SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

A szülő nem szórakoztató személyzet - ezeket vessük be, ha épp nincs időnk a kicsire

Németh Noémi [cikkei] - 2023-08-11
 [X]

Mivel kössük le a gyermekünket, ha éppen nem tudunk vele játszani - mert más dolgunk van, mert muszáj egy kicsit pihennünk, mert épp vezetünk? Ne érezd magad rossz szülőnek, ha néha nemet mondasz a közös játékra - vesd be inkább a következő praktikák valamelyikét!

 

Hagyjuk néha unatkozni a gyereket!

Egy kisgyereket lekötni reggeltől estig hatalmas kihívás elé állítja a szülőket, nagyszülőket - neki ugyanis jóval több energiája van, mint nekünk. Ráadásul felnőttként számtalan más dolgunk is lenne, az ebéd sajnos nem főzi meg magát, amíg mi játszunk. 

Egyre több szakértő hangsúlyozza azonban, hogy nem is kell egész álló nap szórakoztatnunk a gyermekünket, és pláne nem kell rossz szülőnek tartanunk magunkat, ha nem tudunk a nap 24 órájában készenlétben állni egy kis játékra. 

Az unalom hasznos is lehet, ugyanis kreativitásra ösztönzi a gyereket, rákényszerül, hogy egyedül is elboldoguljon és megoldja a váratlan, szokatlan helyzeteket - eközben az önállósága is fejlődik, ami nagyon nagy előnyére válhat a későbbiekben is.

Egyre több szülő követi ezt az irányzatot, azaz időről időre egyedül hagyja játszani gyermekét - van, aki tudatosan, más pedig azért, mert már egyszerűen nincs energiája vagy lehetősége szünet nélkül foglalkoztatni a kicsit. Néha az az egészséges, ha egy kicsit leválunk a gyermekünkről - persze ez nem azt jelenti, hogy magára hagynánk (sose hagyjuk felügyelet nélkül gyermekünket!).

„Sok gyermek, sőt a legtöbb gyermek megsínyli, ha a szülei túlzottan törődnek vele. (…) Meggyőződésem, hogy a gyermeknek az a legjobb, amit talán így tudnék meghatározni: ha mindkét szülő egészségesen elhanyagolja. Ez sokgyermekes, kispénzű családok esetében eléggé gyakori és természetes. Az ilyen családokban a gyermekek szabadok, mert az anyának egyszerűen nincs ideje folyton csak velük foglalkozni. A gyermekek tisztában vannak azzal, hogy anyjuk szereti őket, de nem szenvednek a szeretet túlzott megnyilvánulásaitól" - írta Agatha Christie az Öt Kismalac című könyvében.

Mutatjuk, mivel köthetjük le a gyerekek figyelmét úgy, hogy mellette mi is végezhetjük a feladatainkat, vagy akár pihenhetünk is egy kicsit - mert bizony az utóbbihoz és jogunk van, és szükségünk is van rá.

Gyermeked életkorát és képességeit szem előtt tartva dönts arról, mit játszhat egyedül is, és soha ne hagyd teljesen felügyelet nélkül - a következő ötletek azonban segíthetnek, abban, hogy egyedül is elmélyedjen valamiben:
 

Milyen játékokat játsszon egyedül?


1. Hangos mese

A legjobb választás a hangos mese, mely megnyugtatja a gyermeket. Mesehallgatás közben hihetetlen intenzív belső munka kezdődik meg, fejlődik a fantáziája, oldódnak a szorongásai, szárnyal a fantáziája, miközben elképzeli a hallottakat.

A rajzfilmek ezzel szemben sok esetben épp az ellenkező hatást érik el, és idegessé teszik a kicsit - akinek így a fajzfilm végén azonnal szüksége lesz a szülői figyelemre és megnyugtatásra.

Skoda vadiúj hangos mese sorozatot készített Kodi Kalandok címmel, folyamatosan frissülő részekkel várnak a Youtube-on.  Mutasd meg gyermekednek!
 


2. Szerepjáték

Nem csak párban lehet érdekes a szerepjáték: bújhat például a gyermek az orvos szerepébe, a páciense pedig lehet a kedvenc plüssállata. Ez egy nagyon hasznos és izgalmas játékforma, mely kulcsfontosságú lehet gyermekünk egészséges fejlődése szempontjából. Sőt: bajt is jelezhet, ha kimarad a kicsi életéből ez a tevékenység.


3. Rajzolós mondókák

Mondókázni jó, rajzolni szinten minden gyerek szeret - a kettőt összekötve pedig különleges élményben lehet része! Ráadásul hosszú időre lekötheti a figyelmét az új játék: ha egyedül is el tudja olvasni a mondókákat, akkor magában is elszórakozhat vele.

Mutatunk néhány rajzolós mondókát, amiket imádni fog: 15 rajzolós mondóka - így fejlesztheted játékosan a kicsi kézügyességét!


4. Nyelvtörők

Ha már tud olvasni a kicsi, mutass neki néhány nyelvtörőt: ezeket olvasgatva fejlődik az artikulációja és az olvasási képességei, a szórakozásról pedig a nagy nevetések gondoskodnak majd, amikre nem kell sokat várni a nyelvtörőknek és a bakiknak köszönhetően.

Itt találsz néhányat:

 

5. Origami

Leírások, képek és videók segítségével szinte bármit meg lehet hajtogatni. Mutatunk néhány szuper ötletet, ami hosszú időre lekötheti a gyermeket: Origami ötletek: Így foglald le a gyereket játékosan a nyári szünetben


6. Alkotás kagylókból

A legtöbb családban megtalálható (valahol...) egy doboz, tele olyan kagylókkal, amiket a kicsi gyűjtött valamelyik nyaralás során. Érdemes ezekből valamilyen emléket készíteni, hogy ne csak porfogóként legyenek jelen a lakásban: ráragaszthatjuk a kagylókat például egy tengerpartot ábrázoló gyerekrajzra, egy papírdobozra, ékszert készíthetünk belőle (pl. só-liszt-gyurmába nyomva), stb.

A nyaraláshoz hazahozott lapos kövekre is lehet színes mintákat festeni, ezekből pedig később (szülői segítséggel és jó erős ragasztóval, valamint mágnessel) akár hűtőmágnes is készülhet.


7. "Falfestés"

Fedd be az egyik üresen álló falat egy vastagabb papírral, és hagyd, hogy kiélje rajta a kicsi a művészi hajlamait! Nagy élmény lesz a kicsi, A4-es papír helyett a "falra" festeni, rajzolni.


8. Naplóírás

Egy gondosan megőrzött gyereknapló felbecsülhetetlen kincs lesz néhány évtized múlva: különleges élmény kamaszként vagy felnőttként visszaolvasni saját, gyermeki gondolatainkat, amikre már nem is emlékszünk.

Biztasd gyermeked minél gyakrabban a naplóírásra, amibe rajzolhat, festhet és matricázhat is bátran!


9. Gyöngyfűzés, kézműveskedés vasalható gyöngyökből

Gyöngyfűzés közben edződik a türelem, fejlődik kézügyesség és kreativitás is. Ugyanez igaz a vasalható gyöngyökre is, melyekből rengeteg féle kedves tárgyat készíthet a gyerek: például pohár- vagy tányéralátétet.


10. Bunkerépítés

A bunker sokkal több párnáknál és pokrócoknál: elképesztő mértékben fejlődik gyermekünk, miközben bunkert épít! Ez a kis zug, amit ő maga épít: menedék, a fantázia, az álmok, játékok színtere, ahol nagy szükség van a gyakorlati tervezésre, kudarctűrésre, esetleg újratervezésre is. 

Indexkép: Depositphotos.com

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Három gyerek tűnt el Szigetszentmiklósról

A szigetszentmiklósi rendőrök a lakosság segítségét kérik három gyermek eltűnésének felkutatásában.

Mennyi az ideális vércukorszint?

A magas vércukorszint tünetei mindenkinél egyedi kombinációban jelentkezhetnek, sokszor azonban évekig nem okoznak semmiféle panaszt. Azért is van óriási jelentősége a rendszeresen végzett szűrővizsgálatoknak, hogy még idejében tetten érhessük a cukorbetegséget megelőző állapotot, és megfelelő prevenciós beavatkozással meggátolhassuk a súlyosabb szövődmények kialakulását - magyarázza dr. Porochnavecz Marietta, a Cukorbetegközpont diabetológusa, aki az ideális vércukorszint-értékekkel kapcsolatos tudnivalókat osztotta meg velünk.

"Ez egy csoda, hogy ő itt van" - Gryllus Dorka nem számított rá és észre sem vette, hogy 47 évesen újra babát vár

Gryllus Dorka, a népszerű színésznő őszintén mesélt családi életéről és váratlan terhességéről Kadarkai Endre "Nőszintén" című műsorában. A most 52 éves színésznő elárulta, hogy 47 évesen, amikor már lemondott a gyermekvállalás lehetőségéről, hatalmas meglepetésként érte, hogy ismét babát vár.

Tragédia Tatabányán: öngyilkos lett egy általános iskolás diák

A rendőrség közigazgatási eljárás keretében nyomozást indított az ügy kivizsgálása érdekében.

Mi történik? Több mint 120 iskolában van bombariadó az országban

Csütörtök reggel bombariadókat jelentettek több budapesti és később vidéki iskolából is, miután fenyegető e-maileket kaptak az intézmények. Az érintett iskolák között vannak csepeli, óbudai és újpesti intézmények, valamint a XVII. kerületi Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Gimnázium, illetve a Zrínyi Miklós Általános Iskola is.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja