SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Az iskolai erőszak ellen: Sulizsaruk

Családinet [cikkei] - 2020-02-10
A Mátrix Közhasznú Alapítvány több, mint 10 esztendeje hívta fel a figyelmet az egyre növekvő iskolán belüli erőszak tényére. Az aggasztó erőszakos helyzet elsősorban a perifériáról érkező gyermekekre, gyenge közösségekre jellemző.

Rácz Anett, a Mátrix Közhasznú Alapítvány elnöke szerint az általuk kitalált Sulizsaru1 program alkalmas lehetne a fejlődésre. Nem büntetéssel, hanem fejlesztéssel kellene lépni.


Sulizsaru, iskolarendőrség

A rendszert az intézmény fenntartónak és a kapcsolódó minisztériumnak kellene működtetnie. Több lehetőség is adott lehet, pl. a rendőr akadémiákon képzésben részt vevő kadétok számára 2-3 hónapos kötelező (fizetett) terepgyakorlat lehetősége, amelyet gyermekotthonokban, veszélyeztetett iskolákban, középiskolákban látnának el, mint bűnmegelőző Sulizsaruk. A rendvédelem mellett közösségépítés, önismereti, sport - szabadidős, egészségfejlesztő feladatok is részét kellene képeznie a modulnak. A sulizsaruk egymást váltva önmaguk is tapasztalatokat szerezhetnek a tevékenység során. A programról korábban a Mátrix Alapítvány2 oldalán több információ is napvilágra látott, mely segítheti a szervek sikeres lépését.


Senki nem érzi hatáskörének... Sőt, nem is az

Őrjöngő, egymást kínzó, randalírozó gyermekek, csicskáztatás, megalázás, iskolai horror - ezek kapcsán senki nem érzi magát felelősnek. A pedagógus -  aki rendszerint maga is közvetetten felelős lehet a kialakult helyzetért tehetetlen,. A konyhás nénik, a portások tárják kezeiket, az iskola vezetők pedig gyakran csak későn értesülnek egy-egy krízishelyzetről. Az oktatási intézmények számára is nagy szükség lenne egy belső közösségfejlesztésre, gyors kommunikációra, hogy egy adott közösségben még idejében kiemelhető legyen a potenciális erőszaktevő. Az építendő jelzőrendszer iskola, gyermekvédelmi szolgálat, rendőrség, családok között nélkülözhetetlen, melyet nagyban segíthet a Sulizsaru.

Kapcsolódó cikkeink:

 

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Berontott az órára a feldühödött apa: 12 gyerek előtt fenyegette meg fia tanárnőjét

Egy tanóra közben jelent meg egy érd közeli általános iskolában egy férfi, aki indulatosan kérte számon gyermeke pedagógusát. A tanárnő megpróbálta elmagyarázni, mi történt korábban a fiával, de ez nem csillapította az apa haragját. A gyerekek annyira megijedtek a történtektől, hogy a tanítást sem lehetett folytatni. Az ügyben most vádat emeltek.

Kiderült, mi okozhatta Cindy Crawford fiának halálát

Túladagolás gyanújával vizsgálják Presley Gerber halálát, aki 27 éves korában hunyt el egy Los Angeles-i rehabilitációs központban. A rendőrség szerint egyelőre nincs bizonyíték bűncselekményre, a halál hivatalos okát azonban még nem állapították meg.

Mit intézhet egyedül a kamasz? Jogok és korhatárok 12–18 éves korig

15 évesen dolgozna, 16 évesen egyedül menne orvoshoz, 17 évesen már autót vezetne a kamaszod? Bár az évek múlásával egyre önállóbb, nincs egyetlen bűvös születésnap, amelytől kezdve mindent maga intézhet. Összegyűjtöttük a legfontosabb jogi mérföldköveket és szabályokat 12-től 18 éves korig: mihez elég a saját döntése, hol kötelező a szülői aláírás, és mikor húz szigorúbb határt maga a szolgáltató.

Középiskolai felvételi - interaktív határidőnaptár szülőknek

A 2026/2027-es tanév középiskolai felvételijének minden fontos dátuma egy helyen. Válaszd ki az évfolyamot, pipáld ki a teendőket, és kövesd végig a folyamatot a jelentkezéstől a beiratkozásig.

Miért álltak nők százai Lindsay Clancy mellé, miután megölte gyerekeit?

2026. augusztus 20-án reggel több száz ember - az Associated Press szerint nagyjából háromszázan, túlnyomórészt nők - gyűlt össze a massachusettsi Plymouth Megyei Felsőbíróság előtt. Nem skandáltak, nem vittek táblát: egymás kezét fogva álltak, a végén kört formáltak és elmondták a Miatyánkot. Sokan "Peace for Lindsay" és "Justice for Lindsay" feliratú pólót viseltek, és többen a saját szülés utáni depressziójukról, szorongásukról vagy pszichiátriai krízisükről beszéltek a helyszínen.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja