyomás nehezedik, mert hozzájuk küldik be kivizsgálásra és ellátásra a gyerekeket. Csak hát ekkora kapacitása nincs a rendszernek, így hiába a korai felismerés, ellátást nem kapnak a gyerekek, a lemaradásaikat pedig egész életükben görgetik maguk előtt.

– Ezért írtad azt, hogy a szűrővizsgálatoknak ebben a formában nincs értelme?

– Így van!

Ha a diákok mentális állapotát szűrnénk, a feltárt problémák mennyiségét nem bírná el a rendszer, összeomlana nemcsak az egészségügy, de a gyermekvédelem is. Ha láthatóvá tennénk a problémát, az is láthatóvá válna, hogy nem tudjuk kezelni. Az egyre súlyosbodó helyzetről sajnos nem lehet nyíltan beszélni, a vezetők arra vannak kényszerítve, hogy adminisztratív ügyeskedésekkel fedjék el a problémákat, hogy a törvényeket be tudják tartani és ne legyenek támadhatóak. Ennek azonban a gyerekek, sőt Magyarország lesz a kárvallottja.

– Erre mondod, hogy a papírt igazítjuk a valósághoz?

– Igen. Azt látom, hogy nagyon nem könnyű ma vezetőnek lenni az oktatási rendszerben. Be vannak szorítva a törvény és a valós igények közé, így jönnek létre ezek a kényszermegoldások.

– Mit csináltok mondjuk akkor, ha egy gyereknek evészavara van, és nektek nincs szakemberetek terápiára?

– Az étkezési zavarok ellátása nem a szakszolgálatok kompetencia körébe tartozik. Őket az egészségügy felé kell tovább irányítani. Ott persze beleütköznek a korábban is említett kapacitás problémákba. Van olyan anorexiás fiatal, akit pályakezdő iskolapszichológus tart már másfél éve...

– A szülő hozzájut ahhoz az információhoz, hogy neki például egy evészavarral foglalkozó terapeutát kellene keresni saját pénzből, ha szeretné, hogy a gyerek haladjon?

– Igen, ezt az iskolapszichológusok vagy a szakszolgálatokban dolgozó pszichológusok is elmondják. Az állami ellátásban annyira szűkösek a lehetőségek, hogy muszáj a magánszektor nyújtotta lehetőségekkel is számolni.

Sok múlik azon, hogy a szülő mennyire jogtudatos, és mennyire tudja érvényesíteni a gyerek érdekeit. De azt tapasztalom, hogy a családok inkább fizetnek, minthogy kiharcolják a nekik járó ellátást. Érthető, ez egy nagyon kemény harc lenne a teljes állami gépezettel szemben. Ezért mindenki csak csendben tűr és fizeti a magánellátást, ha tudja.

– Mennyire érzed azt, hogy a te munkád egy jó dolog része, hogy amihez a tudásodat adod, az egy működő rendszer?

– Sokat beszéltem az egyre nagyobb számban jelentkező problémákról. De azért vannak olyan családok, akiknek pont mi tudunk segíteni. Így nekem is vannak sikerélményeim. Csak hát ők azok, akiket a krízisben lévő esetek növekvő mennyisége egyre inkább kiszorít.

Az én munkaköröm speciális, mert elsősorban az iskola- és óvodapszichológusok szakmai munkájának segítése a feladatom, illetve rajtuk keresztül az iskolákkal és az óvodákkal is dolgozom. Az elmúlt években minden egyes tanév valamilyen krízissel indult valamelyik iskolában. Az a személyes élményem, hogy eltűntek a nyugis tanév eleji időszakok. Már augusztusban-szeptemberben sem tudunk foglalkozni a prevenciós programokkal, a tervek sokszor már az első hetekben romba dőlnek. Ebben persze benne vannak a napjaink társadalmi krízisei is. Az egyes esetek tehát lehetnek sikeresek, de ez inkább a rendszer ellenére valósul meg.

- Arra is utaltál a posztodban, hogy sok a viselkedési probléma is az iskolákban és az óvodákban.

– Valóban, és ezzel is nagyon sokat küszködik az oktatási rendszer egésze. A rugalmatlan magyar oktatási rendszer képtelen igazodni a speciális szükségletekre. Ezért a problémák nagyon el tudnak fajulni a pedagógus és a gyerek, illetve a szülei között, sőt, akár a szülői közösségen belül is.

Sokszor hívnak minket ilyen súlyos krízishelyzetig fokozódó ellentétekhez. Helyileg meg is próbálunk segíteni, de újra meg újra ugyanabba futunk bele: az oktatási rendszer annyira kapacitáshiányos, hogy amikor egy súlyos viselkedészavar rendezésére teszünk javaslatot, sőt, ki is dolgozzuk a beavatkozási tervet, segítünk ott helyben, a pedagógusnak nincs rá se ideje, se ereje, hogy végigvigye a maga részét. Még akkor sem, amikor pontosan érzi, hogy ez az ő érdeke is.

– Ilyen megoldás lehetne például az iskolai „nyugiszoba” kialakítása?

– Sok gyereknek lenne szüksége rá, hogy a túlingerelt állapotból vissza tudjon jönni, le tudjon nyugodni. De nincs hely rá, nincs szakember, aki fogadja az oda érkező zaklatott gyereket. Ez egy egyszerű megoldás lehetne, sokaknak segítene, de eddig egyetlen egy iskolában vagy óvodában sem tudták kivitelezni. De sok hasonló, a gyerekek szükségletére építő megoldás marad elérhetetlen álom. És szenved tovább a gyerek, a pedagógus, az osztálytársak, a teljes szülői gárda. Szomorú vagyok amiatt, hogy nem tudnak az ötletek megvalósulni. Úgy ki lett zsigerelve a rendszer, hogy ide már a fizetésemelés is kevés.

– Úgy érzed, nem tudtok érdemi segítséget nyújtani?

– Mivel a fent felsorolt problémák nagy részét a rosszul működő rendszerek termelik ki, ezért

egyetlen egy valódi megoldás van, ez pedig az oktatási rendszer, az egészségügy és a szociális szféra teljes reformja. Össze kell hangolni ezeket a területeket a gyerekeink és a jövőnk érdekében. Ha ez nem történik meg, akkor nem nézünk túl fényes jövő elé. Abban hiszek, hogy a legnagyobb erő a szülők kezében van, hiszen sokan vannak, közös a céljuk és a szeretet az, ami hajtja őket.

Interjúalanyom, Éva nemrég a Facebook-on adott hangot véleményének:

Indexkép: Depositphotos.com

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)
A szerkesztő ajánlja