SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Játék a fotókkal

Zettisch László [cikkei] - 2021-03-10
A "Töltheti-e hasznosan is idejét egy gyermek a világhálón, ha már arról letiltani úgysem lehet?" cikksorozat harmadik részében pár szóban leírom mit is jelent a digitális fotók számítógépes retusálása, szerkesztése.

A legtöbb gyermek szeret fotózni. Erre ma már leginkább a telefont használják. Több képet aztán szinte azonnal, vagy némi effekttel ellátva töltenek is fel a közösségi portálra. Az effekt már fotómanipulálás, mégsem kell megijedni tőle. Ezek a kis telefonos alkalmazások a játékra valóban jók, de:

  • gyenge minőségűek,
  • a kreativitást erősen korlátozzák, mivel kész effektekről van szó,
  • nem késztetik minimális tanulásra sem felhasználóikat.

Ha egy gyermeknek csak piciny művészi hajlama is van, a fényképezőgépével (telefonjával is) és számítógépével csodálatos dolgokra lehet képes. Nem fogom bemutatni a Photoshop programot, sőt egyetlen másik programot sem, mindössze felhívom rá a figyelmet, hogy a számítógépes fotó manipulálás is lehet egy alkotási folyamat és kezdetnek nem kellenek hozzá fizetős programok. (Egy ingyenes programot azért meg kell említenem: GIMP. Tud magyarul és nemcsak fotókat lehet vele szerkeszteni.)

 

Fénykép minőségének javítása

Egy olcsóbb fényképezőgép, vagy pláne egy telefon, nem képes igazán szép fényképeket készíteni. Ezen képeket a viszonylag jó felbontásnak is köszönhetően viszont látványosabbá varázsolhatjuk. Már a képnéző, rendező szoftverek is képesek az alapvető javításokra: fényerő, kontraszt, színtelítettség (élsimítás, képzaj eltüntetése). Már az is érdekes feladat lehet egy gyermek számára, ha a család régi fotó alapú képeit beszkennelve azokat kicsit javítgathatja (persze a másolatokat).

 

Több fotó összeillesztése

Kontrasztos képek esetében már a szoftverek is képesek egy adott tárgyat, személyt kivágni a képből (alapesetben elvenni vagy kicserélni a hátteret). Az ügyesebbek már próbálkozhatnak azzal, hogy eleve zöld háttér előtt fotóznak, majd a képről elveszik a zöld színt (átlátszóvá teszik). A profibbaknak már jobb szoftver szükséges, olyan mely nemcsak „kivágni” képes, de pixelenként is enged szerkeszteni (Adobe, Corel)

Rózsa montázs

 

Színek

A digitális megjelenítéshez RGB képeket használunk, azaz a színek a vörös, zöld és kék fény különböző mértékű keverésével állnak össze. Egy fotón ezen három alapszín változtatásával (általában csúszkákkal) bármilyen színhatást elérhetünk.

 

Játék egyetlen képpel

Ahhoz, hogy érdekes alkotás jöjjön létre egyetlen kép több verzióját is összerakhatjuk.  

Rózsa fény

 

Fontos

Bár a szoftverek esetében fotómanipulációról beszélünk, a cél (és a művészet célja) nem a manipuláció, hanem az önkifejezés. Az alkotó kreativitása az alap, a fényképezőgép és a szoftverek csak eszközök, melyek segítenek.

Sok művész alkot fényképezőgéppel és számítógéppel. Erik Johansson nevére érdemes rákeresni. Alkotásai nemcsak szépek, de technikásak, ötletesek, sokszor elgondolkoztatóak.

Természetesen segítek azoknak akik hozzám fordulnak képszerkesztés ügyben, de az Interneten is sok segítség található. (A Gimp szoftverhez például felhasználói útmutatók, oktatási anyagok.)

A cikksorozat további részei:

Töltheti-e hasznosan is idejét egy gyermek a világhálón, ha már arról letiltani úgysem lehet?
Legyen gyermekünknek saját weboldala?

Zettisch László


Zettisch László
Informatikai tanácsadó - programozás és kommunikáció a neten

Elérhetőségeim:
Email: z.laszlo@onmediaweb.eu
Honlap: onmediaweb.eu/

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja