SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Digitális nevelés: internet kütyük, játékok - Nyereményjáték!

Tóth Dániel [cikkei] - 2022-03-31
A digitális világ ma már mindent áthat. Kutató, majd gyakorló pszichológusként is azt láttam, hogy szinte nincs olyan család, ahol a digitális világ ne okozna valami gondot, ne lenne konfliktusforrás.

 

Mik a leggyakoribb problémák?

Még az általában egy generációba tartozó szülők között is gyakran konfliktus forrás a digi világ, mert apu mondjuk meccset nézne, míg anyu híradót, a férfi inkább valami háborús, szörnyes, szuperhősös alkotást, míg a nő ne adj isten valami romantikusat. Vagy az egyik fél urambocsá' beszélgetni szeretne, míg a másik csak videojátékokkal játszana. Vagy vegyük csak a klasszikus szabad-e az együtt töltött idő alatt, mondjuk vacsora asztalnál pötyögni, „mehet-e együttlét közben a tv a háttérben” kérdéskört. Csak a szülők szintjén ezernyi konfliktus forrása, és ha a családot nem találja be egy drámai hekker, troll, adathalász, internetes zaklató, stb, akkor is ott a függőség veszélye, legyen szó sorozatokról, videójátékokról, vagy másról. Gyakran keresnek meg szülők olyan kijelentésekkel, hogy „kezelhetetlen a gyerek”, nem tudják elvenni tőle a játékot, a kütyüt, semmi se érdekli, már nem tudnak vele mit kezdeni, elkezdtek leromlani a jegyei, stb. Ez az a pont, amikor már rászánják magukat, hogy szakembertől kérjenek segítséget, de ezt megelőzően is sok a fölösleges fejfájás, veszekedés, amit könnyen meg lehetne előzni. Bármerre jártam munkám során, azt láttam, hogy a technológia vájta generációs szakadéknak hála szülők és gyerekeik nem nagyon értenek szót egymással, főleg ha digi dolgokról van szó. Mennyit kütyüzhet a gyerek? Jó dolog, vagy káros-e a videojáték? Mikor kapjon saját telefont a gyerek? És még sorolhatnánk...


Tiltsam vagy engedjem?

A szülők nagy része a két véglet egyikéhez húz. Vagy tiltani próbálja foggal körömmel a kütyüzést, ami lássuk be, ha ki is tart az iskoláig, utána már nem megy sokáig. A másik csoport pedig szinte teljesen korlátlan szabadságot ad a gyermekének, arra hivatkozva, hogy ne maradjon le, vagy ne érje hátrányos megkülönböztetés az iskolában, stb. Ironikus módon a helyes megoldás valahol a kettő között van. Fontosak a keretek, de fontos az is, hogy a gyermek megismerje megértse ezt a világot, úgymond felkészítsük rá, a benne rejlő lehetőségekre és veszélyekre egyaránt. Pont úgy, mint régen a természeti népeknél megtanították a gyerekeket, hogy lehet túlélni a vadonban. Hogy lehet megkülönböztetni a táplálót a mérgező bogyótól, hogy lehet messziről csíkjáról észrevenni egy ragadozót, mit kell tenni ha megsérült, stb. Ma a digitális világ dzsungelében valami hasonlóra van szükség, a legfontosabb pedig, hogy ott ne hagyjuk magukra a gyerekeket, különben annak farkastörvényei szerint elmauglisodnak. Persze régen sokkal könnyebb volt, hiszen a bogyók, és ragadozók természete évszázadokon át nem változott. Ma pedig nem lehet a digitális világra egészséges gyereket nevelni azzal a repertoárral, amivel minket neveltek.


Mit érdemes tenni?

Az egyik legfontosabb első lépés belátni, hogy le vagyunk maradva. Időnként bizony energiát kell fordítani arra, hogy felzárkózzunk, művelődjünk a digi dolgokkal kapcsolatban. Hasonlóképpen fontos, hogy tisztában legyünk a sorozatok, social média, videojátékok világával, mint az online viselkedési etikett, vagy internetbiztonság alapelveivel, esetleg a trollkodás, sexting, fomo, lootbox, phubbing, szelfitisz jelenségeivel. Ezzel párhuzamosan hasonlóan fontos, hogy tudatosítsuk a saját digitális szokásainkat. Mivel, mennyi időt és miért töltök? És végül, de nem utolsó sorban, őszintén végiggondolni magunkban, és elbeszélgetni párunkkal és gyerekünkkel arról, hogy min kell változtatni, ezt követően pedig felállítanunk egy egészséges keretrendszert, úgymond digitális házirendet. Ez jót fog tenni közérzetünknek, egészségünknek és nem utolsó sorban rengeteg időnk is fel fog szabadulni, ahogy leszámolunk a korábbi káros szokásokkal, a céltalan netezéstől, a sorozatdömpingen át a véget nem érő veszekedésekig.


Soknak hangzik?

Általánosnak mondható, hogy ma a legtöbb szülő elveszetten áll a digi dolgokkal szemben, ahogy az is teljesen természetes, hogy a változás, változtatás nem megy egyik pillanatról a másikra, arról nem is beszélve, hogy míg magunkat megváltoztatni csak nehéz, a másik embert szinte lehetetlen. Ezért nagyon fontos a türelem. Legyünk türelmesek önmagunkkal, és ne várjuk magunktól a lehetetlent. Helyette kérjünk segítséget. Ha fáj a fogunk, nem fogjuk számkivetett Tom Hanksként egy kővel kiütni, hanem fogorvoshoz fordulunk. Ha meghibásodik a laptopunk, nem állunk neki otthon nyomtatott áramkört szerelni, hanem szervízbe visszük. A digitális világ pedig nem kevésbé összetett, sőt. Közel 15 éve barangolok ebben a rengetegben kutatva, tanulmányozva azt és mai napig újra meg újra lenyűgöz sokszínű komplexitása. Ezért kezdtem Pszichológus Pasi alkotó néven ismeretterjesztő cikkek, videók készítésébe, iskolákban, egyetemeken előadások tartásába, és végül, de nem utolsó sorban könyvírásba, hogy összeszedjem eddigi tapasztalataimat, hogy egy érthető, áttekinthető útikalauzt adjak a mai szülők kezébe ehhez a veszélyekben és csodákban gazdag világhoz.

digitális nevelés e-book

https://pszichologuspasi.hu/digitalis-neveles-konyv/

Remélem sokaknak hasznára válik majd a Digitális Nevelés: Útikalauz az internet, videójátékok és okoskütyük útvesztőjéhez című kétkötetes könyvem, ezért ebből megjelenése apropóján bármelyik neveléssel foglalkozó intézmény, óvoda-iskola vezetőségének szívesen küldök egy ajándék ebookot, csak vegyék fel velem a kapcsolatot.

 

NYEREMÉNYJÁTÉK!

Válaszolj helyesen az alábbi egyszerű kérdésekre április 10. éjfélig és a helyes választ beküldők között kisorsolunk 3 ebook és 1 nyomtatott példányt  (1+2. kötet) a Digitális Nevelés: Útikalauz az internet, videójátékok és okoskütyük útvesztőjéhez című kétkötetes könyvből.

Sorsolás: 2022. április 11.

A nyerteseket e-mailben értesítjük.

Nyitóképhez használt háttér: Anlomaja27 képe a Pixabay -en.

Tóth Dániel


Tóth Dániel
Digi pszichológus, digitális nevelés szakértő

Elérhetőségeim:
Telefon: 06-30/643-40-80
E-mail: tothdaniel01@gmail.com
Honlap: https://pszichologuspasi.hu/
YouTube csatorna: https://www.youtube.com/channel/UCIZ13RDvj3PFpeOYgM99trQ
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja