SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Szilvaízkészítés az óvodában

Szabó Enikő [cikkei] - 2016-11-19
Óvodai nevelésünk egyik célja, a hagyomány ápolása, és megismertetni óvodásainkkal régi szokásainkat. Jelen esetben a gyermekek megismerkednek a szilvaíz készítés hagyományával, hogy gazdagítsák ismereteiket. Immár harmadik éve szilvaízfőzéssel próbálkozunk, a gyerekek és a szülők nagy nagy örömére.

Óvodai nevelésünk egyik célja, a hagyomány ápolása, és megismertetni óvodásainkkal régi szokásainkat. Jelen esetben a gyermekek megismerkednek a szilvaíz készítés hagyományával, hogy gazdagítsák ismereteiket. Immár harmadik éve szilvaízfőzéssel próbálkozunk, a gyerekek és a szülők nagy nagy örömére.

Először 2014 őszén próbáltuk ki szilvaízfőzést, a marosvásárhelyi 6-os számú Napközi otthon udvarán. Előző nap ellátogatunk a piacra, ahol beszereztük a szilvaízhez szükséges gyümölcsöt. Megismerkedtünk a szilvaíz készítéséhez használt munkaeszközökkel: rézüst, kavarófa, szilvaíztörő fazék, veder, tüzelőfa. Első évben, hogy igazán jól sikerüljön a szilvaízünk, faluról hívtunk egy nénit, aki bemutatta a munkaeszközöket és a munka menetét. Megbeszéltük, mit mire használunk. Megépítette a néni a katlant. Az egész napos program során az óvodások szilvát mostak, pucoltak, kóstoltak, amiben néhány szülő is besegített. A megtisztított szilvát belehelyeztük az üstbe. A munkafolyamat egy része délelőtt történt, és amíg a gyerekek pihentek, addig készült a szilvaíz. Délután jelen voltunk a szilvaíz „áttörésén”. A Csodaország csoport gyermekei a „munka” után a szülőket közös kóstolásra várták, ahol közösen fogyasztottuk el az elkészített szilvaízet és minden gyerek hazavitt egy kis üveggel. Népdalokat énekeltünk, és a gyerekekkel népi gyermekjátékokat mutattunk be a szülőknek. Egy kisfiú a délelőtti eseményeket így mesélte el az édesanyjának: „egy öreg néni kavarta és kavarta a szilva ízet egész nap”. Az öreg néninek meg volt a varázsa, aki türelmesen válaszolt a gyerekek kérdéseire. A következő évtől az öreg néni helyét átvette az óvónő.

Visszajelzések a szülők részéről:

  • „ Minden eredeti ....”
  • „Nagyon ügyesek és aranyosak! Ügyes óvó néni, ügyes gyerekek!”
  • „Nagy élmény volt! Köszönjük!”
  • „Nagyon jó, biztos szép emlék, élmény marad. Köszönjük.”
  • „Jó szilva + ügyes gyerekek = JÓ LEKVÁR  (persze ne hagyjuk ki mamát se, aki végig kavarta) Köszönjük”

Sok szülőben megelevenedett a gyermekkori emlék. Mindenki számára nagy élmény volt. A szülők kérésre minden évben szilva ízet készítünk az óvoda udvarán. Immár harmadik éve. 

 


A „Keressük a Legkreatívabb óvónőt” pályázatra beérkezett cikk.


 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

5 étel, ami pajzsmirigy-alulműködést okozhat

Sok olyan növényi élelmiszert ismerünk, amelyet egészségesnek tartunk, de kockázatos molekulákat tartalmaz, amelyek felboríthatják a hormonális és anyagcsere-egyensúlyt. A pajzsmirigyhormon kritikus fontosságú a szervezet szinte minden sejtjének anyagcseréjéhez, és kritikus fontosságú az agy megfelelő fejlődéséhez a korai életben. Azoknál az embereknél, akik nem jutnak elegendő fehérjéhez vagy jódhoz az étrendjükben, nagy a golyva kialakulásának kockázata.

Egy sima megfázásnak hitték – kórház lett a vége a babánál: itt az RSV

Az RSV gyorsan és könnyen terjed, eleinte enyhének tűnő tünetekkel jelentkezik, ám néhány nap alatt súlyos légzési nehézségekhez, tüdőgyulladáshoz vagy akár bronchiolitishez is vezethet - és gyakran pont akkor súlyosbodik, amikor a szülő már megnyugodna, hogy "csak egy kis nátha volt"

Szülinapja után maradt árva a négyéves kislány: szüleire a fürdőkádban találtak rá

Brazíliában, São José városában egy négyéves kislány árván maradt: szülei közvetlenül születésnapja után hunytak el a fürdőkádban.

Ma 83 éves Halász Judit színésznő és énekesnő, generációk nagy kedvence

83 éve ezen a napon, 1942. október 7-én született Halász Judit Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, énekesnő, érdemes művész, valamint a Halhatatlanok Társulatának tagja, aki örökre beírta nevét a magyar kultúra történetébe.

Éjszakai óvodát indítottak Terézvárosban

Terézvárosban új, családbarát program indult: havi egyszer az óvodák este hat és másnap reggel fél kilenc között ?éjszakai üzemmódra? váltanak. Az első alkalom sikeres volt, a szülők örülnek, a gyerekek kalandos élményekkel gazdagodtak ? de milyen kihívásokkal és kérdésekkel járhat ez az újítás?

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja