SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Így fejleszthetjük a fiatalok digitális írástudását: indul a Digitális Témahét a Safer Internet Program bevonásával

Családinet [cikkei] - 2023-03-27
Március utolsó hetében rendezik meg a nyolcadik Digitális Témahetet, Magyarország legnagyobb digitális pedagógiai eseményét. A témahét fő célja a digitális kompetencia fejlesztése az oktatásban. A kezdeményezéshez idén is csatlakozik a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Safer Internet Programja (SIP). Oktatóink kötetlen, interaktív formában tartanak előadásokat a biztonságos internethasználatról a hazai általános és középiskolákban.
Így fejleszthetjük a fiatalok digitális írástudását: indul a Digitális Témahét a Safer Internet Program bevonásával

A Témahét 2016-ban indult útjára az Emberi Erőforrások Minisztériumának kezdeményezésére. Célja, hogy a digitális pedagógiai módszerek minél szélesebb körben elterjedjenek a köznevelésben, minél több iskolában oktassanak digitális eszközökkel. Fontos törekvés továbbá az is, hogy a tanulók digitáliskompetencia-fejlesztése az informatika órán túl kiterjedjen más tantárgyakra is. Az idei eseményre, amelyet 2023. március 27-31. között rendeznek meg, igen nagy az érdeklődés.

A Safer Internet Program hazai tudatosságnövelő központként azért csatlakozott most is a kezdeményezéshez, hogy minél többször, minél több fórumon felhívja a figyelmet az internet előnyeire, lehetőségeire és esetleges veszélyeire is: az online zaklatásra, az adatlopásra, a pénzügyi visszaélésekre, az illegális és káros tartalmakra. Csak a Témahéten 8 biztonságosinternet-oktatónk 12 iskolába látogat el.

A szakemberek a saját fejlesztésű, „Lájkvadász” nevű offline társasjátékot is magukkal viszik az oktatásokra, amely edukatív módon vezeti rá a játékosokat arra, hogy mire kell figyelni az online térben. Ezen kívül használják az oktatásokon a Gyermekmentő Szolgálat és a Google közös, „Legyél az Internet Ásza!” elnevezésű tananyagát is. A játék során a gyerekeknek különböző feladatokat, szituációs szerepjátékokat kell teljesíteniük. Eközben nem csak tanulni tudnak, de olyan hasznos tanácsokat is kapnak, amelyek segítségével tudatos felhasználókká válhatnak.

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat 1998 óta foglalkozik a médiának a gyermekekre, fiatalokra és családokra gyakorolt hatásával, 2009 óta pedig az európai Safer Internet Programban tudatosságnövelő központként, forródrótként (hotline) és konzorciumvezetőként is működik. Ebben a minőségében gyermekek, szülők és tanárok felvilágosítását, a program népszerűsítését tűzte ki célul. Szeretnénk elérni, hogy az országban minél több internethasználó böngészhessen biztonságosabb körülmények között, illetve, hogy gond esetén az érintettek tudják, kihez fordulhatnak, kitől kapnak segítséget. Célunk, hogy tanítsuk a gyerekeket, a szülőket, a tanárokat és a döntéshozókat az internet biztonságosabb használatára és előnyeire. Felhívjuk a figyelmet az interneten leselkedő veszélyekre, ugyanakkor megteremtjük a problémák orvoslásának, illetve a segítségnyújtás lehetőségét.

A Netezz biztonságosan! című előadásaink ingyenesen elérhetőek az ország egész területén. A Digitális Témahét előtt és után is várjuk iskolák jelentkezését az alábbi linken: https://www.saferinternet.hu/legyel-az-internet-asza/oldalsav/oktatasok-megrendelese.


2022-ben 95 magyarországi településen, összesen 358 oktatást tartottak trénereink. Ezzel csaknem 25.000 főnek nyújtottunk szakmai segítséget a biztonságosabb online jelenléthez, amiből több mint 22.000 gyerek volt.

Szervezetünk 2019-től működteti a hotline-t is, ahol a felhasználók bejelenthetik a káros és illegális tartamlakat. www.biztonsagosinternet.hu

Nyitókép: Facebook / Digitális Témahét

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Láthatósági mellényben, csoportosan mennek iskolába reggelente a gyerekek Gödöllőn. A Pedibusz nevű kezdeményezést vezették be külföldi példák után - és rendkívül nagy sikere van. 
Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

1977 óta április 11-e a Parkinson-kór világnapja. Magyarországon a becslések szerint közel 20 ezer embert érint, a második leggyakoribb idegi károsodással járó betegség.
Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

A 21 éves lány két szívtranszplantáción is átesett, harmadik szíve pedig hétfő este feladta a harcot. A lány tudta, hogy csak hónapjai vannak hátra, ezért bakancslistát írt - a halála előtt több álma is valóra vált.
Az én időmben még fel sem merült, hogy a nőknek élvezniük kellene az együttléteket

Az én időmben még fel sem merült, hogy a nőknek élvezniük kellene az együttléteket

A férfi munka után fáradt, hagyni kell őt enni és pihenni. Akkoriban mindenki így tartotta. Ami pedig a házaséletünket illeti: akkoriban senki sem beszélt arról, hogy a nőknek élvezniük kellene az együttléteket. Igazából én úgy voltam vele, hogy amikor a férjem kívánta, akkor hagytam magam.
A szerkesztő ajánlja