SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Három korszak - három könyv Budapestről és Magyarországról gyerekeknek

Kercsó Dorottya [cikkei] - 2020-05-27
Három könyv gyerekeknek, akik fel szeretnék fedezni Budapest vagy az egész ország nevezetességeit. Akár arra is kiválóak, hogy megismerjük, hogyan változott a főváros és Magyarország az évtizedek során.
Három korszak - három könyv Budapestről és Magyarországról gyerekeknek

V. Deák Éva: Felfedezem Budapestet (1974)

„Unatkozom, mit csináljak? Ha szép idő van – és a felnőttek megengedik – indulj el felfedezni a várost!” – szól a könyv tanácsa. Egy olyan korban, amikor még nem keltett megütközést, ha egy kisiskolás teljesen önállóan csatangol a nagyvárosban, látogat múzeumokat, és az emlékeit egy kis könyvben örökíti meg.

Rossz időben pedig naplóbejegyzéseket lehetett készíteni a mellékletben található képek segítségével, mindet a megfelelő helyre beragasztva. A kiadó szerint ez még azoknak a vidéki gyerekeknek is nagy segítség, akik budapesti nyaralásukról levelet küldenek haza – könnyebben össze tudják szedni az élményeiket, ha előtte mindent szorgosan lejegyzetelnek a könyvben.

Azt pedig, hogy a szerző a gyerekeket valódi partnernek tekintette, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy arra biztatja őket: ha a könyv nem eléggé naprakész, ha bármi megváltozott a benne olvasottakhoz képest, azonnal írjanak a kiadónak, ahol orvosolni fogják a hibát.

Felfedezem Budapestet

Kép: moly.hu


Nógrádi Csilla – Radvány Zsuzsa: Barangolások a Cifra Palota lakóival (1994)

Játékos verses-mesés ismertető az országról, a tájegységekről, a különböző területekhez köthető népi játékokról. A legkisebbeknek is szól, tehát az is élvezheti, aki még olvasni sem tud.

„Úgy gondolom, hogy mindenkinek először a saját hazáját kell megismerni, azután jöhet a világ! (…) Mert a megismerés úgy lesz teljes, ha az országnak, amelyben születtünk és élünk, a nyelvét is tökéletesen tudjuk. Ez világos, és az is világos, hogy akkor ismerjük meg igazán, ha meg is tudjuk nevezni. Ha tudjuk a nevét városnak, falunak, erdőnek, mezőnek.” – írja az ismertetőben Csukás István.

Barangolások a Cifra Palota lakóival

Kép: moly.hu


Bartos Erika: Brúnó Budapesten (sorozat, 2017-től)

Bartos Erika nagyjából tizenöt éve megkerülhetetlen szereplője a magyar gyermekirodalomnak, és nincs az a szülő, aki ne találkozott volna vele, így ne alkotna sarkos véleményt róla. Felnőttként lehet őt szeretni vagy kritizálni, de a gyerekek általában pont azért rajonganak érte, amiért némelyik szülő kevésbé bírja: az egyszerű szövegekért, a konfliktusmentes cselekményű történetekért és a jellegzetes illusztrációért.

A Brúnó Budapesten-sorozat egy ötéves kisfiú kalandjairól szól, aki szüleivel Budapestre költözik, és a keresztapjával felfedezi a várost. Minden kötetben más területet járnak be, esznek-isznak, múzeumba és játszótérre mennek.

Bartos Erika eredeti szakmáját tekintve építészmérnök, és ez meg is látszik a könyv illusztrációján: míg az emberábrázolása az ismert módon sematikus, az épületeket gyönyörűen kidolgozva jeleníti meg.

A sorozat hat kötetéből eddig négy jelent meg: Buda tornyai, Buda hegyei, Pest szíve, Pest fényei. Az ötödiket, a Dunáról szólót 2020 áprilisára tervezték kiadni.

Brnó Budapesten

Kép: alomgyar.hu

Kapcsolódó cikkeink:

Kép: charlemange / pixabay

 

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Semmelweis: a szaglásterápia segíthet a depressziós betegek egy csoportján

Semmelweis: a szaglásterápia segíthet a depressziós betegek egy csoportján

A szaglás és a szervezet védekező rendszerének depresszióval való kapcsolatát mutatták ki a Semmelweis Egyetem kutatói, eredményeiket nemrég a Translational Psychiatry nevű szaklapban publikálták. Évente több mint 700 ezer depressziós követ el öngyilkosságot világszerte, ezért egyre fontosabbá válik a betegség okainak feltárása. A brit UK Biobank adatait felhasználva most több mint 300 ezer, depressziós és egészséges férfi és nő profilját elemezve arra keresték a választ, mely csoportoknál lehet magasabb a depresszió kialakulásának kockázata, és ez mely génvariánsokkal hozható összefüggésbe.
9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

A homályos látás gyakori szemészeti panasz. Fiataloknál leggyakrabban a korrigálatlan fénytörési hiba okozza, 40-45 felett pedig a közeli látás elhomályosodása, mely egy természetes fiziológiás folyamat része. A homályos látás ugyanakkor komolyabb szemészeti problémák tünete is lehet. Íme, a homályos látás kilenc lehetséges oka, és kezelési lehetőségei.
Szívtájékon szúrta osztálytársát egy hatodikos lány óra közben Bőnyben

Szívtájékon szúrta osztálytársát egy hatodikos lány óra közben Bőnyben

A diák súlyosan megsérült, mentőhelikopterrel szállították kórházba.
A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

Az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt Magyarországon a bőrrákos esetek száma. A bőrdaganatok közül a melanóma az egyik legagresszívebb típus, ezért különösen fontos a betegség korai felismerése. Ráadásul a globális felmelegedés jelentősen növeli a kialakulás kockázatát, mivel ennek következtében tartósan egyre több UV-sugárzás éri a bőrünket. A szoláriumban pedig már akár egyetlen alkalom is tartós bőrkárosodást okozhat. A Budai Egészségközpont a rendszeres önellenőrzésre és a bőrgyógyászati szűrővizsgálat fontosságára, valamint a megelőzésre hívja fel a figyelmet a május 7-ei melanóma világnap alkalmából.
Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Már a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján is kezeltek idén súlyosan beteg gyermeket szamárköhögéssel. Míg a korábbi években maximum egy-két megbetegedést tapasztaltak éves szinten Magyarországon, addig az idei első negyedévben már 12 esetet regisztráltak. A betegség ellen létezik védőoltás, amit a gyerekek kötelező oltásként kapnak meg, de a kisbabákra különösen veszélyes lehet, ha a védettség kialakulása előtt fertőződnek meg a kórral.
A szerkesztő ajánlja