SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Mesekötény, varázskötény

Molnárné Papp Éva [cikkei] - 2016-11-25
Komplex hatása abban rejlik, hogy sokféle képességet fejleszt, annak is, aki nézi és annak is, aki játssza. Főként a gyermekek pszichés problémáinak megoldásában bír nagy jelentőséggel, felmérhetetlen hatása van az oktatásban, nevelésben.

Napjainkban a médiumok világa elnyomja a kreativitást és hozzájárul a gyermeki fantázia elszürküléséhez. Nehéz a gyermekek érdeklődését felkelteni, fenntartani. Egyre több beszédhibával küzdő kisgyermek kerül be az óvodába.

A kis-középső csoportomra jellemző, hogy nagyon szeretik a meséket, nem csak hallgatni, hanem spontán módon elő is adni azokat. A bábjáték színes világa örömérzetet, vidámságot kelt a gyermeki lélekben, s ez a gyermekek beszédét is színesebbé teszi. A bábokkal történő mesedramatizálás, verselés, énekelgetés kiemelkedően fejleszti a gyermek beszédkészségét, valamint segít az egymás közti kapcsolatok kialakításában.

Fontosnak tartom, hogy a mese illeszkedjen a csoportomba járó gyermekek életkorához, érdeklődéséhez. Úgy tapasztaltam, hogy a gyerekek is jobban átélik a mesét, ha nem csupán elmeséljük, hanem interaktívvá is tesszük. A mesekötény segítségével a mesélést összekapcsolják a bábozással, a mese szereplői és világa megelevenedik előttük, mindenki számára nyitottá és bekapcsolódhatóvá válik a történet.

Egyszínű kötényre elkészítettem a Szállást kérő róka című mese helyszíneit és szereplőit. A figurák tépőzárral rögzíthetők, így könnyen hozzáférhetnek a gyermekek is. Másnap vittem az óvodába. Azonnal észrevették a kíváncsiskodó gyerekek, hogy valami új van rajtam. És én meséltem. Letelepedtünk a mesesarokba, ahol érdeklődve figyelték a mesét. A gyerekek segítettek énekelni, mutogatni. Később ki is próbálták, nagyon tetszett nekik, alig akarták abba hagyni a mesélést. 

A meseköténnyel való mesélés, a gyermekek mindennapjait átszövi, kreatívan használják. Fejleszti szókincsüket, fantáziavilágukat, memóriájukat, formálja az esztétikai érzéküket és erkölcsi énképüket.
A mesekötény nem csak a mese helyszíne, hanem maguk a szereplők és a történet is megelevenedik rajta. Komplex hatása abban rejlik, hogy sokféle képességet fejleszt, annak is, aki nézi és annak is, aki játssza. Főként a gyermekek pszichés problémáinak megoldásában bír nagy jelentőséggel, felmérhetetlen hatása van az oktatásban, nevelésben.
A mese kötény nemcsak az ép gyermekeknek ad különleges élményt, hanem a fogyatékossággal élő gyermekeknek is. Továbbá alkalmas a speciális nevelési szükségletű gyermekek fejlesztésére, nevelésére. 


 

A „Keressük a Legkreatívabb óvónőt” pályázatra beérkezett cikk.

LEGOLVASOTTABB

A petesejt titkos választása: nem a leggyorsabb spermium nyer

A fogantatásról él az a kép a köztudatban, hogy olyan, mint egy verseny, ahol a leggyorsabb spermium ér célba, miközben a petesejt passzívan várja a győztest. A Stockholmi Egyetem kutatásai azonban azt mutatják, hogy a valóság ennél jóval összetettebb és érdekesebb. Lehet, hogy mindig a nő dönt?

Ezt mondta a rendőrség Egressy Mátyás eltűnésével kapcsolatban

Még most is nagy erőkkel keresik Egressy Mátyást, azt a 18 éves fiút, aki január 17-én éjjel egy 5. kerületi szórakozóhelyről indult el, de nem érkezett haza a 11. kerületi otthonába.

Jó hír jött a tavaszi szünetről: hosszabb pihenő vár a diákokra a 2025/2026-os tanévben

Hivatalossá vált a 2025/2026-os tanév rendje, és a naptár több ponton is kedvező meglepetést tartogat. A tavaszi szünet a megszokottnál hosszabb lesz, az érettségi időpontjai is ismertté váltak, így diákok, szülők és pedagógusok egyaránt előre tervezhetnek a sűrűbb hónapok előtt.

Sok édesanyát jobban stresszel a férje, mint a gyerekeik

Elsőre viccnek hangzik, mégis rengetegen magukra ismernek benne: egy amerikai felmérés szerint sok anya nagyobb stresszt él meg a párkapcsolatában, mint a gyereknevelés során. A téma újra felkapott lett a közösségi médiában, miután az Amazing Science Facts Facebook-oldalán előkerült a kérdés, és a kommentelők pillanatok alatt ráéreztek arra, miről is van szó valójában.

Nyilatkozott Matyi családja: valószínűleg ő zuhant a Dunába a Lánchídról

Újabb információkat közöltek a szombat hajnalban eltűnt 18 éves fiúról.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja