Elszáll a kezdeti lelkesedés, ahogy pereg a kilométeróra. Főleg a hátsó üléseken, ahol már fogytán a türelem. A „mikor érünk” már oda kérdés egyre gyakrabban hangzik el, a megállás egyre gyakoribb kérés.

Az előrelátó szülő felkészülhet erre. Nem is kell hozzá sok kellék, csak egy a fontos, hogy le tudjuk kötni a gyerekek figyelmét.

Néhány kocsiban játszható játék:

Kettőből egyet

Ennek a játéknak előkészületei időt igényelnek, de a az elkészült és a játékhoz szükséges kártyákat korlátlanul lehet használni, és bővíteni, természetes egy kis dobozba magunkkal is vihetjük.

Elkészítése: Képes újságokban képeket keresünk, amelyek egyértelmű fogalmakat ábrázolnak, pld.: virág, autó, kutya… a Képeket kivágjuk és dobozba tesszük. Utazás közben anyuka előveszi a dobozt, kiválaszt két képet vagy akár hármat, hátraadja a gyerekeknek, és ezekből a képekből kell a gyereknek új szót alkotnia:
Például:
kutya és bolha – kutyabolha
vitorla és hajó – hajósvitorla
kosár, macska – macskakosár
virág, mező – virágmező…

A kérdés akkor válik érdekessé, amikor eldől, ki találta meg a legtöbb szót.
 
S ha meguntuk játszani a játékot, dalolhatunk kánonban, míg összecsendülnek végül a sorok, s apu nem szól, hogy elég.

Tengerparton a homokban:

Ez nem stimmel – beugratós játék – Svindli

Kellék egy dupla csomag francia kártya dzsóker nélkül

A megkevert kártyákat utolsó lapig kiosztjuk a játékosok között. Az osztótól balra ülő gyerek kezd. Letesz egy lapot lefordítva középre, és azt állítja: „ ez egy kettes”.

Vagy igaz, vagy hazudott, ezt csak ő maga tudhatja biztosan. Feltéve, ha a következő játékos hisz neki, akkor egy hármast kell a lefordított kettesre tennie. Ha van neki olyan, ráteszi lefordítva, és jó lelkiismerettel közli: „ez egy hármas”.

Ha azonban nincs hármas a kezében, nem marad más hátra, mint hogy lehetőleg meggyőzően blöfföljön.  A következő játékosok sorban egy négyest, egy ötöst, egy hatost raknak a kupacra, az egész sorozatot az ászig bezárólag. Ekkor újrakezdik a kettessel.

Logikus, hogy néhány embernek hazudnia kell, mert olyan optimálisan a legritkább esetben vannak elosztva a kártyák, hogy az előírt sorozatokat mindig pontosan ki lehessen rakni. Ha valaki erőteljesen kételkedik az őt megelőző játékos kijelentésében, egyszerűen azt mondja: „Nem stimmel!” vagy „”Svindli!”, és megfordítja a lefelé rakott lapot. 

És most fordul a kocka! Vagy valóban hazudott az előző játékos, és egy egészen más lapot tett le, mint amit kellett volna, ekkor az összes addig letett lapot fel kell vennie. Vagy igazat mondott, és a kételkedő játékostárs valóban a megnevezett lapot találja ott – akkor ő lesz az, aki „megtarthatja”, felveszi az addig letett kártyakupacot.

Ha igazán izgalmassá akarjuk alakítani a játékot, csak akkor adunk hangot kétségeinknek, ha már egész kis halom gyűlt össze a letett kártyalapokból, vagy az egyik játékos már csak nagyon kevés lapot tart a kezében. Ezzel nő ugyan annak az egyéni kockázata, hogy egy csapásra ismét tele lesz a kezünk, de fennáll az a leejtőség is, hogy a győzelem küszöbén küldjük hátra nyerésre álló játékostársat.
Az a győztes ugyanis, aki az összes lapját letette.